Bujtor István Filmfesztivál

Augusztus 19-től 22-ig rendezik meg a Bujtor István Filmfesztivált Balatonszemesen, az alkotók, műhelyek, stúdiók nevezését május 15-ig várják a filmes versenyprogramba.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Indul a VI. Nemzeti VERSeny

Dátum: 2021.03.16. kedd
 
 
 
 

Az idén is meghirdetik a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete versmondó és versklipversenyét, a Nemzeti VERSenyt, amelyre április 30-ig várják a nevezéseket.

A tavalyi verseny élő szuperdöntőjét novemberben a rendkívüli jogrend életbe lépése miatt el kellett halasztani, az idei verseny azonban elindul, az elődöntő és a középdöntő az eddigi évek gyakorlatának megfelelően az idén is online zajlik - olvasható a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mint írják, októberben, ha a járványhelyzetből kilábal a világ, a Nemzeti Színház színpadára léphetnek az V. és VI. Nemzeti VERSeny legjobbjai.

A szervezők hatodik éve hirdetik meg a határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyt minden nem hivatásos magyar versmondó részére. A VERSeny elsődleges célja a versek hétköznapiságának és mindennapi jelenlétének erősítése, a járványhelyzetben az eddigi évek gyakorlatának megfelelő, online versmondás térhódításának elősegítése, a klasszikus és kortárs költészet újszerű, innovatív, filmes tolmácsolása.

Mint írják, a verseny egyre népszerűbb: jellemzően több százan jelentkeznek versvideókkal, a legjobb versklipeket pedig tízezrek nézik az interneten.

Az idei versenyre nevezni három vers megjelölésével lehet, amelyek - nem magánkiadású - kötetben, antológiában vagy neves irodalmi - nyomtatott vagy online - folyóiratban megjelentek.

Mint kiemelik, a tematika ezúttal is aktuális. 2020-ban sokkolta a világot a koronavírus-pandémia. A verseny egyik fő fókusza az idén az újrakezdés, valamint az ehhez kapcsolódó magyar nyelvű költészet, beleértve a nagy újrakezdések minden formáját és kapcsolódási pontját (háború, forradalom, szabadságharc, rendszerváltás, világjárványok), amely mellett a verseny a klasszikus és a kortárs magyar irodalom szabadon választott verseinek is teret ad.

A jelentkezők egyik verse az újrakezdés költészetéhez kapcsolódik, a másik vers egy klasszikus magyar költő szabadon választott verse - különös figyelemmel a száz éve született Pilinszky Jánosra -, a harmadik pedig egy kortárs magyar költő szabadon választott verse lehet. Az első fordulóban (elődöntő) a három közül bármelyik vers elmondását videón rögzítve kell beküldeni.

A nevezők három fordulón keresztül versenyeznek: az első két forduló online zajlik, ahol a zsűri mellett a közönség is továbbjuttathat versenyzőket, a harmadik forduló, vagyis az élő szuperdöntő a Nemzeti Színházban lesz, közönség előtt, online tévéközvetítéssel, a tervek szerint október 17-én, míg az V. Nemzeti VERSeny döntője október 16-án zajlik. A legjobb előadók a pénzjutalmak mellett értékes díjakban részesülnek.

A verseny védnöke Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója. A zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész, Lutter Imre előadóművész, producer, a verseny főszervezője, Szabó László kommunikációs szakember, Szűcs Nelli színművész és Wiegmann Alfréd rendező.

További információ a www.vers.hu/nemzetiverseny-2021 oldalon és a verseny Facebook-oldalán található meg. A korábbi évek versklipjei a Nemzeti VERSeny YouTube-csatornáján érhetők el.

A VI. Nemzeti VERSenyt a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatja.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

A magyar klasszikus zene napja

Május 30-án , Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester és zeneszerző születésnapján indítja útjára A magyar klasszikus zene napja elnevezésű programsorozatot ...

Jósa András Múzeum

Honfoglalás kori kiállításra készül a nyíregyházi Jósa András Múzeum. Az Elit alakulat című kiállítás a tervek szerint május 14-én nyílik meg.

Erkel Ferenc Emlékház

Négy, egykor Erkel Ferenc személyes használatában lévő tárgyat adományozott a gyulai Erkel Ferenc Emlékháznak Szőnyi Márta, a zeneszerző ükunokájának, ...

Klimt kiállítás

A bécsi szecesszió vezéralakja, Gustav Klimt talán utolsó befejezett festménye, a Nő legyezővel is látható lesz a bécsi Belvedere palotában március 25-én ...

Indul a VI. Nemzeti VERSeny

Az idén is meghirdetik a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete versmondó és versklipversenyét, a Nemzeti VERSenyt, amelyre április 30-ig várják ...

Gerevich-Kovács-Kárpáti kard vk

Nyolc magyar léphet pástra a férfi egyéni verseny főtábláján a Gerevich-Kovács-Kárpáti kard világkupán.

 
Ez történt a héten

Húsvéti tojásfestés Győrben

Hétszázötven darab hímes tojás készül Győr város fennállásának évfordulójára.

Sanzonok és kobozok

Fúziós találkozásoknak ad otthont a Fonó Budai Zeneház az online térben. Április 3-án egy sanzonos triókoncert, 7-én két virtuóz kobzás műsora látható ...

Húsvéti park Hajdú-szoboszlón

Képzőművészek és művészeti iskolák oktatóinak segítségével készült el tíz darab nagyméretű tojás, a környező fákra pedig 1600 tojásdíszt került, amelyeket ...

Vasárnap óraátállítás

Március 28-án, vasárnap hajnali 2 órakor egy órával előre, hajnali 3 órára kell átállítani az órákat, ezzel megkezdődik a nyári időszámítás.

Koszorúzás Papp László szobránál

Születésének 95. évfordulója alkalmából szerdán megkoszorúzták Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó szobrát a XII. kerületi Gesztenyés-kertben.

Bartók Béla születésének 140. évfordulója

A Kékszakállú herceg vára című operaelőadás felvételét vetíti a Kolozsvári Magyar Opera Bartók Béla születése 140. évfordulója alkalmából.

 
 
weather failed, check feed URL