Kulturális örökség napjai

Változatos programok, kiállítások, tematikus séták várják a kulturális örökség napjai alkalmából Szegeden az érdeklődőket, akik a műemléképületek máskor a nagyközönség elől elzárt részeibe is bepillanthatnak.

Bővebben...
 

Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége

 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Egy éves a szentesi légimentő bázis (fotókkal)

Dátum: 2010.01.06. szerda
 
 

Napra pontosan egy évvel az átadása után tortával és kabala mentőhelikopterrel köszöntötték az ott dolgozókat. Az első születésnapon Magyar Anna Csongrád megyei elnök kezdeményezésére részt vett több polgármester is azok közül a településvezetők közül, akik hozzájárultak a légibázis megvalósításához – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
A szentesi bázison dolgozó mentőorvosokat 2009-ben összesen 385 alkalommal riasztották – mondta el az eseményen Dr. Túri Péter, az OMSZ Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója. Kifejtette: ebből 284 esetben vonultak helyszínre, és 101 alkalommal szállítottak beteget, sérültet egyik kórházból a másikba. Ez a 75-25 százalékos arány megfelel az európai uniós normáknak is. A legtöbb esetben Békés, míg a legkevesebb alkalommal Csongrád megyében volt szükség a munkájukra.
Dr. Túri Péter arról is beszélt, hogy a légibázis létrehozásában segítő települések közül már legalább minden másodikon szükség volt a munkájukra. Így például Nagymágocson, Ópusztaszeren, Csengelén, Mindszenten, Maroslelén, Bakson, Szentesen és Csanyteleken is. Kiemelte azt is, hogy a bázison még októberben munkába állítottak egy ún. mentőorvosi kocsit is, amivel a téli időszakban tudnak menteni olyan időben, amikor a helikopter nem tud felszállni. Budapesten kívül egész Magyarországon csak Csongrád megyében dolgozik ilyen mentőorvosi kocsi.
A szülinapi eseményen Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke az összefogás erejéről beszélt. Emellett azt is mondta, hogy összeszorul az ember szíve, ha belegondol: a BKV-nál csak egy személynek fizettek ki 100 millió forintot végkielégítésként, csaknem ugyanannyit, mint amennyibe ez a bázis került; az a bázis, ahol egy év leforgása alatt 385 esetben segítettek a mentőorvosok a 4 dél-alföldi megyében élő embereken. Csongrád megye elnöke a torta mellé egy kabala helikoptert is vitt ajándékba a bázison dolgozóknak.
Fotó: Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálata

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2010. január 5.

Gy. Mészáros Ágnes

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Színházak éjszakáját és a kulturális örökség napjai

Harmincnégy budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és számos egyéb programmal a Színházak éjszakáján szombaton, a kulturális ...

Csütörtöktől visszatér a mozikba a digitálisan felújított János vitéz

Digitálisan felújítva tér vissza szeptember 19-től országszerte a mozikba Jankovics Marcell 1973-ban bemutatott rajzfilmklasszikusa, a János vitéz.

Hét Domb Filmfesztivál

Hétfőn kezdődik Komlón a Hét Domb Filmfesztivál, amelynek hét napja alatt mintegy száz filmet vetítenek a baranyai városban.

Puliszka-fesztivált rendeznek a hétvégén Pakson

Jellegzetes erdélyi ízek mellett folklórprogramok várják a közönséget szombaton a paksi puliszkafesztiválon, amelyet negyedik alkalommal rendez meg az ...

Európai Diáksport Napja

Az idén szeptember 27-én rendezik meg az Európai Diáksport Napját, amelynek során a szervezők tájékoztatása szerint 33 ország csaknem hárommillió iskoláskorú ...

PLACCC Fesztivál Budapesten

Táncosok a köztéri és helyszínspecifikus művészeti alkotásokat bemutató nemzetközi PLACCC fesztivál nyitóeseményén a Ferenciek tere metróaluljárójában.

 
Ez történt a héten

Erdővarázs

A magyarországi erdők értékeit, érdekességeit, az erdész szakma különlegességeit mutatják be azon az ingyenes rendezvényen, amelyet az Agrárminisztérium ...

Ötvösművészeti Biennálé

Negyvennyolc kortárs ötvösművész ékszereit, plasztikáit, érméit és használatai tárgyait vonultatja fel a XII. Ötvösművészeti Biennálé, amely szeptember ...

Pónifogathajtó-világbajnokság

Száz fogathajtó verseng majd Kisbér-Ászáron a szeptember végi pónifogathajtó-világbajnokságon.

Ismét őszi bormustrát rendeznek Szegeden

A helybélieknek és a városba érkező turistáknak is sokszínű programokat kínál a Bor tér őszi bormustra.

A hétvégén rendezik a vegetáriánus fesztivált

Táplálkozási szakemberek előadásai, vegetáriánus ételkóstolók, öko- és bioszemléletű termék-bemutatók is várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap a ...

29. Kecskeméti Népzenei Találkozó

A magyar népzene keleti párhuzamait is bemutatja a szeptember 19. és 21. között megrendezendő 29. Kecskeméti Népzenei Találkozó.

 
 
weather failed, check feed URL