Művészetek Völgye

Csaknem 2200 zenei, irodalmi, színházi, családi és egyéb programmal várja a látogatókat július 21. és 30. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

Bővebben...
 


 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Szegedi Szabadtéri Játékok

Dátum: 2021.06.30. szerda
 
 
 
 

A Jézus Krisztus Szupersztárral folytatódik pénteken a Szegedi Szabadtéri Játékok programja, az idén ötvenéves darabot Szirtes Tamás rendezésében öt estén láthatja a közönség.

Andrew Lloyd Webber művét, amelyhez Tim Rice írta a szöveget, Magyarországon - és egyben a volt szocialista országok között - először hivatalosan a szegedi Dóm téren mutatták be 1986-ban. A rockopera jelentős mérföldkő volt a Szegedi Szabadtéri Játékok történetében, amely ekkor indult el azon az úton, hogy a hazai musicaljátszás meghatározó színhelyévé váljon.

A darabot 35 éve a Rockszínház legendás társulatával Szikora János állította színpadra, a címszerepet Sasvári Sándor alakította. A művészt több mint három évtized elteltével Pilátusként láthatja újra a közönség.

A színész szerint olyan erős a darab zenéje és szövege, hogy csak egyféleképpen lehet bemutatni azt a nézőknek: hittel, meggyőződéssel. Mint a kedden tartott közönségtalálkozón elmondta, a produkció a Madách Színházban 2010-ben bemutatott előadáshoz nyúl vissza, de Rózsa István díszletei, Rományi Nóra jelmezei és Tihanyi Ákos rendkívül látványos koreográfiája jóval monumentálisabbá teszik a látványt.

A Jézus Krisztust alakító Feke Pál szerint semmi máshoz nem fogható, hatalmas élmény kilépni Szegeden a Dóm tér hatalmas színpadára a járvány után. A színész elárulta, teljesen más eszköztárral dolgozik egy színész a kőszínházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Ügyelni kell azonban az egyensúlyra, hiszen a négyezer fős nézőtérről néhány méterről és jóval távolabbról is követi az előadást a közönség.

A Mária Magdolnát megformáló Gallusz Nikolett hangsúlyozta, hogy nagyon szereti a szerepet. Mária Magdolna nyugalmat és békét sugároz, és bár kétségek gyötrik, azokat nem mások nyakába önti, hanem Istennek mondja el - tette hozzá.

Serbán Attila korábban szintén szerepelt már a Webber-műben, 2000 környékén Simont játszotta, most Júdás tragikus alakjában találkozhat vele a közönség. A művész a musicalirodalom egyik legnagyobb feladatának nevezte Júdás, illetve Jézus szerepét.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Művészetek Völgye

Idén is saját színdarabbal és csaknem 500 további programmal várja a fesztiválozókat a Művészetek Völgye július 21. és 30. között Kapolcsra, Vigántpetendre ...

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút 75. születésnapi ünnepsége

Alkalmi kiállítás nyílt 2023. április 11-én. A vasút építését 1948. április 11-én kezdték meg.

MVM Koncertek - A Zongora sorozat

Hat magyar zongoraművész ad szólókoncertet szombaton és vasárnap a budapesti Festetics Palotában az MVM Koncertek - A Zongora sorozatban.

Színházi olimpia

Madách 200 címmel nyílik meg vasárnap az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) kiállítása a Nemzeti Színházban a 10. Színházi olimpia keretében; ...

Kajak-kenu vk

Kajak-kenuban az idei év első nemzetközi eseménye az éppen egy hónap múlva kezdődő világkupa szegedi állomása lesz, amelyre 53 ország jelezte részvételi ...

Károly király halálának 100. évfordulója

Emlékkiállítás nyílik a gyulai Almásy-kastélyban Habsburg Károly király halálának 100. évfordulója alkalmából. A tárlatot a Madeirai Levéltár és Könyvtár, ...

 
Ez történt a héten

Avasi Borangolás

Idén immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Avasai Borangolást Miskolcon, ahol május 11. és 13. között hatvannyolc programhelyszín és kilencvenhét ...

Dalszerző Expo

Ismert magyar és külföldi zenei szakemberek részvételével április 27-től június 8-ig rendezvénysorozattal jelentkezik a Dalszerző Expo az Artisjus fővárosi ...

A költészet napja

Huszonnégy órás versfolyamot rendez szerdán és csütörtökön a Békéscsabai Jókai Színház.

Húsvét

Hagyományos zengővárkonyi díszítéssel írt tojások a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban virágvasárnap.

Chopin-Liszt zenélő okospadot adtak át a Városligetben

Farkas Gábor zongoraművész előadásában Fryderyk Chopin és Liszt Ferenc műveit játszó okospadot adtak át, a magyar-lengyel barátság napján Budapesten, a ...

Velencei Biennále

Nemes Márton festőművész Techno Zen című kiállítását mutatja be a 2024-es Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában a Ludwig Múzeum.

 
 
weather failed, check feed URL