Kurultaj
Több mint 20 nemzet képviselőjének jelenlétében a Parlamentben nyílt meg a Bugacon pénteken kezdődő Kurultaj hagyományőrző rendezvény.
Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében kiemelte: reményei szerint a jövőben kettő, négy vagy nyolc esztendő múlva valamennyi, a Kurultajra érkező nép, nemzet műsorát be tudják majd mutatni valamelyik magyarországi városban. A Kurultaj a magyar nemzet legnagyobb hagyományőrző ünnepe, de egyben a hun-türk nemzetek legnagyobb közös hagyományőrző ünnepe is - hangsúlyozta Bíró András Zsolt, a Kurultáj főszervezője, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke, hozzátéve: a rendezvényen méltón megemlékeznek a történelemformáló nagy közös ősökről, akik erőt adnak, akiknek a génjeit és tehetségét örököltük, s ezt feladatunk továbbadni a következő generációknak. A Kurultaj, Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye péntektől vasárnapig hagyományőrző látványosságokkal, lovas vetélkedőkkel, ismeretterjesztő előadásokkal, kiállítással és koncertekkel is várja az érdeklődőket Bugacon.
bse \\ pmg \\ brr