SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál

Online rendezik meg a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivált: az Orkesztika Alapítvány a fesztivál produkcióit YouTube-csatornáján közvetíti január 19. és 22. között esténként 7 órától.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Debreceni Bor- és Jazznapok

Dátum: 2019.07.31. szerda
 
 
 
 

Nyolcvan hazai borászat, 45 koncert, jazzmozi és kézműves vásár is várja a nagyerdei Békás tó partján augusztus 1. és 4. között a Debreceni Bor- és Jazznapok látogatóit.

A rendezvény keddi debreceni sajtótájékoztatóján Tóth Ernő programigazgató kiemelte, hogy az 1972 óta folyamatosan megrendezett zenei esemény az ország legrégebbi jazzfesztiválja, amelyet öt éve együtt tartanak meg a korábbi borkarnevállal. Így jött létre az ország legnagyobb \"gasztrojazz jamboree-ja\" - tette hozzá a programigazgató.

Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere \"jó párosításnak\" nevezte a jazzt és a bort, és kiemelte, hogy a fesztivál iránt évről évre nő az érdeklődés itthon és külföldön egyaránt.

Kovács Pál borszakíró elmondta, hogy 80 hazai borászat mintegy 500 féle borát kóstolhatják meg a rendezvényre érkezők. Most első ízben exkluzív, 20 fős borkóstolók is lesznek, tájékoztatókkal, beszélgetésekkel a fesztivál területén felépített Bor Dómban - fűzte hozzá.

Heit Lóránd érmelléki borász arról számolt be, hogy a bornapok keretében most első alkalommal a \"Kárpát-haza természethű borkészítői\" - kilenc hazai és határon túli kézműves pincészet - is bemutatkoznak a Nagyerdőben.

Tóth András, a bornapok főszervezője azt emelte ki, hogy a borászatok kétharmada immár visszatérő vendége a debreceni rendezvénynek.

Teremi Nóra, a jazzfesztivál főszervezője elmondta, hogy minden eddiginél több - 45 - zenekar, és összesen 221 muzsikus lép fel a debreceni jazznapokon. A magyar zenészek mellett német, román, cseh, szlovák, lengyel, grenadai, angol és francia művész is muzsikál majd a Békás tó partján. Különlegességként említette, hogy a négy nap alatt összesen 26 szaxofonos fújja majd a dallamokat a fesztiválon.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Marton Éva Nemzetközi Énekverseny

Április 25-ig jelentkezhetnek a fiatal énekesek az ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre.

Vándorkiállítás a rákosmezei Királydomb történetéről

Köztéri vándorkiállításon mutatja be a közelmúltban nemzeti emlékhellyé nyilvánított rákosmezei Királydomb történetét a Magyar Patrióták Közössége (Patrióták); ...

Forraltbor- és kocsonyapiknik

Ismét kocsonyakülönlegességekkel és többféle ízesítésű forralt borral, valamint füstölthús-szobrászattal várják az érdeklődőket szombat délután a Pest ...

9. Savaria Filmszemle

Az építészet, a formatervezés és a kulturális örökség kategóriájában nevezhetnek filmjeikkel a 2022. május 11-13. között Szombathelyen kilencedik alkalommal ...

MTA30

A Magyar Tudomány folyóirat szerkesztőbizottságának vezetésével, mintegy harminc kutató közreműködésével online összállítás készült a hazai tudományos ...

Cziffra György-emlékév és fesztivál

Koncertekkel és neves szólisták fellépéseivel folytatódik a Cziffra György-emlékév és a hagyományos februári Cziffra György Fesztivál.

 
Ez történt a héten

Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

A C!RCA újcirkusztársulat, a WorldService Project, Villányi Dániel zongoraművész és Guessous Mesi is fellép az április 1-jén kezdődő Bartók Tavasz Nemzetközi ...

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Több mint négyszáz alkotást neveztek az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító idei szegedi nemzetközi filmfesztiválra, ...

Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése 175. évfordulóján

Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése 175. évfordulóján a felvidéki Szklabonyán és Balassagyarmaton szombaton és vasárnap; az író szülőfalujában bemutatják ...

Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Négy kontinens mintegy száz artistaművésze mutatkozik be január 12. és 17. között a Fővárosi Nagycirkuszban a XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.

Az Álmok álmodói 20

- Az Álmok álmodói 20 - Világraszóló magyarok, világformáló találmányok című kiállítás februárban nyílik a Millenárison.

Év sportolója gála

Csoportkép az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2022. január 6-án.

 
 
weather failed, check feed URL