Művészeti portréfilmek az Uránia online csatornáján

Több mint 30 művészeti tárgyú portréfilmet tesz ingyenesen elérhetővé az Uránia Nemzeti Filmszínház Látótér-Alkotóportrék címmel március 1-jétől online csatornáján.

Bővebben...
 

Interpack szakvásár Düsseldorf



 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Társasjátékok ünnepe

Dátum: 2017.10.24. kedd
 
 
 
 

November utolsó hétvégéjén rendezik meg idén Budapesten, a Lurdy Házban a Társasjátékok Ünnepe elnevezésű kétnapos rendezvényt, amelyen több mint 2000 gyerek, családi, felnőtt, logikai, fejlesztő, parti, stratégiai és társasjátékkal ismerkedhet meg a közönség.

A Társasjátékok Ünnepe kétnapos rendezvényt idén november 25-én és 26-án rendezik meg. A program lehetőséget ad arra, hogy a látogatók minél több társasjátékot próbáljanak ki, és ízelítőt kapjanak a játékok változatos világából - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A rendezvényen 350 asztalon 60 játékmester mutatja be a több mint 2000 társasjátékot hat teremben, ahol nemcsak megnézni lehet őket, hanem ki is lehet próbálni mindegyiket.

A hétvégén különféle társasjátékos versenyekkel is készülnek a szervezők, valamint verseny is lesz.

Újdonság, hogy idén egy gyerekteremmel is készülnek a szervezők, ahova a 3-7 éves korúakat várják a kiefejezetten a korosztály számára készült társasjátékokkal.

A rendezvényen több klub és az egyre népszerűbb társasjátékos kávézók is bemutatkoznak, a játékfejlesztők pedig egy külön teremben tesztelhetik és az érdeklődők javaslatai alapján tökéletesíthetik a maguk fejleszetette játékokat.

A programot évről évre egyre többen látogatják, tavaly már 2500 érdeklődőt vonzott a hétvége.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Pécsi Balett

Szombaton debütál a Pécsi Balett online tánctanító projektje a legkisebbeknek, akik YouTube-videók segítségével otthonról tanulhatják meg a klasszikus ...

Munkácsy-szobor

Egy egészalakos Munkácsy-szobrot, valamint a festőgéniusz két híres alkotására utaló köztéri művet helyeznek ki 2022 első felében a jelenleg is épülő Munkácsy-negyedben ...

Paloznaki Jazzpiknik

Candy Dulfer, Mario Biondi, az MF Robots és a De Phazz is fellép az idei Paloznaki Jazzpikniken, amelyet a tervek szerint július 29-től 31-ig rendeznek ...

Footgolf Eb

Magyarország rendezheti az idei footgolf csapat Európa-bajnokságot, amelyen a szokottól eltérően egyéni versenyekre is sor kerül.

Idén már február végén elkezdődhet a medvehagyma szezon

Az enyhe tél miatt az átlagosnál hetekkel korábban, akár már február végén elkezdődhet a jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztító gyógynövény, ...

The Weeknd-koncert lesz 2022-ben Budapesten

Napjaink egyik legsikeresebb előadója 2022. november 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

 
Ez történt a héten

Idegenvezetők Világnapja

Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén február 25. és 28 között.

Göcseji Múzeum

Bemutatták a hetven évvel ezelőtt alapított Göcseji Múzeum új tanulmánykötetét kedden Zalaegerszegen, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

OperaSzerda

Rost Andrea főszereplésével folytatódik az OperaSzerda, Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operájának legszebb részletei hangzanak el szerdán az Eiffel ...

Díjat nyert Londonban a k2 Színház

A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja, amelyet a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatott be a brit fővárosban, nyerte meg a Voila OffFest díjat a független ...

Kezet formázó kilátó Nógrádban

Az installációt a Farkaskútvölgy Hagyományőrző és Lótenyésztő Sportegyesület kezdeményezésére Csíkszentmihályi Benjámin építész készítette.

Tél

Síelők a mátraszentistváni síparkban 2021. február 14-én.

 
 
weather failed, check feed URL