XIX. Gymnasiadé

Ötvennégy érmet nyertek a magyar fiatalok a középiskolás sportolók világjátékán, a május 14. és 22. között rendezett XIX. Gymnasiadén.

Bővebben...
 

München 2022.07.17-20.



 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Szimfónia Program

Dátum: 2021.10.12. kedd
 
 

Budapesti koncerttel zárult kedden a Szimfónia Program - \"Mindenki szívében van egy dallam\" című projekt, amely a közösségi zenetanulásba vonta be a hátrányos helyzetű gyerekeket.

A Belügyminisztérium által tavaly útjára indított Szimfónia Program - \"Mindenki szívében van egy dallam\" című projekt 199 helyszínen, több mint 3000 gyermek bevonásával, 500 millió forintos támogatással zajlott.

Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a keddi záróeseményen felidézte: 2020-ban írták ki a pályázatot hangszervásárlásra és közösségi zenetanulásra azzal a céllal, hogy a 6-16 év közötti gyerekek megtanulhassanak zenélni úgy, hogy közben észre sem veszik ennek mindennapi életükre gyakorolt hatását.

Kiemelte: aki zenét tanul, az gyakorol, aki zenekarban játszik, az alkalmazkodik másokhoz és megtapasztalja a közös munka örömét. A fellépésekkel a gyerekek a siker mellett az életüket meghatározó élményt szerezhettek, és közösségek alakultak ki.

A program célja teljesült, beleértve a mindennapos gyakorlást, amely kihat az iskolai tanulásra, valamint azt is, hogy a hátrányos helyzetből érkező gyerekek a zene segítségével előnyhöz juthatnak - tette hozzá.

A keddi koncerten hetven gyerek lépett fel a Belügyminisztérium Márványaulájában a program három nagykövete - Szalóki Ági előadóművész, dalszerző, Novák Péter, színész, énekes, előadóművész és Kökény Tamás, a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató verseny győztese - közreműködésével.

Az eseményen részt vett Pintér Sándor belügyminiszter, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége is.

A nagyszabású budapesti hangversenyt országszerte több programzáró kiskoncert előzte meg. Szeptemberben Nyírmihálydin, Kaposváron és Tarnazsadányban mutatták be közösen elsajátított zenei produkcióikat a növendékek.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Bemutató az Operaházban

Jelenet Richard Wagner Az istenek alkonya című zenedrámájának próbáján a Magyar Állami Operaházban 2022. május 12-én. A darabot M. Tóth Géza rendezésében ...

Eleven Tavasz

A fenntarthatóság és a környezetvédelem kerül a fókuszba az idei Eleven Tavasz fesztiválon, amely számos zenei, családi, színházi és gasztroprogrammal, ...

Hangversenyek hárfával-sorozat

Kertesi Ingrid operaénekes és Vigh Andrea hárfaművész estjével zárul vasárnap a Hangversenyek hárfával-sorozat a budapesti Festetics Palotában.

Dolgok Könyvtára nyílt a budapesti Goethe Intézetben

Tizenöt tárgyat, köztük projektort, gördeszkát, távcsövet, laminálót és játékokat is lehet kölcsönözni csütörtöktől a Goethe Intézetben kialakított Dolgok ...

Páger Antal-színészdíj

Szacsvay László kapja a Páger Antal-színészdíjat, a színházi elismerést vasárnap adják át a makói városnapi ünnepségek keretében a Hagymaházban.

Mozgás Éjszakája

Idén is megrendezik a Mozgás Éjszakáját; az eseményre június 17-én a budapesti Városligetben és a Hősök terén kerül sor.

 
Ez történt a héten

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Negyvennyolc alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden ...

NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow

Idén is megrendezik az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását, a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-ot a Fejér megyei Mezőfalván, június 1-2-án.

Üveg Nemzetközi Éve

Magyar innovációkat és az üvegművészetet népszerűsítik Az üveg nemzetközi éve hazai programjai, az érdeklődők Budapesten, Szentendrén, Pannonhalmán és ...

Pozsonyban indult a V4-es könyvvásárok sora

Pozsonyban, a BRaK könyvfesztiválon képviselte Magyarországot és a magyar irodalmat a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 13. és 15. között, ezzel ...

Városmajori Szabadtéri Színpad

Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli az idén a Városmajori Szabadtéri Színpad, amely mintegy nyolcvan produkcióval, ősbemutatókkal, koncertekkel, filmvetítésekkel, ...

Magyar sikerek a szkander Európa-bajnokságon

Kőváriné Ivánfi Brigitta két aranyérmet szerzett a Bukarestben rendezett szkander Európa-bajnokságon.

 
 
weather failed, check feed URL