Látó-nívódíj

Babiczky Tibor költő és Horváth Péter író is átveheti az idén a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat által megítélt nívódíjat, amelyet 30. alkalommal adnak át.

Bővebben...
 

Budapest Hungexpo 2021.11.29-12.05.



 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Liszt 210

Dátum: 2021.10.11. hétfő
 
 
 
 

Mészáros Zsolt Máté orgonaművész és Kautzky Armand színművész a Liszt 210 című ünnepi hangversenyen várja a közönséget Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én a Budapest-Belvárosi Főplébánia-templomban.

A hangversenyen elhangzanak majd a zeneszerző legvirtuózabb orgonaművei és kedvelt versei is.

\"Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója kiemelten fontos számomra. A valaha élt egyik legnagyobb zeneszerző művészete mindig is nagy hatással volt rám és amióta Liszt-kutató lettem, a mindennapjaim részévé is vált. Előadóművészként és kutatóként is fontosnak tartom, hogy ne csak a kompozícióit, hanem magát az embert is közelebb hozzam a közönséghez. A kerek évforduló alkalmából egy olyan születésnapi koncertet álmodtam meg, amelyen úgy gondolom, ő is jól érezte volna magát. Liszt Ferenc egy minden téren kifinomult ízléssel bíró, sokoldalú, életszerető ember volt. Igazi világpolgár és fontos összekötő kapocs a nagyvilág művészei között. A koncertre látogatók egy este erejéig megtapasztalhatják az igazi Liszt életérzést\" - idézi a szervezők közleménye Mészáros Zsolt Máté szavait.

Az orgonaművész és Liszt-kutató 2018-ban szerezte meg kitüntetéses diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol jelenleg doktori tanulmányokat folytat. Három alkalommal nyerte el a Fischer Annie előadó-művészeti ösztöndíjat, 2020-ban Junior Prima Díjjal ismerték el munkásságát. A Magyar Művészeti Akadémia három éves ösztöndíjával a Liszt Ferenc harmónium- és orgonaműveinek új összkiadását készíti el, majd mutatja be egy hangversenysorozaton.

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom zenei igazgatója a Budapest-Herminamezői Szentlélek-templom orgonaművésze, a Magyar Harmóniumbarátok Egyesületének zenei igazgatója. Koncertműsorain gyakran szerepelnek saját orgonaátiratai, nevéhez számos magyar mű ősbemutatója fűződik.

A hangversenyre váltott belépővel a templom toronykilátója is látogatható, a korlátozott számú VIP jegyekkel pedig a híres szekszárdi borász, Mészáros Pál legkiválóbb borait is megkóstolhatják az érdeklődők az általa vezetett borkóstolón, köztük azt is, amelyet egykoron Liszt Ferenc is szívesen fogyasztott - közölték a szervezők az MTI-vel.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Bemutatták a Néprajzi Múzeum új arculatát

A megújulást és a jelenkorral való szimbiózist tükrözi a 2022 tavaszán a Városliget mellett, új épületben újranyíló Néprajzi Múzeum kedden bemutatott, ...

Pilinszky 100

Két, ritkán látott Pilinszky-drámával tiszteleg a száz évvel ezelőtt született költő előtt a Radnóti Színház és a Magvető Kiadó. Az Urbi et orbi és a Síremlék ...

Ghost-koncert lesz jövő tavasszal Budapesten

Imperatour című európai koncertsorozata keretében Magyarországon is fellép jövő tavasszal a Ghost. A népszerű svéd rockzenekar 2022. május 18-án játszik ...

Adventi programok és újévi koncert Szentendrén

Adventi gyertyagyújtás, vásár, művészeti és kulturális programok, kiállítások és újévi koncert is várja az érdeklődőket november 28. és január 10. között ...

Képzési információs és élményközpont nyílt Miskolcon

Az országban elsőként Miskolcon nyílt képzési információs és élményközpont, a belvárosban lévő Szakképzési Centrumban, a létesítményt csütörtökön adták át.

Pénteken nyit a Városligeti Műjégpálya

Pénteken 17 órakor megkezdődik a korcsolyaszezon Magyarország legnépszerűbb és leghangulatosabb télisport-helyszínén, a Városligeti Műjégpályán.

 
Ez történt a héten

VOLT Fesztivál

A Muse, a Killers, a Sum41, a Bring Me the Horizon és Yungblud is fellép a jövő évi Telekom VOLT Fesztiválon, amelyet 2022. június 21. és 25. között rendeznek ...

Átadták a Virágos Magyarország fődíjait

Átadták a 28. Virágos Magyarország verseny négy fődíját, a Magyar Turisztikai Ügynökség két különdíját és a fővédnöki díjat, ezzel lezárult az ország legnagyobb ...

Év magyar autóversenyzője

A ralikrossz világbajnokság idei szezonjában dobogós helyezéseket elért Szabó Krisztián lett az Év magyar autóversenyzője a formula.hu internetes szaklap ...

Elindult az utasokat szállító tram-train Hódmező-vásárhely és Szeged között

A tram-trainnel a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól, az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban, villamosmegállóban felszállva ...

Filmio

Péntek reggeltől vasárnap estig ingyenesen megnézhető három kiemelkedő sikerű magyar vígjáték a Filmión, a Nemzeti Filmintézet egy éve indított online ...

23. Magyar Ingatlan-fejlesztési Nívódíj

A Komáromi Csillagerőddel pályázó Városliget Zrt. kapta a 23. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat, valamint az örökségvédelmi kategória I. díját.

 
 
weather failed, check feed URL