Kilátót alakítanak ki a szegedi Móra-múzeum tetején

A látogatók azonban nemcsak a mai Szeged szépségeiben gyönyörködhetnek, hanem egy kronoszkóp segítségével az 1870-es évek városát is megismerhetik.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Kékszalag

Dátum: 2020.05.22. péntek
 
 

Július 30. és augusztus 1. között rendezik meg idén a Balaton legnagyobb tókerülő vitorlásversenyét, a Kékszalagot.

A hagyományos, idén 52. alkalommal megszervezett versenyt eredetileg július 4-6 között tartották volna, ám a koronavírus-járvány miatt a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) már május 6-án úgy döntött, hogy későbbre halasztja.

Az MVSZ pénteki tájékoztatása szerint a Balatonfüred városával, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel folytatott egyeztetések eredményeként született meg az új időpont.

Kollár Lajos, a szövetség elnöke a közlemény szerint \"reméli, hogy a hatósági korlátozó intézkedések fokozatos feloldásával minél jobban megjön majd a vitorlázók kedve a versenyzésre\". A sportvezető azt is hangsúlyozta, hogy a vitorlázást egészségügyi szempontból teljesen biztonságosnak tartja, mivel a részt vevő hajók a rajtot követően szétoszlanak a vízen. Az elnök szerint az sem lehetetlen, hogy a hajózás nélküli tavasz után a résztvevők száma megközelítheti az 50. jubileumi Kékszalagon elért, 681 hajós rekordot.

A szövetség pénteken azt is közölte, hogy az idei verseny hivatalos neve 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, és a verseny a megszokott, Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalon halad majd.

Tavaly 561 hajó állt rajhoz, amelyből a rendkívül gyenge szélben végül 269 futott be a limitidő alatt. A versenyt a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django katamarán nyerte, amely 15 óra 37 perc alatt teljesítette a távot.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Trianon-kiállítás

Szabadtéri kiállítással emlékezik meg június 4-étől a trianoni békeszerződés aláírásának centenáriumára a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.

Európai nemzeti parkok napja

1999 óta minden évben május 24-én, az első európai nemzeti park (Svédország, 1909) létrehozásának évfordulóján ünneplik az európai nemzeti parkok napját.

Kihirdették a Janikovszky Éva meseíró pályázat győzteseit

Kihirdették a 16. Janikovszky Éva meseíró pályázat győzteseit Budapesten, első helyezést ért el Csicsó Zoltán a 7-9 évesek, Oláh Réka a 11-13 évesek, Dóry ...

Kékszalag

Július 30. és augusztus 1. között rendezik meg idén a Balaton legnagyobb tókerülő vitorlásversenyét, a Kékszalagot.

Idén is lesz virágkarnevál Debrecenben

Az idén is megrendezik Debrecenben a virágkarnevált augusztus 20-án, csak másképpen, mint az elmúlt fél évszázadban.

Victor Vasarely művészete nyomán terveznek ruhákat a METU hallgatói

Nemzetközi kiállításhoz terveznek ruhákat Victor Vasarely nyomán a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói egy, a pécsi Janus Pannonius Múzeummal ...

 
Ez történt a héten

Trianon 100

Országszerte megemlékezéseket tartanak az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója, a nemzeti összetartozás napja ...

Indul a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár online

Szerdától vasárnapig, június 7-ig öt napon át ötven programmal várják a szervezők az irodalom, olvasás és kultúra iránt érdeklődőket az idei Margó Irodalmi ...

Szarvasi Vízi Színház

Június 12. és augusztus 22. között idén is megrendezik a Szarvasi Vízi Színház jubileumi, tizedik évadát.

Tolnay Klári Emlékház

Megújított kiállítással júniustól újra látogatható a Tolnay Klári Emlékház Mohorán.

A budapestieknek szerenádozik a Fesztiválzenekar

Több mint 200 lakóházba látogatnak el ingyenes szerenádjaikkal a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi júniusban Budapesten.

Hey, June! fesztivál

Idén virtuálisan rendezik meg a Müpa Hey, June! koncertsorozatát. Az elmúlt évek emlékezetes magyar könnyűzenei koncertjeiből válogatnak az intézmény online ...

 
 
weather failed, check feed URL