SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál

Online rendezik meg a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivált: az Orkesztika Alapítvány a fesztivál produkcióit YouTube-csatornáján közvetíti január 19. és 22. között esténként 7 órától.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Budapesten tartják a nemzetközi autizmus kongresszust szerdától

Dátum: 2013.09.24. kedd
 
 

Szerdán a \"nulladik nappal\" kezdődik és szombatig tart Budapesten a 10. Nemzetközi Autizmus Kongresszus (Autism-Europe International Congress), amelyen 29 ország szakemberei ismertetik legújabb kutatási eredményeiket. Az autizmus becslések szerint a világon 67 millió embert, Magyarországon 100 ezer embert érint.

Az Autism-Europe szervezet először rendezi Kelet-Közép-Európában a kongresszust, amelyet háromévente tartanak meg - a szakmai eszmecserén túl - figyelemfelkeltő céllal. A konferenciára eddig 73 országból 1050-en jelentkeztek. A program fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a szakmai konferenciát Mária dán hercegné nyitja meg.

A konferenciához kapcsolódóan szerdán, a \"nulladik napon\" elsősorban az érintett magyar szülőket, szakembereket és az érdeklődőket várják a Centrál Színházba. A szerdai témák között szerepel a korai fejlesztés, a viselkedészavarok, valamint a táplálkozási problémák. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) és Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által szervezett rendezvényen nyitóbeszédet mond Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár.

Kővári Edit, a rendezvényt szervező AOSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a szervezet már 25 éve küzd az autista emberek helyzetének javításáért, dolgozik az autizmus megismertetéséért. Úgy látja, a mostani nemzetközi rendezvény soha vissza nem térő alkalmat jelent az autizmussal közvetlenül vagy közvetetten foglalkozó pszichológusok, pszichiáterek, gyerekorvosok, gyógypedagógusok, szociális szakemberek számára, hogy a világ szakmai elitjével folytassanak eszmecserét.

Szerinte a program jó alkalom arra is, hogy felhívják a társadalom figyelmét arra, hogy az autizmussal kapcsolatban még ma is előítéletek és félreértések élnek a köztudatban.

Elmondta, az autizmus nem betegség, így meggyógyulni sem lehet belőle, de az autizmussal élők egész életükben képesek tanulni. Az autizmus olyan idegrendszeri fejlődési zavar, amely az egész személyiséget, illetve annak fejlődését áthatja. Felismerése nem könnyű, nem látható, leginkább akkor válhat szembetűnővé, amikor már közösségbe, óvodába kerül a gyerek.

Az autizmus nagyrészt genetikai meghatározottságú, kialakulásában közrejátszhatnak környezeti hatások és tényezők.

Elmondta, ha törvényszerűen nincs társuló fogyatékosságuk, \"ép intellektussal\", teljesen megélik a világot, egész valójában, ugyanakkor megélik azt is, hogy nehezen tudnak kapcsolatba lépni a másik emberrel\". Az autisták a vizuális kommunikációt értik meg jobban, a verbálisat kevésbé.

Az autizmussal élők közé sorolják az Asperger-szindrómásokat is. Ők ép vagy az átlagnál jobb intellektusúak, de szociális kapcsolataik kialakítása számukra ugyanúgy nehéz, mint a többi autistának. Példaként említette, hogy sokuk a középiskolát és az egyetemet könnyebben elvégzi, mint a nem autista társaik, de nagy gondot okoz nekik a közösségi beilleszkedés, az önállóság, akár az is, hogy eljussanak busszal az iskolába.

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Marton Éva Nemzetközi Énekverseny

Április 25-ig jelentkezhetnek a fiatal énekesek az ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre.

Vándorkiállítás a rákosmezei Királydomb történetéről

Köztéri vándorkiállításon mutatja be a közelmúltban nemzeti emlékhellyé nyilvánított rákosmezei Királydomb történetét a Magyar Patrióták Közössége (Patrióták); ...

Forraltbor- és kocsonyapiknik

Ismét kocsonyakülönlegességekkel és többféle ízesítésű forralt borral, valamint füstölthús-szobrászattal várják az érdeklődőket szombat délután a Pest ...

9. Savaria Filmszemle

Az építészet, a formatervezés és a kulturális örökség kategóriájában nevezhetnek filmjeikkel a 2022. május 11-13. között Szombathelyen kilencedik alkalommal ...

MTA30

A Magyar Tudomány folyóirat szerkesztőbizottságának vezetésével, mintegy harminc kutató közreműködésével online összállítás készült a hazai tudományos ...

Cziffra György-emlékév és fesztivál

Koncertekkel és neves szólisták fellépéseivel folytatódik a Cziffra György-emlékév és a hagyományos februári Cziffra György Fesztivál.

 
Ez történt a héten

Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

A C!RCA újcirkusztársulat, a WorldService Project, Villányi Dániel zongoraművész és Guessous Mesi is fellép az április 1-jén kezdődő Bartók Tavasz Nemzetközi ...

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Több mint négyszáz alkotást neveztek az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító idei szegedi nemzetközi filmfesztiválra, ...

Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése 175. évfordulóján

Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése 175. évfordulóján a felvidéki Szklabonyán és Balassagyarmaton szombaton és vasárnap; az író szülőfalujában bemutatják ...

Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Négy kontinens mintegy száz artistaművésze mutatkozik be január 12. és 17. között a Fővárosi Nagycirkuszban a XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.

Az Álmok álmodói 20

- Az Álmok álmodói 20 - Világraszóló magyarok, világformáló találmányok című kiállítás februárban nyílik a Millenárison.

Év sportolója gála

Csoportkép az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2022. január 6-án.

 
 
weather failed, check feed URL