Garten Balaton

Augusztus 5. és 14. között rendezik a Garten Balaton kortárs művészeti fesztivált Lovason, Felsőörsön, Alsóörsön és Csopakon - jelentette be a rendezvény szervezője pénteken Lovason. A rendezvényen csaknem negyven program várja a látogatókat.

Bővebben...
 

Frankfurt 2022. 09. 13-17.



 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Nemzetközi Olimpiai Nap

Dátum: 2022.06.23. csütörtök
 
 
 
 

Olimpiai bajnokok és ötkarikás érmesek köszöntötték együtt csütörtökön a Nemzetközi Olimpiai Napot.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) udvarán tartott eseményen megjelent Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) volt elnöke, a Nemzet Sportolója, valamint korábbi klasszis, olimpiai bajnok és érmes sportolók, többek között Vári Attila vízilabdázó, Hesz Mihály kajakos, Tatai Tibor kenus, Rejtő Ildikó, Bóbis Ildikó és Sákovicsné Dömölky Lídia vívók, Kovács Ágnes és Gyurta Dániel úszók, Kovács Antal dzsúdós, Szentmihályi Antal és Dunai II Antal labdarúgók.

Gyulay Zsolt MOB-elnök, olimpiai bajnok kajakos emlékeztetett arra, hogy 128 éve ezen a napon alakult meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, és a 16 alapító tag között ott volt Kemény Ferenc, a magyar olimpiai mozgalom jeles alakja. Gyulay Zsolt megemlítette, hogy 1948 óta ünnepeljük a Nemzetközi Olimpiai Napot, amely alkalmából több eseményt is tartanak, este pedig a Várra vetítik a három vagy annál több olimpiai aranyat nyert magyar sportolók képét, az Olympic Day feliratot az ötkarikával, a magyar olimpiai érmek számát, valamint sportdiplomaták képét. Este a vizes világbajnokságon a magyar-brazil férfi vízilabda-mérkőzés előtt felvonják a Nemzetközi Olimpiai Nap zászlaját az ötkarikával.

Sterbenz Tamás, az eseménynek otthont adó intézmény rektora kiemelte, hogy a TF méltó helyszíne az ünnepségnek, mert 1894. június 23-án is egy egyetemen, a Sorbonne-on alakult meg a NOB. Szólt arról, hogy a MOB, az államtitkárság és a TF hármasa képviseli az olimpiai eszmét.

\"A magyar sportsikereket a TF-en kell megalapozni\" - jelentette ki a rektor.

Schmitt Pál megemlékezett Pierre de Coubertin báró újkori olimpiákat megteremtő szerepéről, majd méltatta a Coubertin szobra mellett látható Klebelsberg Kunó egykori művelődéspolitikus, miniszter munkásságát, aki a test és a lélek harmóniáját hirdette. Schmitt Pál megköszönte Gyulay Zsoltnak a Nemzetközi Olimpiai Nap megünneplésének újjáélesztését.

Ezt követően Gyulay Zsolt, Schmitt Pál és Schmidt Ádám, majd Szabó Lajos Sportmúzeum-igazgató vezetésével a meghívott iskolák tanulói megkoszorúzták Coubertin báró szobrát.

A Nemzetközi Olimpiai Nap alkalmából a MOB és az MKB Bank stratégiai partneri szerződést kötött. A 2024. december 24-ig szóló együttműködés értelmében a bank a MOB hivatalos bankja, stratégiai partnere és kedvezményes ajánlatokat kínál a sportolóknak, a MOB munkatársainak. Gyulay Zsolt véleménye szerint a megállapodás a legjelentősebb szerződés, amit a MOB kötött.

sfm \\ slr \\ sag

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Repülőtér éjszakája

Az éjszakai reptérlátogatás mellett oldtimer és modern járművek, nosztalgiarepülések, pályaválasztási foglalkozás és repülős talkshow is várja a látogatókat ...

Auer fesztivál nyolcadik alkalommal Veszprémben

Számos ismert külföldi és hazai komolyzenei előadó részvételével nyolcadszor rendezik meg az Auer fesztivált Veszprémben augusztus 2-ától 7-éig.

Felvételi - OH: csütörtökön Pont Ott Parti

Csütörtök este közzéteszik az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyekről a diákok idén is elsőként a Pont Ott Partin értesülhetnek.

Világjátékok

A vasárnapi zárónapon is szerzett két bronzérmet a magyar küldöttség, amely így minden idők legeredményesebb teljesítményét nyújtva 11 arannyal, 7 ezüsttel ...

Hortobágyi lovasnapok

A mátai lovaspályán rendezett díjugrató- és fogathajtó versenyekkel, lovasbemutatókkal ma megkezdődik a hortobágyi lovasnapok háromnapos programsorozata, ...

Fővárosi Állatkert

Jövő hét csütörtöktől elkezdődik az esti séták szezonja a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahova a kert kulisszái iránt érdeklődő látogatókat várják előzetes ...

 
Ez történt a héten

Dinnyenapot rendeznek Ópusztaszeren

Dinnyenapot és a népi halászat hagyományait bemutató tematikus programokat is rendeznek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Állatkerti Fesztivál

Állatos élmények, családi programok, koncertek és előadások várják a közönséget csütörtöktől vasárnapig az Állatkerti Fesztiválon, a Fővárosi Állat- és ...

Palóc Világtalálkozó

A felvidéki Ipolyszécsénykén rendezik meg péntektől az idei Palóc Világtalálkozót. A háromnapos program célja az összetartozás erősítése, a Palócföld hagyományainak, ...

Magyarország tortája

Karikó Orsolya nagykőrösi cukrász munkája, a Huncut szilva herceg lett idén Magyarország tortája, a Magyarország cukormentes tortája címet pedig a szegedi ...

ZamJam

A Kool and the Gang, Shaggy és Geszti Péter is fellép a MOL Nagyon Balaton új eseményén, a ZamJam fesztiválon, amely csütörtökön indul és szombatig tart ...

Veterán autós nap

Veterán autók és motorok, egy repülőgép és egész napos programok várják az érdeklődőket a Veteránok az Északiban elnevezésű veterán autós napon szombaton ...

 
 
weather failed, check feed URL