Zöld forgatagot rendeznek Dömösön

A Duna-Ipoly Nemzeti Park szombaton rendezi a Dömösi Zöld Forgatagot, amely a Dunakanyar térségének egyik legjelentősebb természetvédelmi témájú rendezvénye.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 
 
 

"Tolna kincsei a bikavértől Babitsig"

Dátum: 2021.03.04. csütörtök
 
 
 
 

Sajtótájékoztató keretében mutatta be a megyei önkormányzat legújabb fejlesztéseit. Két pályázati forrás tette lehetővé, hogy 21 részes oktatófilm-sorozat, mobilos túraútvonal applikáció, 3D-s kastélyrekonstrukciók és online stratégiai társasjáték készüljön el. Utóbbi egy 2 millió forintos BGA (Bethlen Gábor Alap) projekt, míg előbbiek a TOP 5.3.1 projekt keretében születtek, összesen 17 milliós összköltségben. Fehérvári Tamás elnök kijelentette, hogy az értékek védelmének jegyében megvalósított eszközfejlesztések segíthetnek az ifjúság elérésében.

Internetes támogatók

Az eszközök fejlesztésével mindkét projektben a fiatal korosztályt céloztuk meg, hogy segítsünk erős, érték alapú kötődéseket kialakítani. A jelen vírushelyzet új kihívásokat hozott, viszont a kisfilmek, a társasjáték és mobil applikáció megoldást jelenthetnek.

„A helyi identitás és kohézió erősítése Tolna megye 8 településének irodalmi, képzőművészeti és zenei hagyományainak visszatanításával”című TOP-5.3.1-16-TL1-2017-00002 számú projektünket 2019-ben kezdtük el. Sikeresen folynak programjaink, hiszen már több, mint 50 zenei, képzőművészeti, közösségfejlesztő, értéktári és irodalmi rendezvény valósult meg. A jelen vírushelyzet azonban felveti a kérdést, hogyan lehet közösségeket, kötődéseket építeni, erősíteni, ha nincs mód a személyes kapcsolatok ápolására. Újra kellett gondolni a lehetőségeket és a rendezvények szervezését ugyan korlátozottan, de online megoldásokkal mégis sikerül megtartani. Az ilyen helyzetek hívják fel a figyelmet, mennyire fontos, hogy megfelelő eszközökkel tudjuk támogatni például a fiatalok oktatását, ismeretszerzését.

 
 
 

Kincses Tolna Megye Virtuális applikáció

 

A projektben elkészült egy virtuális túraútvonal applikáció, melynek segítségével a Sió-mente természeti, népművészeti értékei és épített örökségi helyszínei ismerhetők meg. A mobil telefonos app 25 értéket mutat be szöveges és hangos leírással, térképes navigációval. Az alkalmazás hamarosan elérhető az App Store-ból és a Google Play-ből is.

Elméleti 3D rekonstrukciók

Megvalósult két kastély – a tengelici Benyovszky és a Katalin-pusztai Schell kastély – elméleti 3D rekonstrukciója. A részletgazdag felvételek a történelmi épületek 1800-as évekbeli képét ábrázolják.

Mindkét fejlesztést a Gladius Auro Kft. végezte, melyet sajtótájékoztatón Benke Béla mutatott be.

Az értékmegőrzést és a fiatal korosztály oktatását segíti a 21 részes filmsorozat, amely a térség hagyományait, épített és természeti örökségét, irodalmi értékeit veszi számba. A fiatalok szokásaira, érdeklődési körére figyelemmel rövid, kb. 5 perces részek készültek, melyek főleg a témák iránti érdeklődést kívánják segíteni. A sorozathoz a megye népdalkincsére épülő zene is íródott, műsorvezetői szintén megyei színészhallgatók voltak.

 
 

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. „A magyar kultúráért és oktatásért” címmel írt ki pályázatot a határon túli magyar közösségek egymással való kapcsolattartását elősegítő, azt fejlesztő kulturális programok támogatására. A Tolna Megyei Önkormányzat 2 millió forintot nyert \"Online stratégiai játék testvérmegyei kapcsolatok hatékony fejlesztése a Z generáció körében\" című MKO-KP-1-2020/1-000787 számú projektje megvalósítására.

Tolna és Hargita megye 2018. szeptember 2-án kötött testvérmegyei megállapodást. Az elmúlt pár évben a két megye között elindult egy nagyon aktív közös munka: nemzetközi pályázatokban való együttes részvétel, tapasztalatcserék, értéktári együttműködés stb. Tavaly a tervezett rendezvények elmaradtak, de a BGA Zrt. által támogatott játék mégis egy új kapocsnak számít a két vidék között, hiszen a stratégiai játék a két megye értékeit mutatja be a gyerekeknek egy platformon.

 
 

A kihívásban szerepelnek kvízek, puzzle, memória játékok, akasztófa, melyek tartalmai a két megye történelméhez, múltjához, értékeihez kapcsolódik. A játék a következő funkciókat tartalmazza: regisztráció (aktiváló e-mail, elfelejtett jelszó), profil kitöltése (nem, avatár, iskola és osztály kiválasztással), toplista (egyéni és osztálylista), infopédia (a két megye története, értéktára, Tolna megye értékei, Hargita megye értékei), tippek (javaslatok a gyereknek a játékkal és megyékkel való ismerkedésre).

Két játékos pályán lehet végig haladni és megismerni Tolna megye és Hargita megye értékeit. A játékos pályák korlátlanul újrajátszhatóak.

A fejlesztést a MarkCon Informatikai Kft. végezte, melyet a sajtótájékoztató keretében Öhlmüller Eszter ismertetett.

Az online játék a http://okoskaland.hu/ domain címen bárki számára elérhető.

forrás: http://www.tolnamegye.hu

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Nagy Sportágválasztó

Több mint száz sportágat és húszféle hangszert lehet ingyenesen kipróbálni a Budapesti Nagy Sportágválasztón és Nagy Hangszerválasztón, amelyet pénteken ...

Fair play világnapja

A fair play szeptember 7-i világnapja (World Fair Play Day) alkalmából a Nemzetközi Fair Play Bizottság hétfőn három magas kőrist ültetett a Népligetben.

5. Debrecziner Gourmet fesztivál

A mangalica, a chili és a szilva kombinációja lesz a középpontban az 5. Debrecziner Gourmet fesztiválon, a háromnapos gasztrorendezvény pénteken kezdődik ...

Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Október 8-án kezdődik az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál, amelyen október 24-ig koncertek, irodalmi és képzőművészeti programok, valamint ...

Padelverseny

Szerdától Szentendre ad otthont az első magyarországi profi padelversenynek.

Paralimpia 2020-Bronzérmes a magyar női tőrcsapat

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) által közreadott képen Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna és Madarászné Mező Boglárka, a bronzérmes magyar ...

 
Ez történt a héten

Pécsi Napok fesztivál

A Bikini, Geszti Péter és a Parno Graszt ad koncertet, továbbá megrendezik a Pécsi Tangó Ünnepet és a 25. Európai Bordalfesztivált is a szeptember 22. ...

ELTE Füvészkert 250. évfordulója

Az ELTE Füvészkert 2021-ben ünnepli alapításának 250. évfordulóját, a kerek évfordulót a kert történetét bemutató könyvvel, emlékkiállítással és emlékfa ...

Jamie Winchester 50 évét ünnepli a Budapest Parkban

Az ír zenész eddigi pályafutása Magyarországhoz kapcsolódott, a tavaly nyárról elhalasztott esten több formációja lép színpadra csütörtökön a Budapest Parkban.

Ötnapos fesztivállal ünnepli 10. évadát a Budapest Park

Szeptember 15. és 19. között megrendezett Xtra Feszt elnevezésű programsorozaton fellép többek között Jamie Winchester, a Follow The Flow, a Vad Fruttik, ...

Nemzetközi Természet- és Környezet-védelmi Fesztivál

Ma veszi kezdetét a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál Gödöllőn, ahol vasárnapig a Kárpát-medencei Filmszemle vetítései, fotókiállítás, ...

Őszi fesztivál

Szeptember 16. és 19. között rendezik meg a Szekszárdi Őszi Fesztivált a hagyományos szüreti napok helyett a tolnai megyeszékhelyen.

 
 
weather failed, check feed URL