Derkó 2020

Huszonhat fiatal képzőművész pályaműveit sorakoztatja fel a február 21-től látogatható tárlat. A Derkovits Gyula festő- és grafikusművészről elnevezett ösztöndíjat immár 65. alkalommal ítélték oda a 35. életévüket még be nem töltött képzőművészek pályakezdését támogatva.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 
 
 

"Nagyalföldi állati jó show"

Dátum: 2019.04.24. szerda
 
 
 
 

2019-ben a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásárt május 9-10-11-én került megrendezésre. A kiállítás a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek társrendezésében.

Internetes támogatók

A hódmezővásárhelyi kiállítást most, 2019-ben az OMÉK állattenyésztési előrendezvényeként hirdette meg Nagy István agrárminiszter, mint a legnagyobb hazai élőállat-bemutatót.

A részvénytársaság teremtette meg Magyarországon az újkori állatkiállítások kultúráját, s vezette be az állatbírálatokat a legfejlettebb állattenyésztő országok mintája alapján. A küllemében is lenyűgöző állatkiállítói terület nagy létszámú és széles választékú őshonos és sokszor másutt nem látható, különleges tenyészállatnak adott helyet. A kellemes hangulatú, magyaros stílusú, nádfedeles, fa szerkezetes állatbemutató terek tökéletes hangulatot teremtett a vidék legnagyobb mezőgazdasági szakmai találkozójának.

 
 

Az állattenyésztés nyolc ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, a díszbaromfi-, és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoztak be.

A kiállítások rendezésénél a szervező csapat legfontosabb szempontja a szakmaiság volt!

Ez határozta meg a kiállítás programját is. A nyilvános show-bírálatok, tenyészállat-árverések a mindenkori hazai állomány élvonalának aktuális képét tükrözték. Tükrözik a mindenkori piaci helyzetet is, hiszen az állattenyésztési ágazatok gazdaságossága kihat a kiállításon résztvevők arányára és számára. Hol a sertéstartóknál, hol a szarvasmarhatartóknál okoz problémát a kiállítás költségeinek megfinanszírozása, azonban az is megtapasztalható, hogy a tenyésztők mindent megtesznek azért, hogy részt vehessenek a hódmezővásárhelyi seregszemlén. Ebből adódóan szinte töretlenül fejlődik a kiállítás. Ennek a fejlődésnek köszönhetően az állattenyésztéshez kapcsolódó növénytermesztési gépek is egyre nagyobb számban kerülnek bemutatásra, néhány év óta már a MEGFOSZ közreműködésével is.

A kiállítás tematikája szinte kezdettől fogva változatlan, az előző évi program alapul vehető, de mivel egy élőállat-bemutatón csak a kiállítás előtti hetekben válik véglegessé, hogy mely állatfajból mennyi egyedet hoznak, így a bírálatok, programok részletes és végső beosztása később történhet meg, amiért türelmüket kérjük.

 
 

A hazai mezőgazdaság jelentős része megjelent a vásárhelyi kiállításon, a szaporodásbiológiától az állatgyógyászatig, a tartástechnológián át a takarmányozásig minden - az állattenyésztéshez szükséges - szakterület képviselőit, a vetőmag előállítókat, műtrágya forgalmazókat, gépgyártókat, gépforgalmazókat, a különböző technikák és technológiák képviselőit meg lehetett találni a seregszemlén.

Bízunk abban, hogy minden kiállító, árus és látogató olyan élménnyel gazdagodott, hogy már a zárást követően tervezgetni fogja a részvételét a következő évi rendezvényünkre.

forrás: http://www.allattenyesztesinapok.hu

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Tour de Hongrie

A Bahrain McLaren indulásával már hat World Tour-csapat indulása biztos a Tour de Hongrie-n - jelentették be a szervezők pénteken az országúti kerékpáros ...

Alanis Morissette októberben a Budapest Sportarénában koncertezik

Tizenkét év után lép újra magyar közönség elé Alanis Morissette. Napjaink egyik legsikeresebb énekes-dalszerzője megjelenés előtt álló új lemeze európai ...

Strand Fesztivál

Teljessé vált az idei Strand Fesztivál három színpadának programja. Augusztus 18-tól 22-ig Zamárdiban mintegy hatvan előadó lép színpadra, köztük számos ...

A dzsessz élő legendái lépnek fel tavasszal és nyáron a Müpában

A dzsessz élő legendái lépnek fel tavasszal és nyáron a Müpában: Roy Ayers, Lee Ritenour, Dave Grusin, Kamasi Washington és Wynton Marsalis mellett a Jazztavasz ...

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Ötszáznál is több nevezés érkezett a kilencven éve született, Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi ...

Járdányi100

Koncertekkel, konferenciával, tárlatokkal és kötetekkel is emlékeznek idén Járdányi Pál zeneszerzőre, népzenekutatóra születésének 100. évfordulója alkalmából ...

 
Ez történt a héten

Fővárosi Palotakoncertek sorozata

A Duna Palotában folytatódik a Fővárosi Palotakoncertek sorozata: március 7-én Haydn, Mozart, és Schubert művei hallhatók a Magyar Kamarazenekar Bánfalvi ...

Szentendrei Tavaszi Fesztivál

Szigligeti Ede Liliomfijának újragondolt változatával kezdődik a március 1-től április 7-ig tartó Szentendrei Tavaszi Fesztivál.

Az Ezer és ezer jel - Őstörténetünk kaukázusi forrásai című időszaki kiállítás

A magyar őstörténet kaukázusi forrásaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Fékomadta Fesztivál

Középkori farsangi hagyományok elevenednek meg szombaton Zsámbékon, ahol óriásbábosok, hagyományőrzők, zenészek és táncosok búcsúztatják a telet a Fékomadta ...

A Közétkeztetési Szakács-versenyen győztes pécsi csapat

A konyhán naponta hajnali négy órától készítenek el 6500 adag ételt általános iskoláknak, gimnáziumoknak és szociális otthonoknak.

Uszonyosúszó világkupa Egerben

Február 22-én és 23-án 15. alkalommal rendezik meg a CMAS uszonyosúszó világkupát Egerben.

 
 
weather failed, check feed URL