Látó-nívódíj

Babiczky Tibor költő és Horváth Péter író is átveheti az idén a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat által megítélt nívódíjat, amelyet 30. alkalommal adnak át.

Bővebben...
 

Budapest Hungexpo 2021.11.29-12.05.



 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja

Dátum: 2021.10.21. csütörtök
 
 
 
 

Új tagokkal bővült a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja, miután a nyári, tokiói játékokon hat olyan sportoló lett ötkarikás bajnok, aki korábban még nem büszkélkedhetett a győzelemmel járó címmel.

A beiktatási ceremóniát szerdán tartották Budapesten, a Stopper rendezvényhajón: négy kajakozó, Kopasz Bálint, Tótka Sándor, Kárász Anna és Bodonyi Dóra, valamint a birkózó Lőrincz Tamás és az úszó Milák Kristóf lett az elit társaság tagja.

A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának nyáron megválasztott új elnöke, az öttusában olimpiai bajnok Fábián László üdvözlő beszédében kiemelte, hogy több mint 50 bajnoktárs fogadta el a meghívásukat. Külön köszöntötte a családtagokat, a klubokat, a szövetségeket, akik nagyban hozzájárultak a sportolók sikeréhez.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár úgy fogalmazott: sokféle elitklub létezik a világban, de talán ez a legkülönlegesebb, mert ide az olimpiai bajnoki cím a belépő.

\"A bajnokok példát mutatnak. Magyarországon immár 11 éve stratégiai ágazat a sport, s az elsődleges cél nem a minél több aranyérem, hanem az, hogy a jövő generációinak tagjai közül minél többen sportoljanak. Legendák, hősök és példaképek vagytok, akik miatt sokan kezdenek el sportolni\" - fogalmazott köszöntőjében a politikus, aki gratulált az új bajnokoknak a sikerekhez.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, maga is olimpiai aranyérmes, felhívta a versenyzők figyelmét arra, hogy egy bajnoknak mindig bajnoknak kell maradnia.

\"Ez most a ti napotok, a ti időszakotok, de a legfontosabb, hogy a későbbiekben is méltósággal viseljétek az irántatok való érdeklődést és viselkedésetekkel példát mutassatok\" - mondta.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke úgy fogalmazott, bár a szervezet célja a minél eredményesebb szereplés, ez csak egy eszköz az olimpizmus népszerűsítésére.

\"És ez a bajnokok nélkül nem lenne lehetséges. Hasonló folytatást kívánok!\" - mondta.

Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai és világbajnok tőröző is köszöntötte az új tagokat, felidézte a nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdeniük és az idősebb bajnoktársak nevében felajánlotta a segítségüket, ha arra szükség lenne.

A hat új bajnokot az ünnepség végén a színpadra szólították, megkapták díszes \"diplomájukat\", Bodonyi Dóra és Lőrincz Tamás pedig felkötötte a tokiói emlékszalagot az olimpiai zászlóra.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Bemutatták a Néprajzi Múzeum új arculatát

A megújulást és a jelenkorral való szimbiózist tükrözi a 2022 tavaszán a Városliget mellett, új épületben újranyíló Néprajzi Múzeum kedden bemutatott, ...

Pilinszky 100

Két, ritkán látott Pilinszky-drámával tiszteleg a száz évvel ezelőtt született költő előtt a Radnóti Színház és a Magvető Kiadó. Az Urbi et orbi és a Síremlék ...

Ghost-koncert lesz jövő tavasszal Budapesten

Imperatour című európai koncertsorozata keretében Magyarországon is fellép jövő tavasszal a Ghost. A népszerű svéd rockzenekar 2022. május 18-án játszik ...

Adventi programok és újévi koncert Szentendrén

Adventi gyertyagyújtás, vásár, művészeti és kulturális programok, kiállítások és újévi koncert is várja az érdeklődőket november 28. és január 10. között ...

Képzési információs és élményközpont nyílt Miskolcon

Az országban elsőként Miskolcon nyílt képzési információs és élményközpont, a belvárosban lévő Szakképzési Centrumban, a létesítményt csütörtökön adták át.

Pénteken nyit a Városligeti Műjégpálya

Pénteken 17 órakor megkezdődik a korcsolyaszezon Magyarország legnépszerűbb és leghangulatosabb télisport-helyszínén, a Városligeti Műjégpályán.

 
Ez történt a héten

VOLT Fesztivál

A Muse, a Killers, a Sum41, a Bring Me the Horizon és Yungblud is fellép a jövő évi Telekom VOLT Fesztiválon, amelyet 2022. június 21. és 25. között rendeznek ...

Átadták a Virágos Magyarország fődíjait

Átadták a 28. Virágos Magyarország verseny négy fődíját, a Magyar Turisztikai Ügynökség két különdíját és a fővédnöki díjat, ezzel lezárult az ország legnagyobb ...

Év magyar autóversenyzője

A ralikrossz világbajnokság idei szezonjában dobogós helyezéseket elért Szabó Krisztián lett az Év magyar autóversenyzője a formula.hu internetes szaklap ...

Elindult az utasokat szállító tram-train Hódmező-vásárhely és Szeged között

A tram-trainnel a két város központja 35 perc távolságra kerül egymástól, az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban, villamosmegállóban felszállva ...

Filmio

Péntek reggeltől vasárnap estig ingyenesen megnézhető három kiemelkedő sikerű magyar vígjáték a Filmión, a Nemzeti Filmintézet egy éve indított online ...

23. Magyar Ingatlan-fejlesztési Nívódíj

A Komáromi Csillagerőddel pályázó Városliget Zrt. kapta a 23. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat, valamint az örökségvédelmi kategória I. díját.

 
 
weather failed, check feed URL