Művészetek Völgye

Csaknem 2200 zenei, irodalmi, színházi, családi és egyéb programmal várja a látogatókat július 21. és 30. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

Bővebben...
 


 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Art and Antique művészeti vásár

Dátum: 2023.02.10. péntek
 
 
 
 

Csaknem negyven kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő részvételével rendezik meg az 5. Art and Antique művészeti vásárt március 2. és 5. között a Bálna Budapest Rendezvényközpontban.

A kiállítás története 1994-re nyúlik vissza, amikor Antik Enteriőr néven a Néprajzi Múzeum, majd 1996-tól a Műcsarnok adott otthont évente a rendezvénynek. 2019 óta Art and Antique néven rendezik meg a vásárt, ahol már a kortárs művészet is jelen van a klasszikus műtárgyak mellett - emlékeztet az szervezők által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény.

Az idei kiállítók közül kiemelik a Virág Judit Galéria kortárs anyagát, a fontosabb művek között említve Nádler István 1996-os, Cím nélkül sorozatának három nagy méretű olajképét, Lakner László 1964-es, Kürt és káposzta című szürnaturalista munkáját, Rozsda Endre kaleidoszkópszerűen felépített Kompozícióját, Konok Tamás 1976-os Tension linéaire című művét, Keserü Ilona hetvenes évekbeli szitanyomatait, valamint Hencze Tamás, Fehér László és Bak Imre műveit.

A MissionArt Galéria a kortársak közül kiállítja a vásáron Bak Imre, Bánki Ákos, Verebics Ágnes, Wahorn András munkáit, a klasszikusok közül pedig Bálint Endre, Derkovits Gyula, Kondor Béla valamint Victor Vasarely alkotásait.

A Molnár Ani Galéria olyan válogatást mutat be, amely egyaránt reprezentálja a geometrikus és lírai absztrakciót, valamint helyet kapnak a kurrens társadalmi és művészeti kérdéseket bemutató, konceptuális művek is. Kiállító művészeik között szerepel Benczúr Emese, Csizik Balázs, Ernszt András, Fábián Erika, Haász István és Konok Tamás.

A The Space Contemporary Art Gallery Budapest legfiatalabb galériájaként Hajnal Gabriella kárpitművész, Csorba-Simon István, Fürjesi Csaba, Horváth Lóczi Judit, Kiss Botond András és Méhes Lóránt Zuzu képzőművészek, Hajgató Terézia, Kiss Márta és Koleszár Kata festőművészek, valamint Robitz Anikó fotóművész munkáival jelenik meg.

A TOBE Gallery fókuszában a kortárs fotográfia és kollázsművészet ibero-amerikai és magyar alkotói állnak, TOBE Project nevű kezdeményezésünkben pedig a kortárs képzőművészet több médiuma is megjelenik. A vásáron mások mellett Gál András, José Luis \"Chuchi\" Sánchez, Gustavo Blanco-Uribe, Almudena Romero, Jean-Francois Lepage és fiatal magyar fotóművészek munkáival lesznek jelen.

A Vintage Galéria programja a modernizmus alkotói (André Kertész, Moholy-Nagy László), a neoavantgárd és konceptuális művészet (Attalai Gábor, Hajas Tibor, Maurer Dóra), valamint kortárs alkotók (Ősz Gábor, Szabó Dezső, Szíj Kamilla) bemutatására fókuszál.

A WOP Galéria Budapest kiemelt feladatának tekinti a magyar és nemzetközi grafikai anyagok bemutatását, értékesítését; a vásáron Ai Wei Wei, Bak Imre, Fajó János, Victor Vasarely és Maurer Dóra munkái is megvásárolhatók standjukon.

Az Art and Antique kínálatában az antikvitások is jelentős szerepet kapnak: az Arany Csillár Galéria több száz régi, modernizált csillárral bíró gyűjteményének darabjaival érkezik, az Artcore Antik & Design art deco, bauhaus, midcentury, modern és kortárs design bútorokat értékesít, a BÁV ART Aukciósház és Galéria pedig ékszerekkel és műtárgyakkal várja a látogatókat.

A Bernabo art-furniture kollekciója többségben magyar és francia art deco bútorokat tartalmaz, a Budapest Poster Gallery a régi plakátokkal és plakáttervekkel foglalkozó galériaként mutatja be többek között Kassák Lajos és Konecsni György munkáit.

A vásárt jótékonysági online aukció egészíti ki, a kiállító galériák felajánlásaival: az Axioart felületén március 5-ig lehet licitálni az Operaház Balettnövendékeiért Közhasznú Alapítvány javára meghirdetett árverésen.

gte \\ bkö \\ pbe

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Művészetek Völgye

Idén is saját színdarabbal és csaknem 500 további programmal várja a fesztiválozókat a Művészetek Völgye július 21. és 30. között Kapolcsra, Vigántpetendre ...

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút 75. születésnapi ünnepsége

Alkalmi kiállítás nyílt 2023. április 11-én. A vasút építését 1948. április 11-én kezdték meg.

MVM Koncertek - A Zongora sorozat

Hat magyar zongoraművész ad szólókoncertet szombaton és vasárnap a budapesti Festetics Palotában az MVM Koncertek - A Zongora sorozatban.

Színházi olimpia

Madách 200 címmel nyílik meg vasárnap az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) kiállítása a Nemzeti Színházban a 10. Színházi olimpia keretében; ...

Kajak-kenu vk

Kajak-kenuban az idei év első nemzetközi eseménye az éppen egy hónap múlva kezdődő világkupa szegedi állomása lesz, amelyre 53 ország jelezte részvételi ...

Károly király halálának 100. évfordulója

Emlékkiállítás nyílik a gyulai Almásy-kastélyban Habsburg Károly király halálának 100. évfordulója alkalmából. A tárlatot a Madeirai Levéltár és Könyvtár, ...

 
Ez történt a héten

Avasi Borangolás

Idén immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Avasai Borangolást Miskolcon, ahol május 11. és 13. között hatvannyolc programhelyszín és kilencvenhét ...

Dalszerző Expo

Ismert magyar és külföldi zenei szakemberek részvételével április 27-től június 8-ig rendezvénysorozattal jelentkezik a Dalszerző Expo az Artisjus fővárosi ...

A költészet napja

Huszonnégy órás versfolyamot rendez szerdán és csütörtökön a Békéscsabai Jókai Színház.

Húsvét

Hagyományos zengővárkonyi díszítéssel írt tojások a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban virágvasárnap.

Chopin-Liszt zenélő okospadot adtak át a Városligetben

Farkas Gábor zongoraművész előadásában Fryderyk Chopin és Liszt Ferenc műveit játszó okospadot adtak át, a magyar-lengyel barátság napján Budapesten, a ...

Velencei Biennále

Nemes Márton festőművész Techno Zen című kiállítását mutatja be a 2024-es Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában a Ludwig Múzeum.

 
 
weather failed, check feed URL