Nemzeti Vágta

A szombaton kezdődő Nemzeti Vágta az elmúlt 12 évben a vidék és a város ünnepévé nőtte ki magát.

Bővebben...
 

Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége

 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Sport, szabadidő


Nemzeti Vágta

A szombaton kezdődő Nemzeti Vágta az elmúlt 12 évben a vidék és a város ünnepévé nőtte ki magát.

 

Drifted Fesztivál

Szombaton rendezik meg a Drifted Végső Összecsapás Fesztivált a tököli repülőtéren, ahol egész nap versenyekkel és látványos autós programokkal várják a családokat

 

Pónifogathajtó-világbajnokság

Száz fogathajtó verseng majd Kisbér-Ászáron a szeptember végi pónifogathajtó-világbajnokságon.

 

Európai Diáksport Napja

Az idén szeptember 27-én rendezik meg az Európai Diáksport Napját, amelynek során a szervezők tájékoztatása szerint 33 ország csaknem hárommillió iskoláskorú gyermeke vesz majd részt a legalább 120 percnyi mozgás- és sportprogramon.

 

Vízilabda-fesztivál

Pénteken és szombaton kétnapos vízilabda-fesztivált rendeznek a Duna Arénában, melynek keretében a \"újrajátsszák\" a 2000-es sydneyi olimpia magyar-orosz döntőjét, illetve elbúcsúztatják az utolsó, még aktív háromszoros ötkarikás győztes Kiss Gergelyt.

 

Kajak-kenu-vb

Magyarország a harmadik helyen végzett az éremtáblázaton a Szegeden rendezett, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

 

Ózd-rali

Három kategóriában 140 páros adta le nevezését a péntek este kezdődő és vasárnapig tartó Ózd-ralira, a hazai bajnokság idei ötödik versenyére, amelyet Ózd és Salgótarján környékén rendeznek aszfaltburkolaton.

 

Budapest Urban Games

Ötszázan úszhatják át a Dunát szerdán az Utcalimpiának is nevezett Budapest Urban Games (BUG) keretein belül.

 

Strandok éjszakája

Tűzzsonglőrök és vízi show is várja a közönséget a pénteki Strandok éjszakáján, amelyhez idén 42 fürdő csatlakozott.

 

Phelps is gratulált Miláknak a világcsúcs után

A 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps is gratulált Milák Kristófnak azt követően, hogy a magyar úszó az ő 2009-es világcsúcsát megdöntve diadalmaskodott szerdán 200 méter pillangón, a kvangdzsui világbajnokságon.

 

Milák Kristóf világcsúccsal aranyérmes 200 méter pillangón

Milák Kristóf 1:50.73 perces világcsúccsal aranyérmet nyert 200 méter pillangón a dél-koreai Kvangdzsuban zajló vizes világbajnokságon.

 

A Művészetek Völgye csatlakozott a balatoni kerékpáros fejlesztésekhez

A Művészetek Völgye is csatlakozott a Balaton-környéki kerékpáros fejlesztésekhez. A fesztiválra ellátogatók a BringaVölgy-Tekerő Programok keretében idén először olyan vezetett túrákon ismerkedhetnek meg a környék tájaival, amelyek egyike a jövő évi Giro d\'Italia magyarországi útvonalát is érinti.

 

Női junior kézilabda Eb - Aranyérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott játékosai ünnepelnek, miután 27-20-ra nyertek Hollandia ellen a női kézilabda női junior (U19) Európa-bajnokság döntőjében a győri Audi Arénában 2019. július 21-én.

 

Pénteken a 8080 méteres Hidden Peak csúcsán állhat Varga Csaba

Pénteken a 8080 méteres Hidden Peak csúcsán állhat Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar alpinistája, aki a csúcstámadás utolsó szakaszát várhatóan csütörtök éjjel kezdi meg - tájékoztatta Bíró Dániel, a Kalifa Magashegyi Expedíciók 2019 kommunikációs menedzsere szerdán az MTI-t.

 

Kékszalag

Elrajtolt az 51. Kékszalag Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 561 hajó nevezett a versenyre.

 

Vizes vb

Rasovszky Kristóf negyedik lett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében kedden a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokságon, ezzel olimpiai kvótát szerzett.

 

Gemenc Nagydíj

Tizennégy csapat 98 versenyzője, köztük a magyar élmezőny áll rajthoz a 45. Alisca Bau Gemenc Nagydíj nemzetközi országúti kerékpáros versenyen, amelyet július 26-án és 27-én rendeznek Szekszárdon.

 

Gyorstollas-világbajnokság csütörtöktől Budapesten

Csütörtöktől vasárnapig gyorstollas-világbajnokságot rendeznek Budapesten, a Tüskecsarnokban 24 ország 520 versenyzője indul.

 

Emléktáblát avattak Szepesi György tiszteletére Angyalföldön

Emléktáblát avattak kedden délelőtt Szepesi György újságíró, sportriporter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egykori vezetőségi tagja, a XIII. kerület díszpolgára tiszteletére szülőházánál, a Váci út 97. szám alatt.

 

Balaton-átúszás

Az időjárás-előrejelzés alapján megrendezik szombaton a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak.

 

Európa Játékok

Ungvári Attila bronzérmet szerzett 81 kilogrammban vasárnap a minszki Európa Játékok cselgáncstornáján, amely az idei Európa-bajnokság is egyben.

 

Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutó verseny

Pünkösd vasárnap 0 órakor rajtol a legnépszerűbb és legnépesebb magyar terepfutó verseny, a 112 kilométeres Salomon Ultra-Trail Hungary a szentendrei Duna-korzóról, az idei már az ötödik rendezés.

 

Kihívás Napja

Változatos programokkal várják az érdeklődőket a Kihívás Napján, Magyarország legnagyobb szabadidősportos rendezvényén.

 

Vivicittá

Minden eddiginél többen, 31 293-an neveztek idén a kétnapos 34. Telekom Vivicittá városvédő futófesztiválra, amelynek fő számát, a 21 kilométeres félmaratont a férfiaknál Horváth György, a nőknél Virág-Erdélyi Zsófia nyert meg.

 

Európa Játékok

Június 21-én kezdődik Minszkben a II. Európa Játékok, amelyen 15 sportág 199 versenyszámában hirdetnek győztest. Magyarország várhatóan közel 130 sportolót indít majd 14 sportágban, egyedül strandlabdarúgásban nem lesz magyar.

 

Csaknem 550 evezőst várnak a budapesti évadnyitóra

Több mint 60 csapatban csaknem 550 evezős méri össze tudását a Budapest Kupa Regattán, amelyet szombaton kilencedik alkalommal rendeznek meg az évadnyitónak számító gróf Széchenyi István Emlékverseny keretein belül.

 

Férfi kard csapat vk

Ezüstérmet nyert a magyar válogatott a férfi kardozók budapesti világkupa-versenyén.

 

Magyar Korcsolyázás Napja

Többek között ingyenes korcsolyázási lehetőséggel várják a Városligeti Műjégpályán az érdeklődőket a pénteken először sorra kerülő Magyar Korcsolyázás Napján.

 

5. Téli Sportágválasztó

Huszonegy sportágat lehet kipróbálni az 5. Téli Sportágválasztón, melyet Káposztásmegyeren, a Vasas Jégcentrumában rendeznek meg szombaton.

 

Budapest Maraton

Több mint 33 ezren vettek részt a 33. Spar Budapest Maraton Fesztivál versenyein, így megdőlt a nevezési rekord. A fő számot, a maratont Csere Gáspár és Szabó Tünde nyerte meg, ezzel ők lettek a klasszikus táv magyar bajnokai.

 

Aranyérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott nyerte a Berlinben rendezett férfi vízilabda világkupát: Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese a vasárnapi döntőben 10-4-re győzte le Ausztrália csapatát.

 

Öttusa-vb

Ezüstérmet nyert a Gulyás Michelle, Bruckmann Gergő páros vegyes váltóban vasárnap, a mexikóvárosi öttusa-világbajnokságon.

 

Átadták a Magyar Turizmus Minőség Díjakat

Tizenhét szálloda és hat étterem kapott Magyar Turizmus Minőségi Díjat a 2017. évi pályázaton, velük együtt negyvenhét szálloda és tizennyolc étterem jogosult a Magyar Turisztikai Ügynökség védjegyének használatára.

 

Kajak-kenu vb

A magyar válogatott végzett az élen az összetett pontversenyben, azaz az érmek mellett a legtöbb negyedik, ötödik és hatodik helyezést gyűjtötte a portugáliai Montemor-o-Velhóban vasárnap zárult kajak-kenu világbajnokságon. Emellett női kajakban is Magyarország lett a legjobb.

 

Állatkertek éjszakája

Augusztus 31-én rendezik meg idén az Állatkertek éjszakája nevű országos rendezvénysorozatot, amelyre 12 magyarországi állatbemutató hely készül változatos és izgalmas esti programokkal.

 

Katonai ejtőernyős világbajnokság

A 42. katonai ejtőernyős világbajnokságot az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison rendezik meg csütörtöktől augusztus 20-áig.

 

Torna Eb

Dévai Boglárka aranyérmet nyert ugrásban a glasgow-i tornász Európa-bajnokságon vasárnap.

 

Vb-2018

Története során másodszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Franciaország azzal, hogy az oroszországi vb moszkvai döntőjében 4-2-re legyőzte Horvátországot.

 

36. Lidl Balaton-átúszás

A tervek szerint június 30-án kerül sor a 36. Lidl Balaton-átúszásra, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.

 

Ifjúsági ökölvívó-vb a Duna Arénában

A Duna Aréna ad otthont augusztusban az ifjúsági ökölvívók világbajnokságának, melyen a nők és a férfiak is megküzdenek az érmekért.

 

Gemenc Nagydíj

Húsz csapat százhúsz versenyzője áll rajthoz a 44. Alisca Bau Gemenc Nagydíj nemzetközi országúti kerékpáros versenyen, amelyet május 24-étől 26-áig rendeznek Szekszárdon.

 

Elindul a strandszezon

Április utolsó hétvégéjén elindul a strandszezon, a budapesti strandok közül elsőként a Paskál és a Palatinus fürdő nyitja meg kapuit, az iskolai szünet kezdetére, június 15-re pedig minden strand kinyit.

 

Birkózó Eb

Huszonegy magyar vesz részt az április 30-án kezdődő birkózó Európa-bajnokságon az oroszországi Kaszpijszkban.

 

Márton Anita március legjobb európai atlétája a nőknél

A fedettpályás világbajnok és téli dobó Európa Kupa-győztes Márton Anita lett március legjobbja az Európai Atlétikai Szövetségnél.

 

Indul a Tavaszi madárles program

Három kontinens gyerekei figyelik ebben az évben is a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag, a sarlósfecske és a füsti fecske vonulását a Tavaszi madárles (SpringAlive) elnevezésű program keretében.

 

Phjongcshang 2018

A phjongcshangi téli olimpia záróünnepsége az olimpiai stadionban 2018. február 25-én.

 

Az aranyérmes gyors-korcsolyázók

A győztes magyar válogatott tagjai, Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 5000 méteres váltóversenyének ünnepélyes éremátadásán a phjongcshangi téli olimpián a Medals Plazában 2018. február 23-án. Ez Magyarország történetének első téli olimpiai elsősége, és 1980 óta az első dobogós helyezése.

 

Evezős ergométeres vb

A magyar versenyzők hat érmet, közte négy aranyat nyertek az első hivatalos evezős ergométeres világbajnokságon, amelyet szombaton és vasárnap az egyesült államokbeli Alexandriában rendeztek.

 

Az FTC első 50 évéről nyílt kiállítás a Fradi Múzeumban

Az FTC 1899-es alapításától a második világháború végéig tartó, közel 50 éves időszakot bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a Groupama Arénában található Fradi Múzeumban.

 

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb

Mindkét magyar váltó érmet nyert a drezdai EnergieVerbund Arenában rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon: a női négyes második, a férfi harmadik lett.

 

Az év legjobbjai

A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 56 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére.

 

Rövidpályás úszó Eb

A 32 magyar versenyző 103 egyéni számban indul a szerdán rajtoló koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

 

Budapesten lesz a 2019-es öttusa-világbajnokság

Nagy sportdiplomáciai sikereket aratott a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) tbiliszi kongresszusán a magyar sportági szövetség (MÖSZ): egyrészt hivatalossá vált, hogy 2019-ben Budapest adhat otthont a felnőtt világbajnokságnak és azzal párhuzamosan a laser-run vb-nek.

 

Kerékpárút épül Poroszló és Tiszafüred között

A tervek szerint 2019 nyarára készül el a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpárút, ezzel körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó, jelentősen növelve a régió vendégforgalmát és turisztikai bevételeit.

 

Rövidpályás gyorskorcsolya vk

A magyarok közül csak a Liu fivérek vették sikerrel csütörtökön mind az 500, mind az 1500 méter selejtezőjét a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának Sanghajban zajló harmadik állomásán.

 

Kempo Európa-bajnokság

Huszonhat magyar érem született a bukaresti kempo Európa-bajnokságon.

 

Magyar fürdőkultúra napja

A Magyar Fürdőszövetség több mint 30 tagja vesz részt a Magyar fürdőkultúra napján, amelyet már öt éve minden évben október második szombatján, az idén október 14-én tartanak.

 

Nemzeti Vágta

A győztes Petrik Tamás, Csemő lovasa Vicces nevű lován a 10. Nemzeti Vágta döntőjében a budapesti Hősök terén.

 

32. Budapest Félmaraton

A 32. Wizz Air Budapest Félmaraton résztvevői a Lánchídon 2017. szeptember 10-én.

 

Állatkertek éjszakája

Látványetetésekkel, sétákkal, állatbemutatókkal, kulturális és zenei programokkal várják a látogatókat ma országszerte 12 intézményben, az Állatkertek éjszakája sorozat keretében.

 

Atlétikai vb

A súlylökő Márton Anita ezüstérmet nyert szerdán a londoni atlétikai világbajnokságon.

 

Masters vb

Összesen 9404 versenyző, köztük 756 magyar regisztrált a hétfőn megkezdődött és augusztus 20-ig tartó magyarországi masters vizes világbajnokságra.

 

Motorcsónak világbajnokság

Tíz ország nyolcvanegy versenyzőjének, köztük tizenegy magyar fiatalnak a részvételével szerdán kezdődik a Formula Future ifjúsági motorcsónak világ- és Európa-bajnokság Dunaújvárosban.

 

Vizes vb 2017 - Záróünnepség

Táncosok a 17. vizes világbajnokság záróünnepségén a Papp László Budapest Sportarénában 2017. július 30-án.

 

Vizes vb 2017

A harmadik helyezett Hosszú Katinka a női 200 méteres pillangóúszás döntője után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 27-én.

 

Vizes vb 2017

A második helyezett Cseh László a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 26-án.

 

Vizes vb 2017

A győztes Hosszú Katinka a női 200 méteres vegyesúszás eredményhirdetésén a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában.

 

EYOF - Nyitóünnepség

A magyar csapat az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) nyitóünnepségén, a zászlót az ifjúsági Európa-bajnok cselgáncsozó Sipőcz Richárd viszi a győri ETO Parkban 2017. július 23-án.

 

Vizes vb 2017

A magyar női vízilabda-válogatott csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott a hazai rendezésű világbajnokságon a Margitszigeten. Bíró Attila Európa-bajnok csapata csütörtök este a holland válogatott 10-8-as legyőzésével, százszázalékos teljesítménnyel végzett a C jelű négyes élén.

 

Sportfesztivál

Vasárnap a nyitóünnepséggel megkezdődik Győrben az első magyarországi olimpiai rendezvény, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF).

 

Kék Hullám Zászló

Idén kiugróan javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala - mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke kedden Siófokon, a Kék Hullám Zászló minősítést átadó ünnepségen, a zászlót 33 balatoni strand kapta meg.

 

XIII. Mozdulj, Balaton!

Július 8-án indul a XIII. Mozdulj, Balaton! szabadidősportos programsorozat, melynek keretében idén is - akárcsak tavaly - 34 település 37 strandján várják a sportolni vágyókat.

 

Gyulai Memorial

Összesen 98 világbajnoki és olimpiai érmes érkezik a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjra, amelyet hétfőn és kedden rendeznek meg Székesfehérváron, a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban.

 

Olimpia Éjszakája

Tizenöt sportágat lehet ingyenesen kipróbálni pénteken este 9 órától a Hősök terén és a Városligetben az Olimpia Éjszakája rendezvény keretében.

 

Keszthelyi Kilométerek futófesztivál

Pünkösd hétvégén tizedik alkalommal rendezik meg a Keszthelyi Kilométerek elnevezésű futófesztivált.

 

Harmincegy magyar érem a fitnesz és testépítő Eb-n

Tíz arany-, tíz ezüst- és tizenegy bronzérmet nyertek a magyarok a WBPF nevű szervezet Tenerifén rendezett fitnesz és testépítő Európa-bajnokságán.

 

Kajak-kenu vk

A paraversenyekkel csütörtökön délután megkezdődik a szegedi gyorsasági kajak-kenu világkupa. Mivel minden számban nemzetenként két egység indulhat, idén ez lesz a sportág legnépesebb nemzetközi viadala: a Maty-éri regattára 67 országból több mint ezer résztvevőt várnak.

 

Korosztályos karate Eb-t rendez Magyarország 2020-ban

Az Európai Karate Szövetség (EKF) döntése értelmében Budapest rendezi a 2020-as kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságot.

 

Állatbemutatók és játékos programok a tavaszi szünetben Budakeszin

Tojáskeresés, játékos ismeretterjesztés, kecskeügyességi show és állatbemutató is várja a családokat a tavaszi szünetben, csütörtöktől keddig a Budakeszi Vadasparkban.

 

Babos Ádámról tornaelemet neveztek el

A FIG honlapjának beszámolója szerint a férfi szakág technikai bizottsága nyolc új elemet iktatott a kódgyűjteménybe, köztük van az FTC-Ybl Tervező tornászának korláton bemutatott mozgássora, amely mostantól hivatalosan is a Babos nevet viseli. Babos Ádám tavaly, a szombathelyi világkupán mutatta be ezt a C-értékű elemet, amelyet kézenállásból indított terpeszugrással kezd, majd ebből fellendül bicskatartáson keresztül kézenállásba. A magyarok közül korábban Magyar Zoltánról, Sivadó Jánosról, Kovács Péterről, Borkai Zsoltról és Berki Krisztiánról neveztek el tornaelemet. A 24 éves versenyző egyéni összetettben szerepel majd az április 19-én kezdődő kolozsvári Európa-bajnokságon.

 

Kilenc érmet szereztek Olaszországban a magyar uszonyosúszók

A magyar uszonyosúszók hat arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a felnőttek között az olaszországi Lignano Sabbiadoróban rendezett világkupaversenyen.

 

Vizes vb 2017

Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó a nyári vizes világbajnokság visszaszámláló órájának elindítása után az Erzsébet téren.

 

Országfutás

Az előzetes regisztráció szerint több mint tízezer résztvevővel és legalább százezer teljesítendő kilométerrel rajtol el szombaton az ötödik Országfutás.

 

Nemzetközi strandröplabda-tornát rendez júliusban Magyarország

Július 14. és 16. között az európai szövetség (CEV) sorozatába tartozó nemzetközi férfi strandröplabda-tornának ad otthon Siófok.

 

Istanbul 100

Kós Károly építész munkássága címmel kiállítással emlékeznek meg Magyarország első állami alapítású külföldi kutatóintézete, a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet alapításának 100. évfordulójáról az Isztambuli Magyar Kulturális Központban.

 

Speciális olimpia téli világjátékok

Öt sportágban 51 magyar versenyző indul a március 14. és 25. között Grazban sorra kerülő speciális olimpia téli világjátékokon.

 

Rövidpályás gyorskorcsolya-vb

Liu Shaoang az innsbrucki junior rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságon a 18 éves magyar versenyző újabb két arany- és egy ezüstéremmel gazdagodott.

 

Műkorcsolya Eb

A nőknél, a férfiaknál és a jégtáncosoknál lesz magyar induló a szerdán rajtoló ostravai műkorcsolya Európa-bajnokságon.

 

Jégvitorlás találkozó Balatonfüreden

Jégvitorlások a Balatonfüreden megrendezett Henri Lloyd jégvitorlás találkozón 2017. január 15-én.

 

Az M4 Sport-Év sportolója

Csoportkép a díjazottakról és a jelöltekről az M4 Sport-Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2017. január 12-én.

 

Több száz kilométer kerékpárút épül 2019-ig

Több száz kilométer kerékpárút épül 2019-ig Magyarországon, nemzetközi kerékpárút lesz Dömös és Szentendre között a Szentendrei-szigeten át, új kerékpárutakat alakítanak ki a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld több pontján, az északkeleti országrészben, valamint Győrnél és az Őrségben.

 

Szilveszter-rali

Várhatóan hat ország háromszáz versenyzőjének részvételével rendezik meg a 18. évbúcsúztató Szilveszter-ralit a Hungaroringen december 28-án és 29-én.

 

MOB - A melbourne-i, a montreali és az atlantai olimpikonokat köszöntötték

A húsz, negyven és hatvan évvel ezelőtt rendezett olimpián szerepelt sportolókat köszöntötte szerda esti hagyományőrző ünnepségén a Magyar Olimpiai Bizottság.

 

Vasárnap Mikulásfutás Budapesten

Idén harmadszor rendezi meg a Budapest Sportiroda (BSI) a Rossmann Mikulásfutást, amelyre vasárnap kerül sor Budapest belvárosában.

 

Magyarország rendezi a 2019-es öttusa- és vívó világbajnokságot

Ami az öttusát illeti: A nemzetközi szövetség (UIPM) hétvégi, frankfurti közgyűlésén döntöttek arról, hogy a felnőttek 2019-es csúcsversenyének Budapest adhat otthont. Az egy évvel a tokiói játékok előtt esedékes vb-n kvótákat lehet majd szerezni a nyári játékokra.

 

Szezonzáró Balaton maraton

Németh Gábor és Staicu Simona nyerte a szezonzáró siófoki maratonfutó versenyt, amelyre a 13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton keretében került sor a hétvégén.

 

Mányoki Attilát pénteken avatják a Hírességek Csarnoka tagjává

A világra szóló teljesítményeivel hírnevet szerzett magyar hosszútávúszó, Mányoki Attila péntektől tagja lesz az Egyesült Államokban 1963 óta létező nemzetközi Hírességek Csarnokának.

 

IV. Országfutás

Csaknem tízezren vettek részt a negyedik alkalommal megrendezett Országfutáson, összesen 95 621 kilométert teljesítve.

 

Új tagokkal bővült a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja

A klub három új tagja, Szász Emese párbajtőröző, Csipes Tamara kajakozó és Hosszú Katinka úszó szalagot köt fel a nemzetiszínű zászlóra a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának ünnepségén a budapesti Larus étteremben.

 

31. Budapest Maraton

A 31. Spar Budapest Maraton résztvevői futnak a Clark Ádám téren 2016. október 9-én.

 
 
 
Hírek

Európai Art Mozi Nap

Európa-szerte több mint 700 filmszínház, köztük 28 magyar művészmozi csatlakozott a vasárnapi Európai Art Mozi Naphoz, melynek magyarországi programját ...

BÁBU Fesztivál

Ma kezdődik a Budapest Bábszínházban a X. BÁBU Fesztivál, amelyre a bábművészet kiemelkedő magyarországi és külföldi alkotóit hívták meg; az intézmény ...

Ma kezdődik az Orosz Zenei Fesztivál

Ma kezdődik az Orosz Zenei Fesztivál, amelyen a koncertek mellett kiállítás, filmvetítés és gyerekeknek szóló előadás is várja a közönséget október 13-ig ...

Beatles-hétvége

Egy szelet Liverpool Budapesten szlogennel első alkalommal rendeznek Beatles-hétvégét Budapesten. Szombaton és vasárnap több külföldi vendég is fellép ...

Design Hét

A vidéki társrendezvényekkel együtt összesen több mint 250 program várja az érdeklődőket a 16. Design Hét Budapest rendezvénysorozaton. A fesztivált idén ...

Csillag-képek címmel nyílik asztrofotókból kiállítás Budapesten

Csillag-képek címmel rendez kiállítást a Magyar Asztrofotósok Egyesülete a Magyar Természet-tudományi Múzeumban; az október 5-én nyíló, 100 fotóból álló ...

 
Ez történt a héten

Víz Világtalálkozó

Tengervízből állítanak elő ivóvizet egy magyar fejlesztés segítségével, a tengervíz-sótalanító konténert idén júliusban üzemelték be Tunéziában.

Tornyai-emlékév

Festőszimpóziummal folytatódik a Tornyai-emlékév hódmezővásárhelyi programja, a találkozón hét művész vesz részt, az elkészült alkotásokat egy januárban ...

Öreg-tavi halászfesztivál Tatán

Szombaton kora reggeli látványhalászattal kezdődik Tatán a Öreg-tavi Halászfesztivál. Az Esterházy-kastély kertjében zajló programon a régió több pontjáról ...

Víz világtalálkozó

Éltető erőforrás a víz címmel látható a Nemzeti Fotótár kiállítása öt nagyvárosban: Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett és Zalaegerszegen.

Liszt fesztivál

A zongoraest mellett kamarazene és szimfonikus zenekari koncert is szerepel a Liszt Ferenc Fesztivál programjai között október 18. és 23. között a Gödöllői ...

Ma kezdődik a Margó Fesztivál

Több mint negyven kiadó mutatja be újdonságait a csütörtökön kezdődő őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron a Várkert Bazárban, Budapesten.

 
 
weather failed, check feed URL