Gyorsaságimotoros-vb

Magyarország a Hajdúnánás mellett épülő versenypályán 2023-tól 10 évig rendez gyorsaságimotoros világbajnoki futamokat.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Trianon-évforduló

Dátum: 2020.03.03. kedd
 
 
 
 

Amatőr fotósok számára hirdet pályázatot a Nemzeti Színház Trianon100 programsorozatának részeként: a Trianon és színház címmel meghirdetett pályázatra március végéig várják a fotográfiákat, áprilisban pedig közönségszavazást tartanak.

A Nemzeti Színház MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a pályázatra 2019. január 1. után készített képeket várnak Trianon és színház témakörben, szabad asszociációban, egyéni felfogásban, \"legyen szó akár színházépületről, előadásról, színművészekről vagy családi emlékekről, melyek összefüggésbe hozhatók a trianoni szerződéssel és a színházművészettel\" - fogalmaznak a kiírásban.

A pályázatra 16 és 30 év közötti amatőr fotósok jelentkezhetnek Magyarországról és a Magyarországgal határos országokból. Egy pályázó legfeljebb három képet küldhet be a trianon100foto@nemzetiszinhaz.hu e-mail címre a színház honlapján olvasható technikai feltételeknek megfelelően előkészítve.

A beérkezett fotókat a színház szakemberei előzsűrizik, a kiválasztott képekből a színház Instagram-oldalán közönségszavazást rendeznek. A feltöltött képeket a #trianon100foto hashtaggel látják el.

A közönségszavazás április 30-ig tart, az eredményhirdetést június 1-jén tartják. A zsűri által legjobbnak tartott, illetve a közönségszavazáson legtöbb szavazatot elért alkotót jutalmazzák, a jutalmakat a képekből készített kiállítás megnyitóján adják át - előre láthatóan ősszel, a Nemzeti Színház nyílt napján.

A zsűri tagja Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Bánfalvi Laura, a Nemzeti Színház kommunikációs osztályának vezetője és Eöri Szabó Zsolt, a színház fotográfusa. Az első helyezett díja 300 ezer forint értékű, a második helyezetté 200 ezer forint értékű, míg a közönségdíjas 100 ezer forint értékű ajándékutalvány.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

OperaSzerda

Rost Andrea főszereplésével folytatódik az OperaSzerda, Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operájának legszebb részletei hangzanak el szerdán az Eiffel ...

Díjat nyert Londonban a k2 Színház

A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja, amelyet a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatott be a brit fővárosban, nyerte meg a Voila OffFest díjat a független ...

Kezet formázó kilátó Nógrádban

Az installációt a Farkaskútvölgy Hagyományőrző és Lótenyésztő Sportegyesület kezdeményezésére Csíkszentmihályi Benjámin építész készítette.

Tél

Síelők a mátraszentistváni síparkban 2021. február 14-én.

Pécsi Balett

Szombaton debütál a Pécsi Balett online tánctanító projektje a legkisebbeknek, akik YouTube-videók segítségével otthonról tanulhatják meg a klasszikus ...

Munkácsy-szobor

Egy egészalakos Munkácsy-szobrot, valamint a festőgéniusz két híres alkotására utaló köztéri művet helyeznek ki 2022 első felében a jelenleg is épülő Munkácsy-negyedben ...

 
Ez történt a héten

A bükki Imó-forrás

Az időszakos, váltakozó vízhozamú bükki karsztforrás többnyire kora tavasszal, vagy nagyobb mennyiségű csapadék után tör a felszínre.

Filharmónia Magyarország

Csaknem 20 online koncertet, közte a Kodály Kórus Debrecen és a Savaria Szimfonikus Zenekar előadását kínálja márciusban a Filharmónia Magyarország.

Berlinale

Hétfőn kezdődik a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), amelyen a szemle 71 éves történetében először egyszerre két magyar nagyjátékfilm is indul ...

Művészeti portréfilmek az Uránia online csatornáján

Több mint 30 művészeti tárgyú portréfilmet tesz ingyenesen elérhetővé az Uránia Nemzeti Filmszínház Látótér-Alkotóportrék címmel március 1-jétől online ...

Idegenvezetők Világnapja

Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén február 25. és 28 között.

Göcseji Múzeum

Bemutatták a hetven évvel ezelőtt alapított Göcseji Múzeum új tanulmánykötetét kedden Zalaegerszegen, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

 
 
weather failed, check feed URL