A Közétkeztetési Szakács-versenyen győztes pécsi csapat

A konyhán naponta hajnali négy órától készítenek el 6500 adag ételt általános iskoláknak, gimnáziumoknak és szociális otthonoknak.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

A Dzsungel könyvét mutatják be a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékei

Dátum: 2020.02.04. kedd
 
 
 
 

A Dzsungel könyve című cirkuszszínházi produkciót mutatják be a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékei kedden a Fővárosi Nagycirkuszban.

A produkciót Uray Péter rendezte, aki az artistaképző egyik korábbi, Rómeó és Júlia című cirkuszszínházi darabját is színpadra állította.

Uray Péter az MTI-nek elmondta: a Dzsungel könyve elsősorban az eredeti könyv, Kipling története, kisregényei alapján készült, viszonylag szabadon. A szöveg nélküli darabban speciális formanyelvet használnak. Az artistaművészet és a fizikai színház összehangolásáról, újragondolásáról van szó - mondta, hozzátéve, hogy a darabban a kontakt tánc is megjelenik, amelybe sok artistaelem belefér.

Mint mondta, a darabban jó néhány artistamutatvány, zsánerszám helyet kapott, a számok kötése, a történet bonyolítása fizikai színházi, mozgásszínházi elemekkel és folyamatokkal valósul meg. Ezeknek az eszközöknek a segítségével követheti a közönség Maugli fejlődéstörténetét: hogyan kerül be egy közösségbe, hogyan kell megfelelnie, hogyan fogadják be, milyen provokációknak és milyen helyzeteknek van kitéve, majd a történet végén hogyan szembesül a faluval, az emberi közösséggel, amelyben először még idegennek érzi magát és nem is tud megmaradni hosszú ideig.

A darab olyan fejlődéstörténet, amely arról is szól, hogy a kisgyerek az ösztönvilággal való találkozással a próbatételek során hogyan nő fel és érkezik el odáig, amikor el kell hagynia a közösséget, hogy megteremtse saját, önálló világát - mondta.

A rendező kiemelte: fontos volt a próbafolyamat során a diákokat megtanítani egy másféle gondolkodásra, test-nyelvi fogalmazásmódra. Arra, hogy hogyan tudják használni azokat a fizikai képességeket, amelyeket elsajátítanak az artistaképzőben és hogyan tudnak olyan színpadi jelenlétre, aktivitásra szert tenni, amely színházi szempontból és az artistapályán is meghatározó lesz.

Óraadó tanárként mozgástechnikára és színészmesterségre tanítja a diákokat. A próbafolyamatot több hónapos előkészítési fázis - technikák megtanulása, improvizáció - előzte meg - mondta, hozzátéve: a próbák során már sok mindent közösen hoznak létre a növendékekkel, sok múlik a kreativitásukon.

Hangsúlyozta, hogy ebben a munkában nagyon fontos a pedagógiai szempont, de izgalmas, ígéretes, továbbgondolható az a forma, amit a próbafolyamat során sikerült megtalálni, új színt hozhat a cirkuszszínház rendszerébe.

Elmondta: a munkában többségében az artistaképző 10. és 11. évfolyama vesz részt. A két részből álló előadásban 23-an szerepelnek.

Maugli szerepét hárman alakítják: a fiatal Mauglit két lány, Lauri Vivien és Losonczi Letícia, a kamaszt pedig Jagudits András játssza.

A produkció üres térben játszódik, a színen a különböző zsánereszközök - köztük kötél, gurtni, trapéz, zicc, deszkák - jelennek meg, amelyeken az artisták dolgoznak - mondta a rendező, hozzátéve, hogy a darab jelmeztervezője Polyák Eszter, a koreográfia pedig saját munkája.

Uray Péter kiemelte, hogy a Baross Imre Artistaképző Intézet az idén ünnepli alapításának 70. évfordulóját, ebből az alkalomból három produkció készül. A jubileumi évben a Bűn és bűnhődés című regény alapján született, Szántai Edina rendezte előadást követően a Dzsungel könyve a második produkció, a harmadik pedig a későbbiekben Magács László rendezésében készül.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

A Dzsungel könyvét mutatják be a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékei

A Dzsungel könyve című cirkuszszínházi produkciót mutatják be a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékei kedden a Fővárosi Nagycirkuszban.

Hagyományőrző farsang

Jelmezes felvonulással, filmvetítéssel portaprogramokkal és az elmaradhatatlan fánk kóstoltatásával várják az érdeklődőket a hagyományőrző farsangra február ...

Páger Antal-színészdíj

Bodrogi Gyula kapja idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap veheti át a makói önkormányzat elismerését Maros-parti városban, a Hagymaházban.

Kórusok téli éjszakája

Harminckét koncertre várják a közönséget február 15-én a Kórusok téli éjszakáján, amelyet a MagNet Közösségi Házban tartanak Budapesten.

Pécsi Csokoládé Karnevál

Ehető látványosságokkal, 3D nyomtatóval előállított csokoládéval, csokiszökőkúttal, szakmai előadásokkal, gyerekjátékokkal, kiállítással és bemutatókkal ...

Australian Open

Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic sorozatban harmadszor döntőbe jutott női párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

 
Ez történt a héten

Uszonyosúszó világkupa Egerben

Február 22-én és 23-án 15. alkalommal rendezik meg a CMAS uszonyosúszó világkupát Egerben.

A dzsessz élő legendái lépnek fel tavasszal és nyáron a Müpában

A dzsessz élő legendái lépnek fel tavasszal és nyáron a Müpában: Roy Ayers, Lee Ritenour, Dave Grusin, Kamasi Washington és Wynton Marsalis mellett a Jazztavasz ...

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Ötszáznál is több nevezés érkezett a kilencven éve született, Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi ...

Járdányi100

Koncertekkel, konferenciával, tárlatokkal és kötetekkel is emlékeznek idén Járdányi Pál zeneszerzőre, népzenekutatóra születésének 100. évfordulója alkalmából ...

A 100 Tagú Cigányzenekar 35 éves jubileumi koncertje

A 100 Tagú Cigányzenekar 35 éves jubileumi koncertje a Papp László Budapest Sportarénában 2020. február 9-én.

Soproni Tavaszi Napok

Gazdag színházi kínálattal, változatos zenei programokkal, látványos táncbemutatókkal, kiállításokkal, és minden korosztályt megmozgató színes családi ...

 
 
weather failed, check feed URL