Nemzeti Vágta

A szombaton kezdődő Nemzeti Vágta az elmúlt 12 évben a vidék és a város ünnepévé nőtte ki magát.

Bővebben...
 

Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége

 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Kulturális örökség napjai

Dátum: 2019.09.18. szerda
 
 
 
 

Változatos programok, kiállítások, tematikus séták várják a kulturális örökség napjai alkalmából Szegeden az érdeklődőket, akik a műemléképületek máskor a nagyközönség elől elzárt részeibe is bepillanthatnak.

A Somogyi-könyvtár szervezésében szombaton és vasárnap is tematikus sétákra invitálják a turistákat és a lakóhelyüket jobban megismerni kívánó szegedieket. A programok középpontjában ezúttal a szórakoztatást szolgáló épületek állnak, így a szakértő vezetők a szegedi éjszakai élet legális és illegális helyszíneire kalauzolják el a sétálókat, emellett a vendégek megismerkedhetnek a szegedi mozik történetével, a Belvárosi temetőben pedig a színházművészet egykori nagyjainak emlékét idézik föl.

A Dóm téri könyvtárépület rejtet zugait vezető segítségével járhatják körbe az arra vállalkozók. Az alagsorban berendezett tárlat egy egykori rádióműszerész-műhelyt mutat be, a kiállításon a készülékek javítását szolgáló eszközökön kívül muzeális berendezések is láthatók. A hétvégén megnyílik az Emlékkönyvtár ajtaja is az érkezők előtt, ahol válogatást láthatnak a Somogyi Károly által alapított könyvtár ritkaságaiból.

Szombaton délután az 1883-ban átadott szegedi Nagyszínházban a színfalak mögé pillanthat be a közönség. Vasárnap a szegedi városháza kapui tárulnak fel, az 1882-ben Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján felújított épületet félóránként induló sétákon járhatják be a látogatók. Szintén szakavatott kalauz mutatja be az 1879-es árvíz utáni újjáépítés során Szeged-Alsóvároson emelt lakóházak emlékét őrző Napsugaras Tájházat, melyben kézműves-foglalkozásokat szerveznek, a tematikus sétákon a városrészben barangolva pedig az egykori típustervek alapján készült oromdíszes épületekkel ismerkedhetnek meg a látogatók.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Európai Art Mozi Nap

Európa-szerte több mint 700 filmszínház, köztük 28 magyar művészmozi csatlakozott a vasárnapi Európai Art Mozi Naphoz, melynek magyarországi programját ...

BÁBU Fesztivál

Ma kezdődik a Budapest Bábszínházban a X. BÁBU Fesztivál, amelyre a bábművészet kiemelkedő magyarországi és külföldi alkotóit hívták meg; az intézmény ...

Ma kezdődik az Orosz Zenei Fesztivál

Ma kezdődik az Orosz Zenei Fesztivál, amelyen a koncertek mellett kiállítás, filmvetítés és gyerekeknek szóló előadás is várja a közönséget október 13-ig ...

Beatles-hétvége

Egy szelet Liverpool Budapesten szlogennel első alkalommal rendeznek Beatles-hétvégét Budapesten. Szombaton és vasárnap több külföldi vendég is fellép ...

Design Hét

A vidéki társrendezvényekkel együtt összesen több mint 250 program várja az érdeklődőket a 16. Design Hét Budapest rendezvénysorozaton. A fesztivált idén ...

Csillag-képek címmel nyílik asztrofotókból kiállítás Budapesten

Csillag-képek címmel rendez kiállítást a Magyar Asztrofotósok Egyesülete a Magyar Természet-tudományi Múzeumban; az október 5-én nyíló, 100 fotóból álló ...

 
Ez történt a héten

Víz Világtalálkozó

Tengervízből állítanak elő ivóvizet egy magyar fejlesztés segítségével, a tengervíz-sótalanító konténert idén júliusban üzemelték be Tunéziában.

Tornyai-emlékév

Festőszimpóziummal folytatódik a Tornyai-emlékév hódmezővásárhelyi programja, a találkozón hét művész vesz részt, az elkészült alkotásokat egy januárban ...

Öreg-tavi halászfesztivál Tatán

Szombaton kora reggeli látványhalászattal kezdődik Tatán a Öreg-tavi Halászfesztivál. Az Esterházy-kastély kertjében zajló programon a régió több pontjáról ...

Víz világtalálkozó

Éltető erőforrás a víz címmel látható a Nemzeti Fotótár kiállítása öt nagyvárosban: Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett és Zalaegerszegen.

Liszt fesztivál

A zongoraest mellett kamarazene és szimfonikus zenekari koncert is szerepel a Liszt Ferenc Fesztivál programjai között október 18. és 23. között a Gödöllői ...

Ma kezdődik a Margó Fesztivál

Több mint negyven kiadó mutatja be újdonságait a csütörtökön kezdődő őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron a Várkert Bazárban, Budapesten.

 
 
weather failed, check feed URL