Megnyílt a 90. Ünnepi Könyvhét

A június 17-ig tartó rendezvény 168 kiadó és könyvesműhely kínálatával, több mint 300 új kötettel várja a közönséget a Duna-korzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen.

Bővebben...
 


 
Varga Károly
mesterszakács
Magyar Gasztronómiai Világbajnok Bács-Kiskun megye szülöttje
 
 
 

"Veszprémben arénázott a Bakony"

Dátum: 2018.11.14. szerda
 
 
 
 

Az idén ötödik alkalommal november 9-11. között várta látogatóit a Bakony Expo, a bakonyi ízek vására. A három napos rendezvénynek idén is a Veszprém Aréna adott otthont. November 9-én, pénteken 14-19 óra között, november 10-én, szombaton 9-19 óra között, november 11-én, vasárnap pedig 9-18 óra között helyi termelők, vásározók és kézművesek kínálták portékáikat.

Internetes támogatók

A Bakony Expo rendezvényein megismerkedhettünk a tájegységre jellemző gasztronómiai és népi kulturális hagyományokkal, míg szórakoztató színpadi produkciók és a helyi konyhával kapcsolatos témák is terítékre kerültek.

A vásár során Veszprém megyei és helyi őstermelők kínálták termékeiket, a látogatók mesterségeket és szerszámokat ismerhettek meg interaktív, szórakoztató módon. Az Expo kínálatából természetesen nem hiányozhatott kiemelt nemzeti értékeink és hungarikumaink megismertetése, bemutatása sem.

 
 

A környékre jellemző ízvilág, értékes receptek, konyhai praktikák és kulináris finomságok a helyszínen kipróbálásra kerültek, a színes kulturális és gyermekprogramok forgatagában bekukkanthattunk például Nagymama portájába.

A rendezvény céljai közt szerepel a Bakony vidék kulturális örökségének ápolása és továbbadása a programok sokszínűségén keresztül, az érdeklődőket néptáncbemutatók és népzenei koncertek szórakoztatták.

 
 

A programok minden korosztályt megszólítottak, bemutatták és közelebb hozták a térség egyedülálló gasztronómiai és kulturális hagyományait, nemcsak a környéken élők, hanem mindenki számára.

forrás: http://www.bakonyexpo.hu

 


 


Hozzászólások:

név*
Hozzászólás
Szóljon hozzá!
 
 

Cikk küldés:

Név
E-mail
Kinek küldjük?
Hova küldjük?
Üzenet
 
 
 
Hírek

A jövőre 50 éves Apostol együttes a Sportarénában fog ünnepelni

Öt évtizedes fennállását nagykoncerttel ünnepli jövőre az Apostol együttes. A zenekar, amely slágeres zenéjével nagy sikereket aratott, 2020. március 20-án ...

Idén is lesz autómentes nap Budapesten

Budapest idén is csatlakozik az Európai mobilitás hét című programhoz, amelynek keretében szeptember 22-én tarthatják majd meg az autómentes napot.

Kihívás Napja

Változatos programokkal várják az érdeklődőket a Kihívás Napján, Magyarország legnagyobb szabadidősportos rendezvényén.

Koncert Halmos Béla emlékére a Hagyományok Házában

Halmos Béla emlékére rendez koncertet a Hagyományok Háza június 4-én. A táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása aznap lenne 73 éves.

Gyereknap

Különleges gyermeknapi programokkal várja hétvégén a látogatókat a Budakeszi Vadaspark, amely május végén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját.

Eleven Tavasz utcafesztivál

Mintegy száz program, köztük a lakókocsiból zenélő Márkó dj, a Valami Swing zenekar koncertje, mini WAMP dizájnvásár, kiállítások és workshopok is várják ...

 
Ez történt a héten

Budavári Bach Fesztivál

Még egy hétig, június 20-ig tart a Budavári Bach Fesztivál. A koncerteket a páros napokon rendezik a Budavári Evangélikus Templomban.

Európai Kerti Vasutak Találkozója

Hétvégén rendezik meg az Európai Kerti Vasutak Találkozóját a Vasúttörténeti Parkban, ahol a látogatók dízel- és gőzmozdonyok kicsinyített másolatainak ...

Szent László Napok Győrben

Június 28-án kezdődik a Szent László Napok programsorozat Győrben, ahol három napon át többek közt lovas bemutatókkal, játszóházzal és a király életét ...

Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutó verseny

Pünkösd vasárnap 0 órakor rajtol a legnépszerűbb és legnépesebb magyar terepfutó verseny, a 112 kilométeres Salomon Ultra-Trail Hungary a szentendrei Duna-korzóról, ...

19. Pécsi Országos Színházi Találkozó

Csütörtökön kezdődik a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely több mint 14 versenyelőadással és számos kísérőprogrammal várja a közönséget ...

Hagyományőrző családi napot rendeznek hétfőn a Tabánban

Pünkösdi Királyság címmel rendeznek hétfőn hagyományőrző családi napot a Tabánban, ahol többek közt óriásbuborék-fújással, gólyalábasokkal és pünkösdi ...

 
 
weather failed, check feed URL