Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm fesztivál

Tizenegy Oscar-díjra nevezett, valamint Sundance-, Európa-, IDFA-díjas és egyéb nagy hírű fesztiválok díjaira jelölt alkotások is láthatók lesznek 2020. január 27. és február 2. között a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) programjában.

Bővebben...
 


 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Vadlúd Sokadalom és madár-megfigyelő verseny Tatán

Dátum: 2019.11.27. szerda
 
 
 
 

A tatai Öreg-tó partján szombaton rendezik Magyarország legnagyobb madárfesztiválját, az érdeklődők több tízezer madár beérkezését figyelhetik meg a Vadlúd Sokadalmon.

A madármegfigyelő verseny résztvevői már virradatkor elfoglalják leshelyeiket, ők tanúi lehetnek annak, ahogy a tavon éjszakázó madarak szinte egyszerre repülnek a magasba, majd környező földeken keresnek táplálékot.

A nap másik jellegzetes eseménye a ludak behúzása. Az ék alakban érkező rajok szürkületkor hatalmas csapatokban térnek vissza a tóra. Az esemény a parton felállított távcsöveken és nagyméretű kivetítőn is követhető, szakértő kommentátor segítségével.

Napközben a látogatók számos természetvédelemmel kapcsolatos bemutatót láthatnak. Harkálymegfigyelő túra indul a tófarokba, lesz állatbemutató és sólyomröptetés. A rendezvényen adják át a Madarak a víz tükrében elnevezésű fotópályázat díjait. A képekből nyílt kiállítás a Tatai várban látható.

A gyerekeket kreatív játszóház, játékos távcsöves madárkeresés és madaras memóriajáték várja. A vásárban kézművesek, őstermelők és népművészek kínálják portékáikat, de vásárolhatók madár- és természetvédelmi eszközök, valamint könyvek és madarakat ábrázoló festmények.

A 220 hektáros tatai Öreg-tavat Magyarország legrégebbi - csaknem 700 esztendős - mesterséges halastavaként tartják számon. A tavon telelő vadludak akár hatezer kilométerről, Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek hozzánk, az ottani időjárás hidegre fordulása után.

A rendezvény különlegessége, hogy a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott ramsari egyezmény hatálya alá tartozó Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely kontinensünkön, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Az Audi Hungaria mild-hibrid modellek sorozatgyártását kezdte meg

Az Audi Hungaria megkezdte a mild-hibrid (MHEV, Mild Hybrid Electric Vehicles) hajtásláncú Q3 és Q3 Sportback modellek sorozatgyártását.

Faunok és szellemek címmel ad koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Claude Debussy, Camille Saint-Saëns és Edward Elgar művei szólalnak meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Faunok és szellemek című koncertjén pénteken a ...

Megjelent a Sport 2019 évkönyv

Kedden bemutatták a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) gondozásában megjelent Sport 2019 című évkönyvet.

Advent a szentendrei ÚjMűhely Galériában

Műgyűjtő játékkal, ékszer- és műtárgyvásárral, filmvetítéssel és számos egyéb programmal várják a látogatókat szombaton a szentendrei ÚjMűhely Galériában, ...

Kézművesség nemzetközi vására Milánóban

Mintegy negyven magyar kiállító vesz részt a Milánóban december 8-ig tartó nemzetközi kézműves vásáron. A magyar kiállítók többek közt gasztronómiai különlegességeket, ...

Európai Sakk Legenda díj

Polgár Judit veheti át az Európai Sakkszövetség első ízben odaítélt díját az Európai Sakk Legenda női kategóriában.

 
Ez történt a héten

Díjazták a Magyarország 365 fotópályázat legjobb képeit

Kihirdették a Magyarország 365 fotópályázat nyerteseit szerdán Budapesten, a szakmai zsűri elismeréseit, a partnerszervezetek különdíjait és a közönségdíjakat ...

Magyarok karácsonya Ópusztaszeren

A világ magyarságának közös, jelképes karácsonyi ünnepségére várják a vendégeket pénteken az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol ezen a napon ...

Mézeskalácsból elkészítették Geresdlak mását

A település mézeskalácsból készült másának részlete a Baranya megyei Geresdlak egykori iskolájában.

Bartók Plusz Operafesztivál

Rálik Szilvia szoprán énekel a Bartók Plusz Operafesztivál 8ezrek operája című gálahangversenyén a Miskolci Nemzeti Színházban.

Mikulások érkeztek a fővárosi Heim Pál Országos Gyermek-gyógyászati Intézetbe

A tűzoltóság Mikulása ereszkedik le a fővárosi Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet falán 2019. december 6-án.

A palóc kézműves kultúrát bemutató kiállítás látható Budapesten

Barkók földjén címmel a palóc kézműves kultúrát bemutató kiállítás látható péntektől a Hagyományok Háza szervezésében Budapesten, a Magyar Népi Iparművészeti ...

 
 
weather failed, check feed URL