A bükki Imó-forrás

Az időszakos, váltakozó vízhozamú bükki karsztforrás többnyire kora tavasszal, vagy nagyobb mennyiségű csapadék után tör a felszínre.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Munkácsy-szobor

Dátum: 2021.02.10. szerda
 
 
 
 

Egy egészalakos Munkácsy-szobrot, valamint a festőgéniusz két híres alkotására utaló köztéri művet helyeznek ki 2022 első felében a jelenleg is épülő Munkácsy-negyedben Békéscsabán.

Az alkotásokról Szarvas Péter polgármester döntött veszélyhelyzet idején a városi közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva. Eszerint Munkácsy Mihály szobrát Boros Péter 7 millió forintért, az Ásító inast Miklya Gábor 10 millió forintért, a Rőzsehordó nőt pedig Prisztavok Tibor 10 millió forintért készítheti el. A tervek szerint mindegyik szobor bronzból készül majd.

Boros Péter szobra 1:1 méretarányú lesz, a Munkácsy Mihály Múzeumnál kap helyet; emiatt elképzelhető, hogy az ott lévő mellszobrot, amit 1958-ban Borsos Miklós szobrászművész alkotott, áthelyezik a kulturális negyed másik helyszínére.

A szobrokról az első pályázati kiírás 2018-ban jelent meg, a felhívásra 34 alkotás érkezett. A városi közgyűlés a tervpályázatokat eredménytelenné nyilvánította. Ezt követően egy meghívásos pályázatot írtak ki, abban békéscsabai és a városhoz kötődő művészeket kértek fel, hogy nyújtsanak be pályaművet: Boros Pétert, Kotormán Norbertet, Prisztavok Tibort és Miklya Gábort. Hárman éltek a lehetőséggel, összesen kilenc munka futott be.

A helyi munkacsoport év elején szemlézte a pályaműveket, és azokat - jogszabályi kötelezettségnek eleget téve - a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. szakértőihez küldték el.

A festőgéniuszhoz kötődő szobrok kihelyezésére bruttó 48 millió forintot kapott a békési megyeszékhely, így elképzelhető, hogy egy további alkotást is kihelyeznek, vélhetően a megújuló Urszinyi-Beliczey-kúria környékén. Eredetileg hat helyszínen terveztek szobrot állítani.

A békéscsabai Munkácsy-negyedet a pécsi Zsolnay-negyed mintájára tervezik kialakítani. Középpontja a legtöbb eredeti festménnyel rendelkező Munkácsy Múzeum lesz, de ennek keretében építik meg a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új épületét, felújítják a Munkácsy Emlékházat, az Ursziny-Beliczey-kúriát és három hidat. A munkálatok több helyszínen jelenleg is folynak.

A Modern Városok Program részeként eredetileg hárommilliárd forintot szántak rá, de tavaly év végén kormányhatározat született arról, hogy 2022-ben további egymilliárd forintot kap az önkormányzat a projektre.

bhzs \\ pmg

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Díjat nyert Londonban a k2 Színház

A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja, amelyet a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatott be a brit fővárosban, nyerte meg a Voila OffFest díjat a független ...

Kezet formázó kilátó Nógrádban

Az installációt a Farkaskútvölgy Hagyományőrző és Lótenyésztő Sportegyesület kezdeményezésére Csíkszentmihályi Benjámin építész készítette.

Tél

Síelők a mátraszentistváni síparkban 2021. február 14-én.

Pécsi Balett

Szombaton debütál a Pécsi Balett online tánctanító projektje a legkisebbeknek, akik YouTube-videók segítségével otthonról tanulhatják meg a klasszikus ...

Munkácsy-szobor

Egy egészalakos Munkácsy-szobrot, valamint a festőgéniusz két híres alkotására utaló köztéri művet helyeznek ki 2022 első felében a jelenleg is épülő Munkácsy-negyedben ...

Paloznaki Jazzpiknik

Candy Dulfer, Mario Biondi, az MF Robots és a De Phazz is fellép az idei Paloznaki Jazzpikniken, amelyet a tervek szerint július 29-től 31-ig rendeznek ...

 
Ez történt a héten

Filharmónia Magyarország

Csaknem 20 online koncertet, közte a Kodály Kórus Debrecen és a Savaria Szimfonikus Zenekar előadását kínálja márciusban a Filharmónia Magyarország.

Berlinale

Hétfőn kezdődik a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), amelyen a szemle 71 éves történetében először egyszerre két magyar nagyjátékfilm is indul ...

Művészeti portréfilmek az Uránia online csatornáján

Több mint 30 művészeti tárgyú portréfilmet tesz ingyenesen elérhetővé az Uránia Nemzeti Filmszínház Látótér-Alkotóportrék címmel március 1-jétől online ...

Idegenvezetők Világnapja

Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén február 25. és 28 között.

Göcseji Múzeum

Bemutatták a hetven évvel ezelőtt alapított Göcseji Múzeum új tanulmánykötetét kedden Zalaegerszegen, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

OperaSzerda

Rost Andrea főszereplésével folytatódik az OperaSzerda, Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operájának legszebb részletei hangzanak el szerdán az Eiffel ...

 
 
weather failed, check feed URL