Egyhetes barokk zenei fesztivál kezdődik Tatán

Szombaton kezdődik Tatán a barokk zenei fesztivál, az egyhetes rendezvénysorozat programjában többször közreműködnek az ugyanebben az időben zajló Schiffer Ervin Nemzetközi Zenei Mesterkurzus hallgatói.

Bővebben...
 

Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége

 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutó verseny

Dátum: 2019.06.07. péntek
 
 
 
 

Pünkösd vasárnap 0 órakor rajtol a legnépszerűbb és legnépesebb magyar terepfutó verseny, a 112 kilométeres Salomon Ultra-Trail Hungary a szentendrei Duna-korzóról, az idei már az ötödik rendezés.

Csányi László elmondta, hogy a verseny az Ultra-Trail World Tourtól (a leghíresebb száz kilométeren felüli terepversenyek szervezőinek szervezete) megkapta a Discovery race címet, ezzel még a szokottnál is nagyobb nemzetközi figyelem irányult rá: a nevezés novemberi kezdete után három héttel kitehették a megtelt táblát, a négy távra 34 országból 1355 terepfutó regisztrált.

A leghosszabb táv a 112 kilométeres Ultra-Trail Hungary, melynek során az ultramaratonisták bejárják a Pilis és a Visegrádi-hegységet, összesen 4200 méter szintemelkedést kell leküzdeniük. A 20 órás szintidő alatt Dobogókő, Pilisszentlélek, Pilismarót, Dömös, a Prédikálószék, Lepence, Pilisszentlászló és Visegrád érintésével, kilenc ellenőrző ponton áthaladva, 12 hegy megmászása után érkeznek vissza Szentendrére.

A második leghosszabb táv, a Szentlászló Trail futói vasárnap hajnali 2 órakor rajtolnak, hogy megtegyék a 84 kilométeres távot, mely nyolc hegycsúcsot összesen 3100 méteres szintemelkedést foglal magában, nekik 17 órájuk lesz a teljesítésre.

A Szentendre Trail futói 54 kilométer és 1640 méter szint teljesítésére vállalkoznak legfeljebb 10 óra alatt.

A verseny legrövidebb távja a 29 kilométeres, 1100 méter szintemelkedéses Visegrád Trail, résztvevői Visegrádról, a Salamon torony udvaráról rajtolnak, és legkésőbb hat óra múlva kell Szentendrére érkezniük.

\"A futók szalaggal és festéssel jól követhetően jelölt útvonalon haladnak, az éjszakai szakasz miatt a szalagokon fényvisszaverő csík is található. A frissítőpontokon vizet, izotóniás italt, kólát, sós és édes kekszet, aszalt gyümölcsöket, gumicukrot, sajtot, olajbogyót, csokoládét vehetnek magukhoz a versenyzők, a célban meleg étellel várjuk őket\" - mondta a versenyigazgató.

Kitért arra is, hogy az esemény környezetbarát: a frissítőpontokon nem kínálnak egyedileg csomagolt élelmiszert és nem használnak egyszer használatos műanyag poharakat. Minden futó a saját poharát viszi, abból iszik. A versenyen keletkező összes szemetet szelektálva gyűjtik. A meleg ételt a célban porcelántányérban adják, fém evőeszközzel.

Tavaly a nők között Nagy Tünde végzett a 112 kilométeres táv első helyén 14 óra 40 perces idővel, a férfiak között a szlovén Ivan Hrastovec volt a leggyorsabb 11 óra 32 perccel, mindketten pályacsúcsot futottak.

Idén a nőknél rajthoz áll a verseny korábbi négyszeres dobogósa, Csernus Brigitta és Viorica Malai tapasztalt moldáv terepultrás, de Janek Noémi, Tóth-Varga Judit és Horváth Anikó is bekerülhet első háromba.

A férfiaknál a lengyel Artur Jendrych tűnik a legesélyesebbnek, ő nyerte 2018-ban többek közt a lengyel Lemkowyna Ultra-Trail 150 km-es versenyét. Tapasztalt magyar futókkal kell majd megvívnia, hiszen Sperka Tamás, Nyakas Gábor és Oszaczki Géza is indul, rajtuk kívül Belus Tamástól, Kormos Krisztiántól, File Balázstól és Rév Balázstól is kiemelkedő eredményre számítanak a szervezők.

Az indulók között lesz Szentendre polgármestere, Verseghi-Nagy Miklós, aki 2015-ben az első UTH díjátadóján ismerkedett meg a terepfutással, majd 2016-ban a 29 kilométeres távot, a következő évben az 54 kilométerest, tavaly a 84 kilométereset teljesítette, idén pedig a leghosszabb, 112 km-es távon áll rajthoz.

A 2019-es dobogósok eredményei vasárnap délután várhatók, a versenyt az ultratrail.hu/live oldalon lehet élőben követni.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Magyar Ízek Utcája

Az augusztus 20-i ünnepségek kísérőrendezvényeként immár tizedik alkalommal rendezik meg a Magyar Ízek Utcáját.

Hungarikum fesztivált rendeznek Szegeden

Minőségi magyar élelmiszerekkel, hagyományos kézműves termékekkel, a kultúra értékeivel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a csütörtökön kezdődő ...

Thealter nemzetközi színházi fesztivál

Kilenc nap alatt, kilenc helyszínen öt ország 32 társulatának harminc produkcióját láthatja a közönség a Thealter nemzetközi színházi fesztiválon, amely ...

Mesterségek Ünnepe

Több nemzet tradicionális lábbelijét is bemutatják augusztus 17. és 20. között a budai Várban a Mesterségek Ünnepén.

Debreceni Bor- és Jazznapok

Nyolcvan hazai borászat, 45 koncert, jazzmozi és kézműves vásár is várja a nagyerdei Békás tó partján augusztus 1. és 4. között a Debreceni Bor- és Jazznapok ...

Bőköz összművészeti fesztivál

Immár negyedik alkalommal rendezik meg Baranya megye Ormánság tájegységében a Bőköz összművészeti fesztivált. Augusztus 23-tól 25-ig Kémes, Szaporca, Tésenfa, ...

 
Ez történt a héten

Galiba gyermekfesztivál

Ma kezdődik a Galiba gyermekfesztivál, a debreceni Békás-tó Lurkó ligetében, a nagyerdei vidámparkban és a Nagyerdei Stadion rendezvényterén színes programokkal ...

16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

Idén is magyarországi premierek alkotják a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagyjátékfilmes programját. A mustra szeptember 13-tól 21-ig ...

Kaposfest

Megkezdődik a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest): a tizedik alkalommal sorra kerülő eseménysorozat keddtől egy héten át a komolyzenei ...

Ősök napja Bugacon

Több mint 50 hagyományőrző és sportesemény mellett ismeretterjesztő kiállítások és előadások, valamint több tucat koncert is várja az érdeklődőket az idei ...

OrgonaPont sorozat

Az ország 23 városában 31 koncerttel várja augusztusban a közönséget az OrgonaPont sorozat a Filharmónia Magyarország szervezésében.

Népi bútorfestő-kurzus

A népi bútorfestés hagyományait, szimbolikáját, színvilágát ismerhetik meg és gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek azok, akik részt vesznek a hódmezővásárhelyi ...

 
 
weather failed, check feed URL