Művészetek Völgye

Csaknem 2200 zenei, irodalmi, színházi, családi és egyéb programmal várja a látogatókat július 21. és 30. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

Bővebben...
 


 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Hétéves lesz a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Dátum: 2023.03.13. hétfő
 
 
 
 

A tavaly bemutatott kabalafiguráról és az épületről szól a gyulai Almásy-kastély hetedik születésnapja március 18-án.

Március 18-án lesz hét éve, hogy egy állandó kiállítás, egy kávézó és egy ajándékbolt átadásával megnyílt a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. 2021-ben nyitották meg az egykori kiskastély-, azaz a Stefánia-szárnyat. A kastély mára valóban látogatóközponttá vált, hiszen funkciói között szabadulószobák, látványkonyha, családi és céges események helyszínei is szerepelnek - írták.

A kastély kiállításait a nyitása óta eltelt hét évben csaknem félmillióan nézték meg.

\"Több jelentős mérföldkő jellemzi az elmúlt esztendőket. 2018-ban Európa 40 legjobb kiállítóhelye közé került a gyulai Almásy-kastély, 2019-ben a Heritage Hotels of Europe zsűrije Örökség és Élmény különdíjjal jutalmazott bennünket. Tavaly a Szallas.hu vetélkedésében az Év Turisztikai Attrakciója kategóriában a vendégértékelések alapján lettünk második helyezettek\" - idézi a közlemény Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető igazgatót.

A kastély tavaly mutatta be kabalafiguráját, Gróf Tacskó Dénest, akkor szerveztek először Tacskótalálkozót, amely \"akkora sikert hozott, hogy megkérdőjelezhetetlen volt az esemény folytatása\" - mondta Fekete-Dombi Ildikó.

A március 18-i, hetedik születésnapon ezért nemcsak Tacskótalálkozót, hanem felvonulást, jelmez- és futóversenyt is szerveznek.

A nap második fele a kastély épületének történetéről és a legújabb szolgáltatásokról fog szólni. Elindítják legújabb, a kisgyermekes családoknak szóló programot, amelyen Tacskó Dénes kíséretében járhatják be 45 perc alatt az állandó kiállítást. Bemutatják a másfél éve átadott Stefánia-szárnyat; annak történetét, a hétköznapokban nem látogatható új tereit és azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat.

A nap programjait Szilágyi Sándor történész előadása zárja a gyulai kastély egykori ünnepeiről.

A kastélyparkban a Portéka Kézműves és Termelői Közösség vásárt tart.

A részletes programok megtalálhatók a www.gyulaikastely.hu oldalon is.

bhzs \\ brr \\ pmg

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Művészetek Völgye

Idén is saját színdarabbal és csaknem 500 további programmal várja a fesztiválozókat a Művészetek Völgye július 21. és 30. között Kapolcsra, Vigántpetendre ...

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút 75. születésnapi ünnepsége

Alkalmi kiállítás nyílt 2023. április 11-én. A vasút építését 1948. április 11-én kezdték meg.

MVM Koncertek - A Zongora sorozat

Hat magyar zongoraművész ad szólókoncertet szombaton és vasárnap a budapesti Festetics Palotában az MVM Koncertek - A Zongora sorozatban.

Színházi olimpia

Madách 200 címmel nyílik meg vasárnap az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) kiállítása a Nemzeti Színházban a 10. Színházi olimpia keretében; ...

Kajak-kenu vk

Kajak-kenuban az idei év első nemzetközi eseménye az éppen egy hónap múlva kezdődő világkupa szegedi állomása lesz, amelyre 53 ország jelezte részvételi ...

Károly király halálának 100. évfordulója

Emlékkiállítás nyílik a gyulai Almásy-kastélyban Habsburg Károly király halálának 100. évfordulója alkalmából. A tárlatot a Madeirai Levéltár és Könyvtár, ...

 
Ez történt a héten

Avasi Borangolás

Idén immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Avasai Borangolást Miskolcon, ahol május 11. és 13. között hatvannyolc programhelyszín és kilencvenhét ...

Dalszerző Expo

Ismert magyar és külföldi zenei szakemberek részvételével április 27-től június 8-ig rendezvénysorozattal jelentkezik a Dalszerző Expo az Artisjus fővárosi ...

A költészet napja

Huszonnégy órás versfolyamot rendez szerdán és csütörtökön a Békéscsabai Jókai Színház.

Húsvét

Hagyományos zengővárkonyi díszítéssel írt tojások a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban virágvasárnap.

Chopin-Liszt zenélő okospadot adtak át a Városligetben

Farkas Gábor zongoraművész előadásában Fryderyk Chopin és Liszt Ferenc műveit játszó okospadot adtak át, a magyar-lengyel barátság napján Budapesten, a ...

Velencei Biennále

Nemes Márton festőművész Techno Zen című kiállítását mutatja be a 2024-es Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában a Ludwig Múzeum.

 
 
weather failed, check feed URL