"Somogy fővárosában állati jó show volt"

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Magyar Mezőgazdaság Kft. 2022. szeptember 30-október 2. között újra megrendezte a KÁN Egyetemi Napokat a Kaposvári Campus és a Pannon Lovasakadémia területén.
Internetes támogatók
A Dunántúl egyik legnagyobb agrárrendezvényén kiemelkedő szerepet kapott az agrár-felsőoktatás és az agrárszakma népszerűsítése. Mint azt Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, az Egyetem fő képzési, kutatási területeit, öt campusát és 20 intézetét is megismerhették a látogatók a MATE Udvarban, interaktív programokon keresztül. „Az intézetek egységes megjelenésben, profiljukhoz illő módon, számos interaktív programmal igyekeztek bemutatni tevékenységüket és közelebb hozni a tudományt a fiatalokhoz” – tette hozzá az intézményvezető. Többek között a Környezettudományi Intézet standján ökolábnyom-kalkulátort üzemeltetnek, a Genetika és Biotechnológia Intézetnél pedig az érdeklődők kipróbálhatták a DNS elválasztási technikákat.
„A kiállítás keretén belül több szakmai konferenciát tartottunk. A nulladik napon sor került a nagy múltú Nemzetközi Takarmányozási Szimpóziumra, a II. Állattenyésztők Napjára, az agrárszaksajtó szerepét körüljáró Kertészeti konferenciára, valamint a nyúltenyésztés aktuális kérdéseit megvitató 33. Nyúltenyésztési Tudományos Napra is. A rendezvény első napján, a II. Vidékfejlesztési Konferencia keretében fajsúlyos kérdéseket vitattak meg a vidék fejlesztéséért dolgozó politikusok, az agrárgazdaság szakember-utánpótlásáért felelős MATE és a termelők képviselői. A Vidékfejlesztési Konferencia tervezett témája az idei évben az élelmiszeripar helyzete és a jövőjében rejlő kihívások” – ismertette a programot a MATE rektora. Sor került a One Health Szakmai Napra is, valamint az V. Halászati Kerekasztal is várta a halágazat szereplőit. Vasárnap a hagyományos juh- és kecskeágazati rendezvény új köntösben, az állattenyésztés egészét összefogó Szent Mihály-napi Állattenyésztési Fórumként valósult meg.
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége a hagyományoknak megfelelően társrendezőként vett részt a KÁN Egyetemi Napokon, melynek keretében fajtabemutatókkal és szakmai programokkal készült. „A Magyar Állattenyésztők Szövetsége nagy létszámban mutatott be hidegvérű lovakat, húsmarhafajtákat és juhokat, kecskéket, továbbá a baromfi-, nyúl- és vadtenyésztési ágazatok is különleges színfoltjai voltak a kiállításnak” – jelentette be Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke. „A tenyésztőszervezetek bemutatókkal, fajtabírálattal, interaktív előadásokkal emelték a rendezvény színvonalát és megrendeztük a II. Állattenyésztők Napját is, mely az állattenyészők ünnepe” – emelte ki Zászlós Tibor.
A rendezvény első napján került sor a Szakiskolai Napra. „A népszerű esemény keretében az idei esztendőben is közel 1.000 középfokú agrár-szakképzésben részt vevő diákot vártunk, akik szervezett keretek között, csoportokra bontva járták be a campust és a kiállítást, így sokrétű információt tudtak gyűjteni mind a képzésekről, mind pedig az agrárszakmákról. Nem titkolt célunk, hogy a fiatalokat megnyerjük az agrárium számára” – hangsúlyozta Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvető igazgatója.
A tavalyi évhez hasonlóan 2022-ben is kiemelt szerepet kapott az Agrár-felsőoktatási Intézmények Gazdászversenye. A verseny célja, a hallgatók megmérettetésén és a vásári közönség szórakoztatásán túl az, hogy népszerűsítse a felsőfokú agrárképzési területeket. Az agráregyetemek hallgatói között zajló verseny elméleti vetélkedővel indult, majd gyakorlati feladatokat hajtottak végre a hallgatók a Fedeles Lovardában.
Az állattenyésztési kiállítások szakmaiságát a tenyésztőszervezetek által összefogott tenyésztők és állataik jelenléte, valamit a szakkiállítók felsorakozása adta. Az idei évben újra növekvő számban üdvözölhettük az állattenyésztés háttériparát alkotó cégeket. Takarmányozással, állategészségüggyel és az állattenyésztés eszközeivel foglalkozó cégek jelenlétére számítottunk, valamint jelen voltak a mezőgazdaságot kiszolgáló intézmények, szervezetek és egyéb szakmai kiállítók.
A programok között szerepelt a vadgasztronómiai főzőverseny, amit immár 12. alkalommal rendeztek meg a vadgasztronómia és a vadhúsfogyasztás népszerűsítése céljából.
A Tej Terméktanács „Van itthon tej” edukációs kampánnyal jelent meg kiállításon, mely a tejfogyasztást hivatott népszerűsíteni. A promóció több állomáson keresztül élvezhetően, játékosan mutatta be a tejkészítés folyamatát.
Az interaktív, közönségbarát programok révén a látogatók jobban megérthették az állati termékek felhasználásának módját és hatásait, mind az emberi szervezetre, mind pedig a környezetre nézve. A rendezvényen a bőszénfai MATE Vadgazdálkodási Tájközponttal is megismerkedhettek a látogatók, aminek az Élményliget programhelyszín adott otthont. A vendégek kipróbálhatták az íjászkodást, a vad tiszteletére Szt. Hubertus-misén vehettek részt, továbbá trófea- és agár-, pákász-, solymász-, vadászíjász-bemutatókat is megszemlélhettek az érdeklődők. Vörös Péter, a MATE Kaposvári Campus főigazgatója elmondta: „A programsorozat elmaradhatatlan eleme a kisállat-simogató, a szórakoztató lovas program, a Gazdaudvar, valamint a patkolókovács-, nyírási és fejési bemutató is, amiknek köszönhetően a látogatók mélyebbre hatóan ismerkedhettek meg a vidéki élet vonzerejével és kihívásaival.” A programkavalkádot tovább színesítették a kulturális, interaktív, szórakoztató és kézműves előadások, bábjátékok és a nagysikerű Mesetérkép is. Kiemelt zenei program volt a Halott Pénz péntek esti koncertje.
Az esemény hivatalos honlapja: https://kaposvarinapok.hu/