Megnyílt a 90. Ünnepi Könyvhét

A június 17-ig tartó rendezvény 168 kiadó és könyvesműhely kínálatával, több mint 300 új kötettel várja a közönséget a Duna-korzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen.

Bővebben...
 


 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Európai Diáksport Napja

Dátum: 2016.09.20. kedd
 
 

Élsportolók, olimpikonok is csatlakoznak az Európai Diáksport Napja három hazai kiemelt iskolai programjához, így Imre Géza, Kenderesi Tamás és Vincze Ottó is együtt sportol aznap a gyerekekkel.

Az idén 19 országban megvalósuló, várhatóan több mint egymillió gyermek közös sportélményét biztosító szeptember 30-i esemény célja, hogy megmutassa a testmozgás, a sportolás nyújtotta örömöket.

\"Szervezőként bízunk benne, hogy a diáksportnapi rendezvény hatására is egyre több gyermek kezd majd el rendszeresen sportolni - mondta Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnöke. - Ehhez az iskolák közreműködése elengedhetetlen, így örömmel látjuk, hogy ahogyan a korábbi tíz évben, idén is nagy az érdeklődés, és már most több száz intézmény regisztrált.\"

Az MDSZ - amint az a keddi közleményéből kiderül - három kiemelt helyszínen igyekszik színes programokkal hozzájárulni a gyerekek élményeihez. Így a fővárosi Honvéd atlétikai pályáján megvalósuló rendezvényre a friss olimpiai ezüstérmes Imre Géza párbajtőröző látogat el, Pécsen Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó csatlakozik egykori iskolája programjához, a győrzámolyi iskolában pedig Vincze Ottó volt válogatott futballista rúgja majd a labdát a gyerekekkel.

\"Az a megdöbbentő valóság, hogy a klasszikus civilizációs népbetegségek, mint a szív- és érrendszeri problémák, az elhízás és a cukorbetegség, a csontok mészhiányos betegségének kialakulása megelőzhetők rendszeres testmozgással és egészséges táplálkozással. Hatalmas tehát a felelősség a szülőkön, hogy támogassák gyermekeik rendszeres sportolását, hozzájárulva ezzel egészséges jövőjükhöz\" - idézte a tájékoztató Somhegyi Annamáriát, az Országos Gerincgyógyászati Központ prevenciós igazgatóját.

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus azt emelte ki, a rendszeres sportolásnak óriási szerepe van a gyermekek mentális fejlődésében is:

\"Ha gyermekeinknek sikerül megtalálni azt a sportot, amelyet örömmel végeznek, amelyben tehetségesek, sikerélményük van, annak óriási a hatása az önbizalmuk fejlődésére. Egy jó sportközösség, az együtt átélt sportélmények, a megmérettetések, sikerek, kudarcok pedig szintén kedvező irányba formálják gyermekeink jellemét.\"

Az idén tízéves fennállását ünnepli az egykor Magyar Diáksport Napjaként indult rendezvény, amely tavalytól Európai Diáksport Napja (European School Sport Day) néven nemzetközivé bővült.

A hazai szervezők szeptember 29-ig továbbra is várják általános és középiskolák jelentkezését. Csatlakozni bármilyen, legalább 120 perces sportprogrammal, játékkal lehet, az egyetlen ajánlott elem az idei évnek megfelelő 2016 méteres futótávolság teljesítése.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

A jövőre 50 éves Apostol együttes a Sportarénában fog ünnepelni

Öt évtizedes fennállását nagykoncerttel ünnepli jövőre az Apostol együttes. A zenekar, amely slágeres zenéjével nagy sikereket aratott, 2020. március 20-án ...

Idén is lesz autómentes nap Budapesten

Budapest idén is csatlakozik az Európai mobilitás hét című programhoz, amelynek keretében szeptember 22-én tarthatják majd meg az autómentes napot.

Kihívás Napja

Változatos programokkal várják az érdeklődőket a Kihívás Napján, Magyarország legnagyobb szabadidősportos rendezvényén.

Koncert Halmos Béla emlékére a Hagyományok Házában

Halmos Béla emlékére rendez koncertet a Hagyományok Háza június 4-én. A táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása aznap lenne 73 éves.

Gyereknap

Különleges gyermeknapi programokkal várja hétvégén a látogatókat a Budakeszi Vadaspark, amely május végén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját.

Eleven Tavasz utcafesztivál

Mintegy száz program, köztük a lakókocsiból zenélő Márkó dj, a Valami Swing zenekar koncertje, mini WAMP dizájnvásár, kiállítások és workshopok is várják ...

 
Ez történt a héten

Budavári Bach Fesztivál

Még egy hétig, június 20-ig tart a Budavári Bach Fesztivál. A koncerteket a páros napokon rendezik a Budavári Evangélikus Templomban.

Európai Kerti Vasutak Találkozója

Hétvégén rendezik meg az Európai Kerti Vasutak Találkozóját a Vasúttörténeti Parkban, ahol a látogatók dízel- és gőzmozdonyok kicsinyített másolatainak ...

Szent László Napok Győrben

Június 28-án kezdődik a Szent László Napok programsorozat Győrben, ahol három napon át többek közt lovas bemutatókkal, játszóházzal és a király életét ...

Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutó verseny

Pünkösd vasárnap 0 órakor rajtol a legnépszerűbb és legnépesebb magyar terepfutó verseny, a 112 kilométeres Salomon Ultra-Trail Hungary a szentendrei Duna-korzóról, ...

19. Pécsi Országos Színházi Találkozó

Csütörtökön kezdődik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely több mint 14 versenyelőadással és számos kísérőprogrammal várja a közönséget ...

Hagyományőrző családi napot rendeznek hétfőn a Tabánban

Pünkösdi Királyság címmel rendeznek hétfőn hagyományőrző családi napot a Tabánban, ahol többek közt óriásbuborék-fújással, gólyalábasokkal és pünkösdi ...

 
 
weather failed, check feed URL