Mátyás-emlékév

A győri Szent László Látogatóközpontban nyílt meg a Magyarság Háza szervezésében tavasszal Pozsonyból indított Mátyás király - mecénás és katona című vándorkiállítás a Mátyás-emlékév keretében.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Rózsaünnep

Dátum: 2018.06.14. csütörtök
 
 
 
 

Gyermekprogramokkal és furulyakoncerttel színesített rózsaünnepet tartanak szombaton a fertődi Esterházy-kastély rózsakertjében, ahol mintegy kilencezer tő rózsa virágzik ebben a hónapban.

A 2015-ben megújult Cziráky Margit Rózsakertben májustól szeptemberig virágzik a rózsa, de júniusban a legszínpompásabb.

A Magyar Turisztikai Ügynökség nyári belföldi kampányának keretében szombaton 11 és 17 óra között furulyakoncerttel egybekötött szakmai vezetést tartanak, ahol a fertődi Joseph Haydn Zeneiskola két növendéke késő reneszánsz és barokk szerzők műveiből ad rövid koncertet a rózsakert pavilonja alatt. A programon előzetes regisztráció ellenében ingyenesen lehet részt venni.

Délután három órától a gyermekek múzeumpedagógiai foglalkozáson vehetnek részt, ahol különféle anyagokból rózsákat, ajtódíszeket készíthetnek, négy órától pedig a Maszk Bábszínház A furfangos csudadoktorok című műsorát tekinthetik meg.

Cziráky Margit grófnő - IV. Esterházy Miklós herceg felesége - 1908-ban álmodta meg és építtette az eredeti rózsakertet, amit felújítása után 2015 júniusban nyitották meg a látogatók előtt. Az eredeti kertből az egykori 220 méter hosszú, kereszt alakú lugasrendszer és a központi pavilon maradt meg, ami köré telepítették a rózsákat.

A rózsakert különlegessége, hogy a magyar nemesítésű rózsafajták eddigi közel legteljesebb gyűjteményeként őrzi és mutatja be egyebek mellett a nemzetközi hírű rózsanemesítő, Márk Gergely több mint háromszáz körüli, saját nemesítésű rózsafajtáját is.

Rossz idő esetén a külső helyszínekre meghirdetett programokat a kastély belső tereiben tartják meg.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Go Short rövidfilmfesztivál

A magyar filmek is bemutatkoznak 2019 tavaszán a Go Short Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a hollandiai Nijmegenben.

CAFe Budapest

Jövő évben október 4. és 20. között rendezik meg a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált immár huszonnyolcadik alkalommal.

Vangelis legjobb filmzenéi az Arénában

Vangelis Oscar-díjas zeneszerző legjobb filmzenéi csendülnek fel Hien énekes, zeneszerző, nyolcvan fős szimfonikus zenekar és énekegyüttes közreműködésével ...

Mikulásgyár

Idén új helyszínen, a Millenárison nyitja meg kapuit a Mikulásgyár fő üzeme, ahol november 30-tól december 21-ig várják a szegénységben élő családok számára ...

3. Budapest Showcase Hub

Tizennégy ország harminc zenekara mutatkozik be a Balkántól a Baltikumig a 3. Budapest Showcase Hubon (BUSH), a zeneimádók régiós fesztiválján és konferenciáján ...

Az év fája

Az év fájának választott mandulafa a pécsi Havihegyen.

 
Ez történt a héten

100. éves a Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Filmvetítésekkel, tárlatvezetésekkel, múzeumi kincskereső játékkal, megnyitott térképtárral, könyvtárral és más programokkal várja a látogatókat szombaton ...

Keszeg, ökle és pisztráng versenyez az év hala címért

Idén is három őshonos fajra, a vörösszárnyú keszegre, a szivárványos öklére és a sebes pisztrángra lehet szavazni az év hala versenyen.

Ismét darvadozást rendeznek a Szegedi Fehér-tónál

Darunéző túrák, madárgyűrűzés, fotós futam, kisvonatozás a halvasúton és számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a VII. Fehértavi ...

Jazzkanizsa

A hármas szám jegyében idén három, hazai és külföldi muzsikusok alkotta trió fellépésével tartják november 9-én a Jazzkanizsa sorrendben harmadik rendezvényét.

Háromnapos autókiállítás nyílik a Millenárison

Megnyílik ma a Budapest Auto Show a Millenárison, az október 26-28. között tartott rendezvényen több nagy autóimportőr cég mutatja be a márkák modellú ...

Országos Rajzfilmünnep

Száz helyszínen csaknem 500 program várja az Országos Rajzfilmünnep közönségét péntektől vasárnapig országszerte vetítésekkel és filmes programokkal.

 
 
weather failed, check feed URL