Pénteken kezdődik az észt zenei hét

Pénteken kezdődik az Észt Zenei Hét elnevezésű programsorozat Budapesten, az Észt Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóját ünneplő jubileumi év zárásaként.

Bővebben...
 

Tatai Vadlúd Sokadalom 2018.11.24.



 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

HITA: magyar élelmiszeripari sikerek a Gulfoodon

Dátum: 2013.03.01. péntek
 
 

Tíz magyar vállalat mutatkozott be a Közel-Kelet vezető élelmiszeripari szakkiállításán, az idén 17. alkalommal - február 25-28. között - Dubajban megrendezett, Gulfoodon - közölte pénteken az MTI-vel a magyar megjelenést szervező Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a HITA.

A közlemény szerint a HITA által finanszírozott közösségi standon idén 8 magyar vállalat jelent meg önállóan, további 2 pedig termékmintákkal és marketinganyagokkal képviseltette magát.

A kiállítók a rendezvényt egyöntetűen kiemelkedően sikeresnek ítélték, szinte minden magyar kiállítónál nagy volt az érdeklődés. Úgy a közel-keleti kapcsolatokkal rendelkező exportőrök, mint a térség felé most nyitó középvállalkozások, vagy élelmiszeripari technológiatranszfert kínáló innovatív vállalkozások esetében.

A magyar standon a látogatók különböző sajtokat, mézeket, gabonaszeleteket és müzlit, diót, napraforgómagot, édességeket és gluténmentes diétás termékeket kóstolhattak, valamint fagyasztott gyümölcsöket, zöldségeket és készételeket előállító vállalatokkal és termékmintáikkal találkozhattak.

Közönségsikert aratott többek között: a Felföldi Édesipari Kft. ízesített szívószála, a Quick Milk, mely a tejfogyasztást teszi vonzóbbá a gyerekek számára. A fagyasztott termékeiről ismert Mirelite-Mirsa Zrt. vadasmártása a fagyasztott termék kategóriában \"kiemelten ajánlott termék\" minősítésben részesült. A Fitorex Kft. exportmenedzsere pedig arról számolt be, hogy a cégük által kifejlesztett, speciálisan csíráztatott, YASO márkanevű szójababból készített egészséges élelmiszerek iránt is nagy volt az érdeklődés.

A közlemény kitér rá: a HITA minden eszközével támogatja a keleti nyitást. Ez azonban a gyakorlatban csak a vállalati szféra aktív részvételével valósulhat meg. Az élelmiszeripari exportőrök különösen érdekeltek az új piacok kiépítésében. Jól mutatja ezt az érdekelt cégek részvétele a közel-keleti vonatkozású üzleti eseményeken, így a HITA által tavaly novemberben szervezett arab-magyar gazdasági fórumon, az októberi szaúd-arábiai üzleti úton, vagy a libanoni miniszterelnöki látogatáson.

Az idei dubaji Gulfoodot 113 ezer négyzetméteren, 110 ország több mint 4000 kiállítójának részvételével rendezték meg. Az esemény szakmai látogatóinak száma elérte a 70 ezret - tartalmazza a közlemény.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Go Short rövidfilmfesztivál

A magyar filmek is bemutatkoznak 2019 tavaszán a Go Short Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a hollandiai Nijmegenben.

CAFe Budapest

Jövő évben október 4. és 20. között rendezik meg a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált immár huszonnyolcadik alkalommal.

Vangelis legjobb filmzenéi az Arénában

Vangelis Oscar-díjas zeneszerző legjobb filmzenéi csendülnek fel Hien énekes, zeneszerző, nyolcvan fős szimfonikus zenekar és énekegyüttes közreműködésével ...

Háromnapos autókiállítás nyílik a Millenárison

Megnyílik ma a Budapest Auto Show a Millenárison, az október 26-28. között tartott rendezvényen több nagy autóimportőr cég mutatja be a márkák modellú ...

Mikulásgyár

Idén új helyszínen, a Millenárison nyitja meg kapuit a Mikulásgyár fő üzeme, ahol november 30-tól december 21-ig várják a szegénységben élő családok számára ...

3. Budapest Showcase Hub

Tizennégy ország harminc zenekara mutatkozik be a Balkántól a Baltikumig a 3. Budapest Showcase Hubon (BUSH), a zeneimádók régiós fesztiválján és konferenciáján ...

 
Ez történt a héten

Olasz vetítéssorozat az Urániában

Filmtörténeti klasszikusokon és kortárs mozidarabokon keresztül ismerkedhetnek meg Olaszország tájaival, történeteivel az Uránia Nemzeti Filmszínházban ...

Mátyás-emlékév

A győri Szent László Látogatóközpontban nyílt meg a Magyarság Háza szervezésében tavasszal Pozsonyból indított Mátyás király - mecénás és katona című vándorkiállítás ...

100. éves a Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Filmvetítésekkel, tárlatvezetésekkel, múzeumi kincskereső játékkal, megnyitott térképtárral, könyvtárral és más programokkal várja a látogatókat szombaton ...

Keszeg, ökle és pisztráng versenyez az év hala címért

Idén is három őshonos fajra, a vörösszárnyú keszegre, a szivárványos öklére és a sebes pisztrángra lehet szavazni az év hala versenyen.

Ismét darvadozást rendeznek a Szegedi Fehér-tónál

Darunéző túrák, madárgyűrűzés, fotós futam, kisvonatozás a halvasúton és számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a VII. Fehértavi ...

Jazzkanizsa

A hármas szám jegyében idén három, hazai és külföldi muzsikusok alkotta trió fellépésével tartják november 9-én a Jazzkanizsa sorrendben harmadik rendezvényét.

 
 
weather failed, check feed URL