Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Negyvennyolc alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában.

Bővebben...
 

München 2022.07.17-20.



 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Az eladott telefonok kétharmada már okostelefon

Dátum: 2013.02.19. kedd
 
 

Az okostelefonok egyre nagyobb térnyerésének nemzetközi trendjét a Telenor Magyarország értékesítési adatai is alátámasztják: 2012 második felében a vállalat által eladott telefonok kétharmada már okostelefon volt, míg másfél évvel korábban, 2011 első félévében 27 százalék volt ez az arány.

Fejes Zoltán, a vállalat ügyfélkapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese egy keddi sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a hálózaton ugyanakkor még bőven a hagyományos telefonok vannak többségben, a Telenor hálózatát használó készülékek mindössze egynegyede okostelefon.

Az előrelépés viszont itt is egyértelmű, hiszen 2011-ben még csak 14 százalék volt az okostelefonok aránya a hálózaton. A vállalat arra számít, hogy az okostelefon eladások növekedésével párhuzamosan ez az arány is dinamikusan nő majd.

A Telenor Magyarország jelenleg 56 féle mobiltelefont és 21 féle különböző internetes és egyéb eszközt - modem, laptop, táblagép - értékesít. Havonta átlagosan négy új készülék kerül be a portfólióba, ez több, mint amit a vállalat az 1994-es indulásakor összesen kínált, akkor ugyanis mindössze három mobil készülék alkotta a kínálatát - érzékeltette a fejlődést Fejes Zoltán.

A vezérigazgató-helyettes elmondta azt is, hogy míg korábban a vevőkre a márka preferencia volt jellemző, ma már egyre inkább az operációs rendszer alapján választanak készüléket. A Telenor is a világpiacon vezető androidos telefonokból ad el a legtöbbet, a kínálatában szereplő készülékek 57 százaléka használja a Google operációs rendszerét. A portfólió 12,5 százalékát teszik ki a Windows Phone operációs rendszerrel működő készülékek.

A Telenor írásos sajtóanyaga ismerteti a Gartner piackutató legfrissebb jelentését, amely szerint a hagyományos telefonok értékesítése világpiaci szinten ugyan még meghaladja az okostelefonokét, de a hanyatlás egyértelmű. Tavaly a negyedik negyedévben 264,4 millió hagyományos készüléket értékesítettek világszerte, ami 19,3 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest, és az elemzők 2013-ban további csökkenést várnak. Az okostelefonok értékesítése ugyanakkor rekordot döntött tavaly az utolsó negyedévben: 207,7 millió ilyen készüléket adtak el, 38 százalékkal többet, mint 2011 hasonló időszakában.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Eleven Tavasz

A fenntarthatóság és a környezetvédelem kerül a fókuszba az idei Eleven Tavasz fesztiválon, amely számos zenei, családi, színházi és gasztroprogrammal, ...

Hangversenyek hárfával-sorozat

Kertesi Ingrid operaénekes és Vigh Andrea hárfaművész estjével zárul vasárnap a Hangversenyek hárfával-sorozat a budapesti Festetics Palotában.

Dolgok Könyvtára nyílt a budapesti Goethe Intézetben

Tizenöt tárgyat, köztük projektort, gördeszkát, távcsövet, laminálót és játékokat is lehet kölcsönözni csütörtöktől a Goethe Intézetben kialakított Dolgok ...

Páger Antal-színészdíj

Szacsvay László kapja a Páger Antal-színészdíjat, a színházi elismerést vasárnap adják át a makói városnapi ünnepségek keretében a Hagymaházban.

Mozgás Éjszakája

Idén is megrendezik a Mozgás Éjszakáját; az eseményre június 17-én a budapesti Városligetben és a Hősök terén kerül sor.

Giro d'Italia

Hollóházi porcelánból készült trófeákkal díjazzák a pénteken Budapestről rajtoló Giro d\'Italia országúti kerékpáros körverseny első három szakaszának ...

 
Ez történt a héten

NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow

Idén is megrendezik az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását, a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-ot a Fejér megyei Mezőfalván, június 1-2-án.

Üveg Nemzetközi Éve

Magyar innovációkat és az üvegművészetet népszerűsítik Az üveg nemzetközi éve hazai programjai, az érdeklődők Budapesten, Szentendrén, Pannonhalmán és ...

Pozsonyban indult a V4-es könyvvásárok sora

Pozsonyban, a BRaK könyvfesztiválon képviselte Magyarországot és a magyar irodalmat a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 13. és 15. között, ezzel ...

Városmajori Szabadtéri Színpad

Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli az idén a Városmajori Szabadtéri Színpad, amely mintegy nyolcvan produkcióval, ősbemutatókkal, koncertekkel, filmvetítésekkel, ...

Magyar sikerek a szkander Európa-bajnokságon

Kőváriné Ivánfi Brigitta két aranyérmet szerzett a Bukarestben rendezett szkander Európa-bajnokságon.

Bemutató az Operaházban

Jelenet Richard Wagner Az istenek alkonya című zenedrámájának próbáján a Magyar Állami Operaházban 2022. május 12-én. A darabot M. Tóth Géza rendezésében ...

 
 
weather failed, check feed URL