Kilátót alakítanak ki a szegedi Móra-múzeum tetején

A látogatók azonban nemcsak a mai Szeged szépségeiben gyönyörködhetnek, hanem egy kronoszkóp segítségével az 1870-es évek városát is megismerhetik.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Berek Világa Látogatóközpont

Dátum: 2020.05.14. csütörtök
 
 
 
 

Megkezdődött a Natura 2000-es területet bemutató Berek Világa Látogatóközpont megvalósítása a Somogy megyei Ordacsehi közelében, mintegy 400 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatásból.

Az igazgató elmondta, a beruházás során megépül egy 200 négyzetméteres épület, amelyben interaktív kiállítás, gyerekfoglalkoztató és irodák kapnak helyet. A látogatóközpont építését a jövő év közepéig kell befejezni.

Puskás Zoltán jelezte, további fejlesztéseket terveznek, a folytatáshoz - tanösvény kialakításához, lápon elhelyezett pallósor kiépítéséhez és infromációs táblák kihelyezéséhez - ismét támogatásért fognak pályázni.

A nemzeti park közleménye szerint a Berek Világa Látogatóközpont indító projektje az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai központi költségvetési társfinanszírozással valósul meg.

A projekt célja a hazai Natura 2000 ökológiai hálózat ismertségének és társadalmi elfogadottságának javítása. Az új látogatóközpont a \"megvédve bemutatni\" elv szerint, a környezet terhelése nélkül fogja megismertetni a dél-balatoni térség élőhelyeit, sajátosságait, szezon- és időjárás-független programot kínálva.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Trianon-kiállítás

Szabadtéri kiállítással emlékezik meg június 4-étől a trianoni békeszerződés aláírásának centenáriumára a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.

Európai nemzeti parkok napja

1999 óta minden évben május 24-én, az első európai nemzeti park (Svédország, 1909) létrehozásának évfordulóján ünneplik az európai nemzeti parkok napját.

Kihirdették a Janikovszky Éva meseíró pályázat győzteseit

Kihirdették a 16. Janikovszky Éva meseíró pályázat győzteseit Budapesten, első helyezést ért el Csicsó Zoltán a 7-9 évesek, Oláh Réka a 11-13 évesek, Dóry ...

Kékszalag

Július 30. és augusztus 1. között rendezik meg idén a Balaton legnagyobb tókerülő vitorlásversenyét, a Kékszalagot.

Idén is lesz virágkarnevál Debrecenben

Az idén is megrendezik Debrecenben a virágkarnevált augusztus 20-án, csak másképpen, mint az elmúlt fél évszázadban.

Victor Vasarely művészete nyomán terveznek ruhákat a METU hallgatói

Nemzetközi kiállításhoz terveznek ruhákat Victor Vasarely nyomán a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói egy, a pécsi Janus Pannonius Múzeummal ...

 
Ez történt a héten

Trianon 100

Országszerte megemlékezéseket tartanak az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója, a nemzeti összetartozás napja ...

Indul a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár online

Szerdától vasárnapig, június 7-ig öt napon át ötven programmal várják a szervezők az irodalom, olvasás és kultúra iránt érdeklődőket az idei Margó Irodalmi ...

Szarvasi Vízi Színház

Június 12. és augusztus 22. között idén is megrendezik a Szarvasi Vízi Színház jubileumi, tizedik évadát.

Tolnay Klári Emlékház

Megújított kiállítással júniustól újra látogatható a Tolnay Klári Emlékház Mohorán.

A budapestieknek szerenádozik a Fesztiválzenekar

Több mint 200 lakóházba látogatnak el ingyenes szerenádjaikkal a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi júniusban Budapesten.

Hey, June! fesztivál

Idén virtuálisan rendezik meg a Müpa Hey, June! koncertsorozatát. Az elmúlt évek emlékezetes magyar könnyűzenei koncertjeiből válogatnak az intézmény online ...

 
 
weather failed, check feed URL