Gyorsaságimotoros-vb

Magyarország a Hajdúnánás mellett épülő versenypályán 2023-tól 10 évig rendez gyorsaságimotoros világbajnoki futamokat.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Budapest Ritmo Piknik

Dátum: 2020.10.07. szerda
 
 
 
 

Pénteken és szombaton 15 ingyenes szabadtéri világzenei előadást hallgathatnak meg az érdeklődők az 5. Budapest Ritmo Pikniken három budapesti köztéren, a Millenáris parkban, a Hunyadi téri piac mellett és a Rákóczi téren.

A főváros legnagyobb világzenei koncertsorozata az eddigi legerősebb, kizárólag hazai előadókból álló line-upjával jelentkezik, ahova többek között bicikliseket és kisgyerekeseket, környékbeli piacra járókat és a távmunkában dolgozókat várják - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Mint írják, a Rákóczi téren pénteken a Common Vibes mentoráltjai, a Várkonyi Csibészek zenélnek, utánuk Sena Dagadu afrobeat szólókoncertje szerepel a programon. Szombaton a Rákóczi téren a Nosnach klezmer-sanzonja, majd Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója hallható, ezután pedig a Los Orangutanes, a kelet-európai cumbia zenekar lép fel.

A Millenáris parkban pénteken a világzene nagydíját, a WOMEX Életműdíjat idén elnyerő Lakatos Mónika Rostás Mihály Mazsival lép fel, majd a Csángálló zenekar ad koncertet. Szombaton a bulizenét az Etnorom biztosítja, a görög-magyar Meybahar és az etnojazz hazai képviselője, a Borbély-Dresch Quartet pedig piknikkoncertet ad. Pénteken a Hunyadi téren a Branka Trio szerb-magyar népdal performanszát és a Meszecsinka pszichedelikus folkját, szombaton pedig a Le Rom és a Romano Drom cigányzenekarok tánczenéjét hallhatják az érdeklődők. Szombaton reggel a gyerekeknek szóló mesekoncertjével Paár Julcsi Hangolója lép fel.

A Budapest Ritmo Piknik a város legnagyobb világzenei fesztiváljának vírusbarát, kültéri variációja, amit idén ötödik alkalommal, ezúttal rendhagyó körülmények közt rendez a szervező Hangvető és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A program koncertjei ingyenesek.

Bővebb információk www.budapestritmo.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

OperaSzerda

Rost Andrea főszereplésével folytatódik az OperaSzerda, Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operájának legszebb részletei hangzanak el szerdán az Eiffel ...

Díjat nyert Londonban a k2 Színház

A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja, amelyet a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatott be a brit fővárosban, nyerte meg a Voila OffFest díjat a független ...

Kezet formázó kilátó Nógrádban

Az installációt a Farkaskútvölgy Hagyományőrző és Lótenyésztő Sportegyesület kezdeményezésére Csíkszentmihályi Benjámin építész készítette.

Tél

Síelők a mátraszentistváni síparkban 2021. február 14-én.

Pécsi Balett

Szombaton debütál a Pécsi Balett online tánctanító projektje a legkisebbeknek, akik YouTube-videók segítségével otthonról tanulhatják meg a klasszikus ...

Munkácsy-szobor

Egy egészalakos Munkácsy-szobrot, valamint a festőgéniusz két híres alkotására utaló köztéri művet helyeznek ki 2022 első felében a jelenleg is épülő Munkácsy-negyedben ...

 
Ez történt a héten

A bükki Imó-forrás

Az időszakos, váltakozó vízhozamú bükki karsztforrás többnyire kora tavasszal, vagy nagyobb mennyiségű csapadék után tör a felszínre.

Filharmónia Magyarország

Csaknem 20 online koncertet, közte a Kodály Kórus Debrecen és a Savaria Szimfonikus Zenekar előadását kínálja márciusban a Filharmónia Magyarország.

Berlinale

Hétfőn kezdődik a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), amelyen a szemle 71 éves történetében először egyszerre két magyar nagyjátékfilm is indul ...

Művészeti portréfilmek az Uránia online csatornáján

Több mint 30 művészeti tárgyú portréfilmet tesz ingyenesen elérhetővé az Uránia Nemzeti Filmszínház Látótér-Alkotóportrék címmel március 1-jétől online ...

Idegenvezetők Világnapja

Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén február 25. és 28 között.

Göcseji Múzeum

Bemutatták a hetven évvel ezelőtt alapított Göcseji Múzeum új tanulmánykötetét kedden Zalaegerszegen, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

 
 
weather failed, check feed URL