Hagyományok Háza jubileumi év

A Folkstúdió ünnepi adásával kezdődik a magyar kultúra napján az idén 20 éves Hagyományok Háza és a 70 éves Magyar Állami Népi Együttes jubileumi éve.

Bővebben...
 

Interpack szakvásár Düsseldorf



 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

REGIO Játékkereskedelmi Kft.

Dátum: 2020.09.17. csütörtök
 
 
 
 

A REGIO Játékkereskedelmi Kft. Magyarország vezető kis- és nagykereskedelmi játékáruházlánca. A még ma is családi vállalkozásként üzemelő cég az 1980-as évek végén indult, majd nőtte ki magát a hagyományos játékpiacon meghatározó szereplővé.

A rendszerváltást megelőző időszakban a REGIO JÁTÉK alapító tulajdonosa feleségével együtt egy játék- és ajándékboltot bérelt. A mérnöki diplomával bíró Gyaraki József olyan üzleti és erkölcsi tapasztalatokat merített a kis üzlet üzemeltetéséből, amelyek a mai napig a REGIO JÁTÉK alapjait képezik.

1990-ben megnyitották REGIO játék-nagykereskedelmi áruházukat. A vállalkozás gyorsan nőtte ki magát, hamar átvette az akkor monopolhelyzetet élvező versenytárs piacát.

1993-ban az addig csak nagykereskedelmi formában működő játékáruház fontos döntést hozott: megnyitotta budapesti központi áruházát, ahol egymás mellett üzemelt a nagykereskedés és a kiskereskedés egyaránt. A döntés kifizetődött, hiszen 1996-ban elkezdhette az országos hálózat kiépítését, ma pedig a forgalom döntő része származik kiskereskedelmi eladásból.

Az online világ térhódításával a játékpiac szereplőinek is fel kellett venni a versenyt, így 2006-ban a REGIO JÁTÉK elindította webáruházát, mely egyéni vásárlókat és kiskereskedelmi partnereket egyaránt kiszolgál.

2008-ban már 6, az ezt követő hat évben újabb 8 áruházzal bővült. A Gulliver és a Bambini játékhálózatok 2014-es felszámolása során pedig korábbi versenytársai üzleteit is megszerezte. A 2014-es év nemcsak az újabb áruházak nyitásáról szólt, de kereskedelmi partnereivel is szorosabb kapcsolatot kötött a REGIO JÁTÉK: a LEGO Hungária Kft. szelektív nagykereskedelmi partnere lett Magyarországon, továbbá a SES, a SIKU, a Totum, a Ravensburger és a Disney plüssök értékesítési jogait is megszerezte.

 
 

A REGIO JÁTÉK ma is 100 %-ban magyar tulajdonú, így különösen nagy szó, hogy a hagyományos játékforgalmazók között piacvezető, 25%-os piaci részesedéssel. A REGIO JÁTÉK 2017-ben 10,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el. A bolthálózat folyamatosan növekszik, jelenleg országszerte 34 áruház hirdeti a REGIO JÁTÉK szakértelmét, mely több elismerést is begyűjtött az utóbbi években: pénzügyi stabilitásának elismeréseként pedig 2016-ban másodszor is megkapta a Bisnode AAA tanúsítványt. 2016-ban és 2017-ben is MagyarBrands díjas márka lett a Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában. Törökbálinti áruháza elnyerte a SuperStore-díjat „szakbolt – non-FMCG” kategóriában. 2017-ben a REGIO JÁTÉK megnyitotta több mint 10 000 négyzetméteres, a törökbálinti bevásárlóközpontban található logisztikai központját. 2018-ban megújította webáruházát, a www.regiojatek.hu webshopot.

A REGIO JÁTÉK Webáruház online játékáruház, amely több ezerféle árucikkével Magyarország egyik legnagyobb online játékboltja.

 
 

A REGIO JÁTÉK Webáruház nemcsak az egyéni vásárlókat, hanem a játékkereskedő partnereket is kiszolgálja.

A REGIO JÁTÉK szolgáltatásai közül kiemelkedik a játékszerviz, amely egyedülállónak számít a játékpiacon. A REGIO Játékszerviz akár garanciális időn túl is vállalja a REGIO Játékboltokban vagy más játéküzletekben vásárolt játékok javítását.

A REGIO JÁTÉK Budapesten már két jól felszerelt játszóházzal is a gyermekek rendelkezésére áll.

Márkáink:

A REGIO JÁTÉK áruházaiban több mint 60 gyártó játékmárkái kaphatóak. Gyümölcsöző partnerkapcsolatot tartunk fent számos, Magyarországon már saját márkaüzlettel rendelkező játékgyártóval is, valamint több világszinten népszerű, minőségi játékmárkának a REGIO JÁTÉK a kizárólagos magyarországi forgalmazója.

Elérhetőségek:

REGIO Játékkereskedelmi Kft.

1119 Budapest, Nándorfejérvári u. 23-25.

Telefon: 1/206-0805

Email: info@regiotoy.hu

 
Kapcsolódó linkek


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Hymato Kft.

Újra nyitottunk a mezőgazdaság felé. Ezekre a feladatokra alapítottuk a BIOPOL Kft.-t. Huminsav alapú növényi és állati rendszerekben alkalmazható ...

ImmunPro és LipoCell C1000

Mi a Hymato Productsnál követjük a trendeket, figyeljük, merre tart a világ, milyen népbetegségekre – például a gluténérzékenység problémájára, autoimmun ...

22. SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál

Online rendezik meg a 22. SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált január 13. és 16. között az Orkesztika Alapítvány Youtube-csatornáján és a fesztivál Fac ...

Filharmónia Magyarország

Januárban is koncertekkel várja közönségét a Filharmónia Magyarország virtuális koncertterme, 11-én a Szegedi Szimfonikus Zenekar és Balogh Ádám zongoraművész ...

A jászkeszeg lett az év hala

Jászkeszeg (Leuciscus idus) a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum akváriumában.

Az év hala

A jászkeszeg (Leuciscus idus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala ...

 
Ez történt a héten

Nyíregyházi Állatpark

Elkészült a szubkontinens állat- és növényvilágát bemutató India-ház a Nyíregyházi Állatparkban, az új turisztikai attrakció tavasztól fogadja a látogatókat.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Francois Leleux oboaművész, karmester közreműködésével ad szünet nélküli online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar csütörtökön a budapesti Z ...

A magyar kultúra napja

Schubert zenéjével nyitja a 2021-es évet pénteken, a magyar kultúra napján a Budapesti Vonósok Kamarazenekar, amely januárban és februárban két online ...

Goai Nemzetközi Filmfesztivál

Az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes versenyében lesz Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmjének világpremierje Indiában.

Mészöly-centenárium

A januári alkalmon Mészöly Miklós élete, munkássága és Polcz Alainnel kötött 53 évnyi házassága elevenedik meg irodalmi művek és levelek tükrében.

Stork Natasa a legígéretesebb európai színész-tehetségek között

Stork Natasát a kontinens tíz ígéretes színésztehetsége között mutatja be a European Film Promotion február végén, miután a magyar színésznőt beválasztották ...

 
 
weather failed, check feed URL