Paloznaki Jazzpiknik

Mario Biondi, az Al McKay\'s Earth, Wind and Fire Experience, Candy Dulfer, a De Phazz és Rúzsa Magdi mellett számos nemzetközi és magyar jazz, funk és soul előadó és formáció lép fel július 29. és 31. között a 9. Paloznaki Jazzpikniken.

Bővebben...
 




 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 

Alcufer Kft.

Dátum: 2020.06.09. kedd
 
 
 
 

Az Alcufer Kft. 1990. március 30-án alakult meg. A társaság irányítását a cégalapító-tulajdonos Horváth Ferenc 1990-től 2005-ig végezte. Vezetése alatt a kisvállalkozás a magyar hulladékipar egyik legjelentősebb vállalkozásává vált. 2004 óta tagja az 500 legnagyobb árbevételt és adó-teljesítményt felmutató magyarországi vállalkozásnak. Az alapító-tulajdonos elhunytát követően a vállalat irányítását két fia, Horváth Ferenc és Horváth Ernő vette át, akik korábban helyettes vezetőként dolgoztak a cégnél. Vállalkozásunk hulladékkereskedelemmel-, feldolgozással-, hasznosítással-, veszélyes hulladék kezeléssel és szállítással foglalkozik.

 
 

Évi több, mint 430 ezer tonna újrahasznosítható hulladék forgalmazásunkkal a hulladékpiacon meghatározó szerepet töltünk be. Begyűjtési területünkön 14 telephelyen állunk partnereink rendelkezésére, valamint együttműködő vállalkozásokon keresztül további 38 városban vásárolunk fel hasznosítható hulladékokat, így begyűjtő hálózatunkat sikerült országos szintre kiterjeszteni.

 
 

276 fő állandó dolgozóval, 118 db közúti szállítóeszközzel, 83 db anyagmozgató és hulladék feldolgozó munkagéppel, 57 db privát vasúti kocsival, 13 db környezetvédelmi hatóságok által engedélyezett, a kor színvonalának megfelelő szigeteléssel, kármentővel és ellenőrző szivárgóval ellátott veszélyes hulladéktároló csarnokkal rendelkezünk. Gyűjtőkonténereink száma meghaladja a 2000 darabot. Ebből több mint 400 az ICTS rendszerű szállításhoz használható gördülőkonténer, amihez 34 db multilift konténerszállító tehergépkocsit tudunk biztosítani.

 
 

Értékesítés tekintetében hazai, osztrák, olasz, német, szlovák és szlovén felhasználók közvetlen szállítói vagyunk.

1998 óta az ISO 9002 minőségbiztosítási rendszer szerint működünk, az ISO 14001 környezetközpontú irányítási rendszerünket 2001-ben tanúsították. Munkánk során minden esetben a partnerek maximális kiszolgálására és a környezet megóvására törekszünk. Alapkövetelménynek tekintjük, hogy tevékenységünk megfeleljen a jogszabályi előírásoknak és vállalt kötelezettségeinknek. Műszaki fejlesztésekkel, új beruházásokkal folyamatosan korszerűsítjük eszközeinket, építjük, alakítjuk telephelyeinket. Az EU normákat követve a hulladékok kezelésére, feldolgozására környezetbarát eljárásokat vezetünk be.

Terveink között szerepel az újrahasznosítás arányának javítása a begyűjtött mennyiség növelésével, illetve eddig nem hasznosított hulladékok feldolgozásával és a termelés folyamatába másodnyersanyagként történő visszaforgatásával.

Társaságunk tagja a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének, továbbá a vonatkozó jogszabályok szerint speciális kezelést igénylő hulladékok (akkumulátorok, csomagolási hulladékok,kiselejtezett járművek, elektromos és elektronikus berendezések) visszagyűjtését, hasznosítását koordináló Hungarohab Kht.-nak, ÖKO-Pack Kht.-nak, Remoplast Kht.-nak, valamint a CAR-REC Kht.-nak.

Az Alcufer-csoport hulladékbegyűjtéssel és hasznosítással foglalkozó vállalatai – Alcufer Kft., Észak-dunántúli MÉH Zrt., Észak-magyarországi MÉH Zrt., E-Elektra Zrt. – éves szinten 750 ezer tonnát meghaladó hulladék újrahasznosításáról gondoskodik és több mint 700 dolgozónak biztosítanak folyamatos munkát.

Elérhetőségek:

Cím: 9023 Győr, Mészáros L. u. 13.

Telefon: +36-96/512-700 +36-96/519-715 +36-96/519-716

Fax: +36-96/512-709

E-mail alcufer@mail.datanet.hu

Web: www.alcufer.hu

 
Kapcsolódó linkek


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

Szegedi Szabadtéri Játékok

A Scapin furfangjaival folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok Moliere-sorozata, a kacagtató vígjáték egyik főszerepében augusztus 8-án és 9-én Koltai ...

Római tábor nyílt Almásfüzitőn

Megnyílt a kibővített Azaum Római Tábor Almásfüzitőn, az idegenforgalmi látványosságban egy uniós és egy határon átnyúló pályázat támogatásával csaknem ...

Megnyílt az MTI Nemzeti Fotótár futballtörténeti tárlata

Megnyílt szerdán az MTI Nemzeti Fotótár futballtörténeti kiállítása Székesfehérváron, a Mol Aréna Sóstó belső kerengőjében: a tárlat ingyenesen tekinthető ...

Libri irodalmi díj

Bereményi Géza Magyar Copperfield című regénye kapta a Libri irodalmi díjat, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Magamról többet című ...

EURO-2020

Június 11-én 21 órakor Rómában az Olaszország-Törökország mérkőzéssel kezdődik a 16. labdarúgó Európa-bajnokság, amely július 11-én a londoni Wembley Stadionban ...

Reök-palota

Nagy Gábor festőművész Átkelés című életmű-kiállításával nyit újra hétfőn a szegedi Reök-palota.

 
Ez történt a héten

Könyv-bor-jazz fesztivál

Idén is megrendezik a Könyv-bor-jazz fesztivált csütörtöktől Balatonfüreden. A háromnapos rendezvénysorozat könyvbemutatókkal, borkóstolóval és koncertekkel ...

Nemzetközi dalszerző tábor

Hét országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők és producerek, hogy közösen alkossanak az Artisjus kedden kezdődő dalszerző táborában. A Songwriting Camp ...

Cziffra-emlékév

Liszt Ferenc és Cziffra György szólózongora-művei és négykezes átiratok szólalnak meg Borisz Berezovszkij és Balázs János zongoraestjén június 9-én a MOM ...

Jászságért Díj

A harmincadik alkalommal kiírt Jászságért Díjat idén a jászszentandrási Dávid Sándor fafaragó népi iparművésznek ítélte a \"A Jászságért\" Alapítvány ...

Közösségek Hete

Több mint 700 szabadtéri és online program várja az érdeklődőket a Közösségek Hete országos rendezvénysorozaton a héten.

Szegedi Vármúzeum

Történeti látványtárat alakítanak ki a szegedi Vármúzeum emeleti terében, a Móra Ferenc Múzeumhoz tartozó kiállítóhelyen a helytörténeti gyűjtemény műtárgyait ...

 
 
weather failed, check feed URL