Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Negyvennyolc alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában.

Bővebben...
 

München 2022.07.17-20.



 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

A szív világnapja újraélesztési rekordkísérlettel Nyíregyházán

Dátum: 2012.09.24. hétfő
 
 
 
 

A megszokott ingyenes egészségügyi szűrésekkel, életmód-tanácsadással, számos sportprogrammal és egy újraélesztési rekordkísérlettel várják az egészségükért tenni akaró városlakókat vasárnap a szív világnapjának nyíregyházi rendezvényeire.

A Szív Világszövetsége által 2000-ben indított nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, veszélyeire, valamint a betegségek megelőzésének fontosságára.

Az Egészségügyi Holding Zrt. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakért Alapítvánnyal közösen évek óta részt vesz a kezdeményezésben, a tavaly a város erdei tornapályáján megrendezett programokra több ezren látogattak ki - hangzott el az eseményt beharangozó hétfői nyíregyházi sajtótájékoztatón. Az idén a Kossuth téren megtartandó rendezvényen a megszokott egészségügyi szűrésekkel várják a kilátogatókat, akik mintegy száz szakképzett ápoló segítségével megmérhetik vércukor- és koleszterinszintjüket, vérnyomásukat, megtudhatják testtömegindexüket, a mentális egészségsátorban pedig hasznos étkezési- és életmódtanácsokat kaphatnak.

Ma Magyarországon évente mintegy 60-70 ezer ember halálát idézik elő a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, 20-25 ezren pedig a koszorúér-megbetegedés által okozott szívinfarktusban halnak meg. A betegség nemcsak az idősebb, hanem a fiatalabb korosztályt is egyre inkább érinti, ezért a nyíregyházi rendezvény középpontjában idén elsősorban a nők és a gyermekek egészségmegőrzése áll.

Az események délelőtt kezdődnek a Mozdulj Nyíregyháza! című közös tornával, amelyet a kórház gyógytornászai tartanak. A sportolási lehetőségek mellett elsősegélynyújtó sátor is várja az érdeklődőket, az egyik bevásárlóközpontban pedig már péntek hajnalban elkezdődik a hatvan órás újraélesztési rekordkísérlet, amely a tervek szerint vasárnap délután fejeződik be.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Eleven Tavasz

A fenntarthatóság és a környezetvédelem kerül a fókuszba az idei Eleven Tavasz fesztiválon, amely számos zenei, családi, színházi és gasztroprogrammal, ...

Hangversenyek hárfával-sorozat

Kertesi Ingrid operaénekes és Vigh Andrea hárfaművész estjével zárul vasárnap a Hangversenyek hárfával-sorozat a budapesti Festetics Palotában.

Dolgok Könyvtára nyílt a budapesti Goethe Intézetben

Tizenöt tárgyat, köztük projektort, gördeszkát, távcsövet, laminálót és játékokat is lehet kölcsönözni csütörtöktől a Goethe Intézetben kialakított Dolgok ...

Páger Antal-színészdíj

Szacsvay László kapja a Páger Antal-színészdíjat, a színházi elismerést vasárnap adják át a makói városnapi ünnepségek keretében a Hagymaházban.

Mozgás Éjszakája

Idén is megrendezik a Mozgás Éjszakáját; az eseményre június 17-én a budapesti Városligetben és a Hősök terén kerül sor.

Giro d'Italia

Hollóházi porcelánból készült trófeákkal díjazzák a pénteken Budapestről rajtoló Giro d\'Italia országúti kerékpáros körverseny első három szakaszának ...

 
Ez történt a héten

NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow

Idén is megrendezik az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását, a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-ot a Fejér megyei Mezőfalván, június 1-2-án.

Üveg Nemzetközi Éve

Magyar innovációkat és az üvegművészetet népszerűsítik Az üveg nemzetközi éve hazai programjai, az érdeklődők Budapesten, Szentendrén, Pannonhalmán és ...

Pozsonyban indult a V4-es könyvvásárok sora

Pozsonyban, a BRaK könyvfesztiválon képviselte Magyarországot és a magyar irodalmat a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 13. és 15. között, ezzel ...

Városmajori Szabadtéri Színpad

Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli az idén a Városmajori Szabadtéri Színpad, amely mintegy nyolcvan produkcióval, ősbemutatókkal, koncertekkel, filmvetítésekkel, ...

Magyar sikerek a szkander Európa-bajnokságon

Kőváriné Ivánfi Brigitta két aranyérmet szerzett a Bukarestben rendezett szkander Európa-bajnokságon.

Bemutató az Operaházban

Jelenet Richard Wagner Az istenek alkonya című zenedrámájának próbáján a Magyar Állami Operaházban 2022. május 12-én. A darabot M. Tóth Géza rendezésében ...

 
 
weather failed, check feed URL