Glass Art NOW!

A velencei Ateneo Venetóban mutatkozhat be a Glass Art NOW! című, csoportos magyar üvegművészeti kiállítás szeptember 1. és 15. között, a 7. The Venice Glass Week nemzetközi üvegművészeti fesztivál keretében.

Bővebben...
 

Styl Brno 2023.08.19-21.



 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

A költészet napja

Dátum: 2023.04.12. szerda
 
 
 
 

Huszonnégy órás versfolyamot rendez szerdán és csütörtökön a Békéscsabai Jókai Színház.

Mint írták, a verselést több mint tíz éve Fekete Péter akkori igazgató álmodta meg. Ilyenkor a színház felkéri a kulturális társintézményeket és az egyéb nagyobb helyi intézményeket, továbbá a helyi közéleti személyiségeket, hogy egy fél órának, egy órának legyenek a házigazdái. Ezt az időintervallumot minden intézmény a saját vendégeivel töltheti ki, akik folyamatosan verset olvasnak.

Mivel idén ünneplik Petőfi Sándor születésének 200 évfordulóját, a szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy amennyiben lehetséges, főleg Petőfi-verseket szavaljanak.

Tege Antal színművész, a rendezvény szervezője elmondta, hogy a korábbi években egy kisebb teremben tartották a programot, most azonban annyi iskola és óvoda csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy ezúttal a Sík Ferenc Kamaraszínház a helyszín.

A verselést szerdán délben Zalai Mihály, Békés Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének elnöke nyitja majd meg, vele érkeznek az orosházi iskolások elsőként verset olvasni.

A programban többek között részt vesz a Csabagyöngye Kulturális Központ, a Békés Megyei Könyvtár, a Munkácsy Mihály Múzeum, a Bárka Folyóirat és a Körös Irodalmi Társaság.

Este fél hattól hat óráig Szarvas Péter polgármester és az önkormányzat képviselői is jelen lesznek az eseményen. A színitanház József Attila szavalóversenye is a program részét képezi. Csütörtökön délben Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő zárja a rendezvényt.

A színház idén is élőben közvetíti az előadásokat a teátrum Facebook-oldalán - közölték.

bhzs \\ bsa

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Művészetek Völgye

Idén is saját színdarabbal és csaknem 500 további programmal várja a fesztiválozókat a Művészetek Völgye július 21. és 30. között Kapolcsra, Vigántpetendre ...

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút 75. születésnapi ünnepsége

Alkalmi kiállítás nyílt 2023. április 11-én. A vasút építését 1948. április 11-én kezdték meg.

MVM Koncertek - A Zongora sorozat

Hat magyar zongoraművész ad szólókoncertet szombaton és vasárnap a budapesti Festetics Palotában az MVM Koncertek - A Zongora sorozatban.

Színházi olimpia

Madách 200 címmel nyílik meg vasárnap az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) kiállítása a Nemzeti Színházban a 10. Színházi olimpia keretében; ...

Kajak-kenu vk

Kajak-kenuban az idei év első nemzetközi eseménye az éppen egy hónap múlva kezdődő világkupa szegedi állomása lesz, amelyre 53 ország jelezte részvételi ...

Károly király halálának 100. évfordulója

Emlékkiállítás nyílik a gyulai Almásy-kastélyban Habsburg Károly király halálának 100. évfordulója alkalmából. A tárlatot a Madeirai Levéltár és Könyvtár, ...

 
Ez történt a héten

Boglya Feszt

Először rendezik meg a Boglya Feszt öko-művészeti fesztivált június 23. és 25. között a Tisza-tónál öt településen: Tiszadorogmán, Egyeken, Ároktőn, Tiszabábolnán ...

Művészetek Völgye

Csaknem 2200 zenei, irodalmi, színházi, családi és egyéb programmal várja a látogatókat július 21. és 30. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

Avasi Borangolás

Idén immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Avasai Borangolást Miskolcon, ahol május 11. és 13. között hatvannyolc programhelyszín és kilencvenhét ...

Dalszerző Expo

Ismert magyar és külföldi zenei szakemberek részvételével április 27-től június 8-ig rendezvénysorozattal jelentkezik a Dalszerző Expo az Artisjus fővárosi ...

A költészet napja

Huszonnégy órás versfolyamot rendez szerdán és csütörtökön a Békéscsabai Jókai Színház.

Húsvét

Hagyományos zengővárkonyi díszítéssel írt tojások a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban virágvasárnap.

 
 
weather failed, check feed URL