Pénteken kezdődik az észt zenei hét

Pénteken kezdődik az Észt Zenei Hét elnevezésű programsorozat Budapesten, az Észt Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóját ünneplő jubileumi év zárásaként.

Bővebben...
 

Tatai Vadlúd Sokadalom 2018.11.24.



 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

25 éves a Génbank-Semex Magyarország Kft.

Dátum: 2014.03.21. péntek
 
 

Engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam idén 25 éves cégünk, a Génbank-Semex Magyarország Kft. szakmai napját. Nyílt napunk nemcsak jubileumunk miatt lesz érdekes, hiszen egyúttal felavatjuk és átadjuk a tavaly évben befejezett, közel 700 millió forintból felújított és modernizált szarvasmarha mesterséges állomásunkat.

Ünnepélyes avatónk után, a hagyományoknak megfelelően bikabemutatóval szolgálunk látogatóinknak. A jól ismert neveken túl, mint a világ legjobb genomikus bikái közé tartozó Amighetti Numero Uno, bemutatjuk a jövő holstein-fríz reménységeit, illetve, mint hazai értékünk, a magyartarka fajta kizárólagos forgalmazójaként az állomásunkon álló legjobb magyartarka bikák is felvezetésre kerülnek.

A bikabemutató után szakmánkat érintő előadások következnek, hazai - Prof. Dr. Horn Péter, Rektor Emeritus, MTA rendes tagja - és külföldi – Mr. Brad Sayles, Semex Alliance, alelnök - előadóktól.

Remélve, hogy szakmai napunk felkelti érdeklődésüket örömmel és tisztelettel látjuk Önöket Mezőhegyesen, 2014. április 8-án.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Go Short rövidfilmfesztivál

A magyar filmek is bemutatkoznak 2019 tavaszán a Go Short Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a hollandiai Nijmegenben.

CAFe Budapest

Jövő évben október 4. és 20. között rendezik meg a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált immár huszonnyolcadik alkalommal.

Vangelis legjobb filmzenéi az Arénában

Vangelis Oscar-díjas zeneszerző legjobb filmzenéi csendülnek fel Hien énekes, zeneszerző, nyolcvan fős szimfonikus zenekar és énekegyüttes közreműködésével ...

Háromnapos autókiállítás nyílik a Millenárison

Megnyílik ma a Budapest Auto Show a Millenárison, az október 26-28. között tartott rendezvényen több nagy autóimportőr cég mutatja be a márkák modellú ...

Mikulásgyár

Idén új helyszínen, a Millenárison nyitja meg kapuit a Mikulásgyár fő üzeme, ahol november 30-tól december 21-ig várják a szegénységben élő családok számára ...

3. Budapest Showcase Hub

Tizennégy ország harminc zenekara mutatkozik be a Balkántól a Baltikumig a 3. Budapest Showcase Hubon (BUSH), a zeneimádók régiós fesztiválján és konferenciáján ...

 
Ez történt a héten

Olasz vetítéssorozat az Urániában

Filmtörténeti klasszikusokon és kortárs mozidarabokon keresztül ismerkedhetnek meg Olaszország tájaival, történeteivel az Uránia Nemzeti Filmszínházban ...

Mátyás-emlékév

A győri Szent László Látogatóközpontban nyílt meg a Magyarság Háza szervezésében tavasszal Pozsonyból indított Mátyás király - mecénás és katona című vándorkiállítás ...

100. éves a Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Filmvetítésekkel, tárlatvezetésekkel, múzeumi kincskereső játékkal, megnyitott térképtárral, könyvtárral és más programokkal várja a látogatókat szombaton ...

Keszeg, ökle és pisztráng versenyez az év hala címért

Idén is három őshonos fajra, a vörösszárnyú keszegre, a szivárványos öklére és a sebes pisztrángra lehet szavazni az év hala versenyen.

Ismét darvadozást rendeznek a Szegedi Fehér-tónál

Darunéző túrák, madárgyűrűzés, fotós futam, kisvonatozás a halvasúton és számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a VII. Fehértavi ...

Jazzkanizsa

A hármas szám jegyében idén három, hazai és külföldi muzsikusok alkotta trió fellépésével tartják november 9-én a Jazzkanizsa sorrendben harmadik rendezvényét.

 
 
weather failed, check feed URL