A víz világnapja

Az ENSZ március 22-ét nyilvánította a víz világnapjává, amelynek célja a környezet és ezen belül a Föld vízkészletének védelme.

Bővebben...
 

Construma 2019.04.03-04.07. Budapest Hungexpo


Gardenexpo 2019.03.22-03.24. Budapest Sportaréna

 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Korosztályos karate Eb-t rendez Magyarország 2020-ban

Dátum: 2017.05.11. csütörtök
 
 

Az Európai Karate Szövetség (EKF) döntése értelmében Budapest rendezi a 2020-as kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságot.

A korosztályos Eb érdekessége lesz, hogy éppen a sportág olimpiai bemutatkozásának esztendejében, a tokiói nyári játékok előtt fél évvel kerül rá sor. A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása emlékeztet arra, hogy a fiatalok idei kontinensviadalán a magyarok egy arany-, két ezüst- és három bronzéremmel zártak.

Budapest adott otthont a 2013-as felnőtt kontinensviadalnak is, melyen a hazai versenyzők öt érmet szereztek.

A törökországi Eb alkalmával tartott EKF-kongresszuson elhangzott, hogy őszre elkészül az olimpiai kvalifikáció rendszere. Az év végére tehát kiderül, hogy a Tokióban sorra kerülő három-három (férfi és női) küzdelmi, illetve egy-egy formagyakorlat kategória versenyzői milyen szabályok alapján harcolhatják ki a részvételt az ötkarikás debütálásra.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Debreceni állatkert

Szavannaterráriummal bővült a debreceni állatkert, ahol az érdeklődők egzotikus gyíkfajokat ismerhetnek meg.

A költészet napja

Ebben az évben a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) ad otthont a költészet napi Versmaratonnak április 11-én, az eseményt a HangHordozók című versmegzenésítő ...

Gourmet Fesztivál

A paprika, a sercli és a sör lesznek az idei OTP Bank Gourmet Fesztivál kiemelt témái. A több mint 50 éttermet felvonultató rendezvényen a két Michelin-csillagos ...

A szegedi papucs hímzését oktató képzés indul

A szegedi papucs hímzésének technikáját, motívumkincsét és színvilágát ismerhetik meg azok, akik részt vesznek a Szegedi Papucsért Alapítvány, a Szent-Györgyi ...

Győri Tavaszi Fesztivál

Március 15. és április 1. között rendezik idén a Győri Tavaszi Fesztivált, amelynek programjai közt színházi előadások, koncertek, kiállítások és gyermekprogramok ...

Vadon Napot rendez pénteken a Fővárosi Állatkert

Vadon Napot rendez pénteken a a Fővárosi Állat- és Növénykert, amelyen a veszélyeztetett fajok védelmére kívánja felhívni a figyelmet.

 
Ez történt a héten

Az év európai fája

A 2019-es év európai fájának megválasztott pécsi havihegyi mandulafa.

28. Debreceni Tavaszi Tárlat

Hatvanhat alkotó 88 műve látható a festészetet középpontba állító 28. Debreceni Tavaszi Tárlaton, amely vasárnap nyílt meg a Kölcsey Központ Bényi Árp ...

Bach Mindenkinek Fesztivál

Március 16. és 25. között ismét megrendezik Johann Sebastian Bach születésnapja alkalmából a Bach Mindenkinek fesztivált.

Tanítók napja

Ma ünneplik a tanítók napját, országszerte több rendezvényen idézik fel a 150 éves állami magyar nyelvű tanítóképzést.

10. VinCE Budapest Wine Show

Nagyszabású sétálókóstolóval, valamint a nemzetközi és a hazai borvilág csillagait felvonultató mesterkurzusokkal várja a látogatókat a 10. VinCE Budapest ...

Magyar komolyzenei dallamokra érkezik a tavasz New Yorkba

Magyar dallamokra érkezik a tavasz New Yorkba, március 8-tól ugyanis magyar komolyzenei rendezvénysorozat kezdődik az Egyesült Államok keleti parti me ...

 
 
weather failed, check feed URL