Magorganic Kft.
A MagOrganic Cégcsoport 2018-ban alakult több cég összeolvadásából, de tevékenységének alapjai jóval korábbra vezethetők vissza. A Kékessy család tulajdonában álló földeken a második világháború előtti időkben főként szőlő-, gyümölcs-, illetve legendás hírű nemesfűztermesztés zajlott. A kilencvenes években Kékessy Györgyéknek lehetőségük nyílt arra, hogy visszaigényeljék egykori földterületeiket, és egy korszerű, környezettudatos, dinamikusan fejlődő, ökológiai gazdálkodást folytató mezőgazdasági vállalkozást építettek fel a környéken.
Miért érdemes minket választani?
BIO: Cégcsoportunkban kizárólag biogazdálkodást folytatunk, minden tevékenységünket ez a szemléletmód hatja át. Mezőgazdasági termékeinket a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. rendszeres ellenőrzése és tanúsítása mellett állítjuk elő.
FENNTARTHATÓ: Az ökológiai gazdálkodással együtt jár a környezettudatosság is. Alapvető célunk, hogy egészséges környezetben egészséges és biztonságos termékeket állítsunk elő.
INNOVATÍV: Nyitottak vagyunk a technológiai újdonságokra, folyamatosan fejlesztjük gépparkunkat is.
HAGYOMÁNYŐRZŐ: Tevékenységünk során alázattal tekintünk vissza a régmúlt mezőgazdasági gyakorlatára és hagyományainkra. Elődeink iránti tiszteletünket kifejezzük például gulyásaink hagyományos öltözetével, a lóháton történő gulyahajtással, valamint hagyományőrző gazdálkodói szemléletünkkel, értékrendünkkel is.
Fő profilunk
- növénytermesztés
Jelenleg 1300 hektár szántóföldön és 1500 hektár gyepterületen gazdálkodunk, melyek a Tiszafüredi járásban és a hortobágyi ősgyepeken találhatók. Elsősorban gabonák, olajos növények, szántóföldi zöldségnövények, szemes- és szálastakarmányok ökológiai termesztésével foglalkozunk.
- állattenyésztés
Elsődleges célunk az őshonos magyar szürkemarha génállományának megőrzése, ennek érdekében a 950–1100 egyedből álló állományunkat fajtatisztán tartjuk. Bio státuszú gulyáink a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságától bérelt Natura 2000 ősgyepen legelnek, télen pedig a cégcsoport által megtermelt bio takarmánnyal látjuk el őket.
- bérmunka
Magas színvonalú gépparkunkban a legmodernebb technológiai eszközökkel állunk megrendelőink rendelkezésére a talajelőkészítéstől a betakarításig. Szerelőműhelyünkben mezőgazdasági és személyautók javítási és gumiszerelési munkálatait is tudjuk vállalni.
- bio termények felvásárlása, kereskedelme
Cégcsoportunk bio minősítésű mezőgazdasági termények (gabonák, olajos növények és takarmányok) felvásárlásával és értékesítésével is foglalkozik. Fő célunk, hogy olyan együttműködést alakítsunk ki ökológiai gazdálkodást folytató partnereinkkel, amelynek révén minél jobb értékesítési lehetőséget tudunk kínálni nekik. ISO 9001 minőségirányítási rendszer tanúsítványunk – mely áthatja a teljes Cégcsoport működését – garantálja, hogy tevékenységünket a legmagasabb színvonalon végezzük.
- bértárolás
Két telephelyünkön öt bio magtárban 10 000 tonna termény szakszerű, ellenőrzött tárolását, illetve betakarítás utáni tevékenységét tudjuk biztosítani. Szolgáltatásunkat azoknak a gazdálkodóknak és kereskedőknek kínáljuk, akik bio tanúsítvánnyal rendelkeznek, és felelősséget vállalnak a vegyszermentességért.
- menedzsment szolgáltatások
Magasan képzett, a minőségi fejlődés iránt elkötelezett munkatársaink szívesen vállalnak növénytermesztési és állattenyésztési szakmai tanácsadást, stratégiai tervezést, de szabályozási, ellenőrzési vagy értékesítési tevékenységekben is segítséget tudnak nyújtani.
- gyógynövénytermesztés
Több hektáros ültetvényünkön – szintén ökológiai gazdálkodás keretén belül – kamillát, cickafarkot, oregánót termesztünk.
MagOrganic Kft.
5244 Tiszaszőlős, külterület 0194 hrsz
tel.: +36 20 216 7186
web: www.magorganic.hu
email: info@magorganic.hu
Facebook: https://www.facebook.com/magorganickft/