Bedeco Kft.

A BEDECO cég, a magyar élelmiszergyártás tradicionális résztvevője, ipari termelőtevékenységét 1984-ben kezdte meg Zircen lévő gyárában. Az elsődleges privatizáció - meglehetősen hányatott - évei után a jelenlegi tulajdonosi struktúra 1998-ban alakult ki. Ezen időponttól kezdve a cég jelentős szerkezeti és működési változásokon ment keresztül.
Fokozatosan felszámolásra kerültek a - gyakorlatilag évtizedes - elmaradások a felújítás, karbantartás terén, a cég új gyártástechnológiai folyamatokkal, új tevékenységekkel és nem utolsó sorban új termékcsaládokkal bővült. Napjainkra - megnövekedett gyártókapacitása következtében - a cég a legjelentősebb hazai instanttermék-gyártók közé emelkedett.
A Bedeco, számára immár hagyományosnak tekinthető instant-, és por kakaó piacon túl meghatározó tényezője a magyarországi vending italporok szegmensének, ezen belül elsősorban az italautomata berendezések ellátása terén, valamint önálló szereplője a kiskereskedelmi forgalomnak is.
A BEDECO tevékenysége az alábbi főbb területekre terjed ki:
Instant és keverék típusú fogyasztói termékek gyártása és forgalmazása (kakaó, cappuccino, kávékeverék, italporok stb.)
Instant és keverék típusú vending termékek gyártása és forgalmazása (kakaó, cappuccino, kávéfehérítő, kávékeverék, tiramisu, levespor stb.)
Instant és keverék típusú termékek - vevői igényekre történő - kifejlesztése, gyártási receptúrák, technológiák meghatározása
Privat label termékek igény szerint kifejlesztése és gyártása
Bérmunka végzése (granulálás, keverés és porlasztva szárítás)
TERMÉKEINK
Kakaó
Megtalálható a por-, ill. instant kakaó egyaránt. A szinte klasszikusnak számító „Holland kakaó” a legmagasabb minőségi elvárásoknak megfelelő, 100%-os holland alapanyagból készül, a hazai forgalomban lévő termékek közül az egyik legkiválóbb minőség.
Az instant kakaók a kereskedelemben leggyakoribb 400gr-os (flakonos), valamint a 800 gr-os (zacskós) ún. családi csomagolásban kerülnek forgalomba. A termékek fajlagosan magas kakaótartalma garantálja a készíthető kakaóital kiváló minőségét.
Az instant kakaók vending kiszerelésben is megtalálhatók a palettán (kakaó topping, teljes kakaó, instant kakaó).
Cappuccino
A hazai kávéfogyasztási szokások mélyreható elemzése és a többéves italautomata üzletágban való piaci jelenlét tapasztalatai alapján került kifejlesztésre a SUBITO instant cappuccino termékcsalád, amely sikeresen ötvözi a legjobb olasz hagyományokat a magyar ízlésvilággal

Az alapterméket jelentő Cappuccino Classic egy közkedvelt megbízható minőség, a hagyományos ízekhez ragaszkodó vásárlók részére. A termékcsalád bővítésével az egyre differenciálódó vevőigényekhez igazodóan került forgalomba a magasabb kávétartalmú Cappuccino Brasil, illetve a kakaó ízesítésű Cappuccino Cocoa.
A SEGRETO termékek a legmagasabb minőségi követelmények próbáját is kiállják. A szeszes aromákkal dúsított, alkoholos érzékszervi hatású, de természetesen valódi alkoholt nem tartalmazó egyadagos cappuccino termékek whiskys (Scotch) konyakos (French) és rumos (Jamaica) változatban kaphatók.
A Cappuccino Light a vending típusú kiszerelésben mind összetételében, mind élvezeti értékében a legkorszerűbb fogyasztási igényekhez igazodó, speciális minőség.
A vaníliás Frappe az italautomata piac közkedvelt nyári itala, mely hideg vízben is kiválóan oldódik.
A prémium szegmensbe tartozó Cappuccino Gold a legkiválóbb minőségű kávék felhasználásával készülő, teljes és harmonikus ízélményt garantáló kávékülönlegesség, az igazi ínyencek számára. A magyar piacon kiváló nóvum pl. a tiramisu instant italpor.
A termékcsoportot kiegészítik még olyan termékek, pl. kávéfehérítő, instant kávé, amelyek révén megrendelőinek a Bedeco teljeskörű, komplex szolgáltatást nyújthat.
Tea
A SUBITO instant tea termékcsalád újszerű, lendületes designnal, flakonos kiszerelésben, a tipikusnak mondható 350 gr-os töltősúllyal készül. Az instant italporokból mind forrón, mind hidegen fogyasztható kellemes, üdítő ízeket garantáló italok készíthetők. A közkedvelt citromos és barackos ízesítés vending kiszerelésben is kapható.
Egyéb édesipari termékek (pudingok, öntetek)
Elérhetőségek:
Bedeco Kft.
Cím: 8420 Zirc, Major u. 1.
Tel.: 06 88 575-230
Fax.: 06 88 575-231
E-mail: bedeco@bedeco.hu